A Makói Óvoda pedagógiai programjában kiemelt helyet kap a nép hagyományok bemutatása, ezen szokások átadása a gyerekeknek. – Ezért lassan két évtizedes múltra tekint már vissza az, hogy az ovisok áprilisban számot adnak arról, mi mindent is tanultak ebből – nyilatkozta Bába Andrásné intézményvezető. Szombaton a Hagymaházban a kicsik szülei, illetve minden érdeklődő megnézhette a négy tagintézmény, vagyis a Kálvin téri, illetve az Erdélyi püspök, a Hold és a Kassai utcai óvoda csoportjainak a bemutatkozását.

Simon Lorina a Hold utcai ovi Breki csoportjába jár. – Minden néptáncot nagyon szeretek, de a kedvencem a Babot főztem című – árulta el a 7 esztendős kislány. Lorina elmondta, hogy már régóta készülnek a gálára, szinte minden nap gyakoroltak, így most már nem nehéz és nem is izgul. A kislánnyal egy csoportban táncol Fehér Nimród Lehel is. – A tánc mellett az építős játékok a legjobbak, ilyenkor a többi fiúval robotokat és autókat csinálunk – sorolta Nimród, aki azt is elárulta, hogy az oviban Nap a jele.

Simon Lorina és Fehér Nimród Lehel

Farkas Éva Erzsébet polgármester a köszöntőjében kitért arra, hogy a gyermekek jelentik a város jövőjét. – Az új önkormányzat első intézkedései közé tartozott, hogy megemelte a bébikötvény összegét, nemrég pedig ingyenesen kapják azon óvodába beiratott gyermekek a bárányhimlő elleni védőoltást, akiknek ezt a szülei igénylik – emelte ki a városvezető. Farkas Éva Erzsénet megemlítette, hogy egykoron a lánya az Erdélyi püspök utcai óvodába járt.

A Makói Óvodában gyermekjáték- és táncoktató óvodapedagógusok is segítik a kicsik nevelését. Egyikük Horváth-Varga Sándorné, aki a Kassai utcai tagintézményben dolgozik. Nem csupán az ovisok felkészítéséről, hanem a gálán viselt szebbnél-szebb népviseletről is kérdeztük Horváth-Varga Sándornét, melynek a részleteit itt találja:

##audio:3954##

Munkatársunktól. K.