Makói minta – szegedi óvónéniknek

Teljesen lenyűgözte a szegedi óvónéniket az, amit a makói óvodában láttak. A megyeszékhelyről, pontosabban az Újvidéki utcai intézményből jött kedden a Maros-parti városba az a csoport, mely bepillantást nyerhetett az Erdélyi püspök utcai ovi mindennapjaiba. A tapasztalatcsere nem újkeletű az óvodák között.

Kötetbe zárt konferencia

A főváros mellett vidéken is fontos események zajlottak az 1956-os forradalom idején, illetve az azt követő években. Erre világít rá a hódmezővásárhelyi Emlékpont Forradalom közelnézetből című tanulmánykötete, amely a tavalyi konferenciájuk anyagát örökíti meg a lapokon. Kedden mutatták be a kiadványt a közönségnek a közgyűjteményben. 

Kiadványba szedve az ifjúsági koncepció

A Makó számít rád! programot részletező kiadványt személyesen vitte ki kedden valamennyi makói középiskolába Farkas Éva Erzsébet. A polgármester emellett részletesen beszélt a diákoknak erről az új ösztöndíjról, mellyel az önkormányzat kívánja támogatni a városban elhelyezkedő fiatalokat.

“Legyen a zene mindenkié!”

Az alsó tagozatos diákok adtak hangversenyt kedd délután a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskolában. A diákok különböző hangszereken mutatták meg zenei tehetségüket a nagyérdeműnek.

Megállapodást kötöttek a polgárőrökkel

Együttműködési megállapodást írt alá kedden Farkas Éva Erzsébet makói polgármester és a helyi polgárőr egyesület elnöke, Dobó István. A város 500 ezer forinttal segíti a szervezetet. Az önkormányzat és a polgárőrség a rendőrséggel közösen a lakosok biztonságát szeretné ezzel a közös munkával növelni.

Az MVH átalakításával gyorsult a kifizetés

– Az elmúlt hét év kormányzása alatt egy intézménynél történt olyan súlyos visszaélés, amelynek rendőrségi, sőt vádemelési következménye lett, ez pedig a mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal – jelentette ki keddi, a parlament plenáris ülésén képviselői interpellációra adott válaszában Lázár János.

Kitüntetések a lovagavatási ceremónián

A Szent György Lovagrend április 22 -én Visegrádon megtartott hagyományos lovagavatási ceremóniáján és az azt követő Rendi Konventen egy hódmezővásárhelyi házaspár és egy szentesi, szintén a Csongrád Megyei Priorátus állományába tartozó lovag vehetett át rangos elismerést.

Háromszor is dobogóra álltak a Hódok

Az elmúlt héten, Kecskeméten rendezték meg a Vidékbajnokságot, melyen Ádándi-Kiss Gyula edző csapatából hárman, a felnőtt csapatból pedig egy úszó, a rangidős Szabó Tamás állt rajthoz. Az eredmények tekintetében jöttek a dobogós helyezések, összesen háromszor állhattak fel a dobogó fokaira a Hód Úszó SE versenyzői

Színes élmények tiszta szívvel!

A Tiszta Szívvel Egyesület aktuális programjairól és a játszóterek felújításáról beszélgetett Égető Réka műsorvezető Higi Andrásné Ildikóval és Molnárné Dobsa Magdolnával, a Tiszta Szívvel Egyesület tagjaival a Rádió7 keddi Napraforgó magazinjában. 

Keresztények és katonák a Közel-Keleten

 Irakban teljesített katonai és lelkipásztori szolgálatot Alácsi Ervin János őrnagy, tábori lelkész, aki élményeit kedd délelőtt osztotta meg a hódmezővásárhelyi Emlékpont és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének helyi csoportja rendezvényén a vásárhelyi közgyűjteményben. Az előadásra a Németh László Gimnázium és a Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola tanulói is ellátogattak.

Új műtéti módszer az SZTE-n

Elsősorban tüdőrákos betegek felépülését teszi gyorsabbá az a műtéti eljárás, amelyet a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) sebészeti klinikáján vezettek be - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t.

Javult a diákok szövegértése

Minimálisan pozitív irányba változott a diákok szövegértése az országos kompetenciamérés eredményei szerint, ugyanakkor tendenciaszerű változás nem tapasztalható - erről az Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettese beszélt az M1 csatorna reggeli műsorában.

Érettségi előtt – finisben az előkészületek

Nem csak a diákok, a Csongrád Megyei Kormányhivatal, mint hatóság is javában készül a tavaszi érettségi vizsgákra. A 2016-2017-es tanév számos változást hoz, mind az érettségiző diákok, mind a vizsgáztatásban résztvevők számára. Ebben a tanévben először lehet illetve kell érettségi vizsgát tenni a szakmai ágazati és ágazaton kívüli vizsgatárgyakból emelt és középszinten is.

Természetismeretből versenyeztek Dócon

A dóci Szent Ágoston Katolikus Általános Iskolában április 28-án, az iskola fennállása óta 24. alkalommal rendezték meg a Dr. Beretzk Péterről elnevezett komplex természetismereti és környezetvédelmi versenyt.

Fennakadások a teherforgalomban Csanádpalotán

Két óra a várakozás a kilépésnél, míg egy óra a belépésnél a teherautóknak a Csanádpalota Autópálya-határátkelőnél, tájékoztatott a police.hu. A személyforgalomban nincs fennakadás.

Szerb kábítószercsempész ellen emeltek vádat

Vádat emelt az ügyészség egy szerb férfi ellen, aki 9 ezer euró ellenében vállalta, hogy kábítószert visz Magyarországon keresztül Bécsbe - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Készüljön a Szívküldire! – Nyeremények

Hallgassa május 7-én, vasárnap is a Szívküldit a Rádió 7-ben, az FM 96,8, 97,6, és a 107,0-s frekvencián 13 órától! A két műsorvezető ezen a héten Kodácz Csengele és Égető Gyula, a technikus Dudás Róbert.

Leállt a távfűtés Hódmezővásárhelyen

Leállították a távfűtést a hódmezővásárhelyi távhős lakásokban. A szolgáltató Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. tájékoztatása szerint a fűtési szezon május 2-án véget ért.

ATM-nek hitték, de nem az volt

Etiópiában egy szupermatketben bukkant fel ez az ATM-nek tűnő eszköz, ami pénzért cserébe a pendrive-ra másol illegálisan beszerzett filmeket.

Honvédmajális Szegeden

Honvédmajálist rendeztek Szegeden, az újszegedi ligetben az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2. Toborzó és Érdekvédelmi Központ szervezésében az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár- Hódmezővásárhely és az MH Katonai Rendészeti Központ részvételével.