A csábító rosszaság

Az vitán felül áll, hogy a lányok a rosszfiúkat szeretik. Hogy miért is van ez így, és mi az, ami vonzóvá teszi a rosszfiúkat, no és, hogy miként kerülhet egy jófiú a hölgyek szívének közepébe, arra próbáltunk meg választ találni Heted7 boldogság című műsorunkban, Szőke Tündével és Szőke Róberttel, kommunikációs trénerekkel.

Élménnyel teli musical

Nem tiszta musical műsorral, hanem magyar és világslágerekkel, valamint táncdallal tűzdelt produkciót hozott Budapestről Janza Kata és Veréb Tamás kedden Makóra. A hagymaházi esten így igazi élmény fogadta a közönséget.

Lovaspályát alakítanak ki Apátfalván

Lovaspályát kívánnak Apátfalván kialakítani, ehhez az önkormányzat egy két hektáros földterületet biztosít - határoztak keddi ülésükön a képviselők. Emellett szóba került a községi majális is, mely egyre népszerűbb mind a helyiek, mind a környező településeken lakók körében. A május elsejei, hétfői főzőversenyre közel 25 csapat jelentkezett, ami 700 vendéget jelent.

Járda és könyvtár is a terítéken

Maroslelén a Vásárhelyi utca járdájának a felújításáról, illetve a könyvtár bútorzatának a cseréjéről is döntöttek keddi ülésükön a képviselők. Emellett elfogadták a 2016-os költségvetési rendelet zárszámadását, valamint a helyi civil szervezetek összesen 680 ezer forintos önkormányzati támogatásra pályázhatnak.

Folyamatosan osztják a sárga kukákat

Április 3-a óta Makón folyamatosan osztják az új szelektív hulladékgyűjtőket - számolt be keddi sajtótájékoztatóján Czirbus Gábor alpolgármester. A lakosok számára gyűjtőpontokat is kialakítottak városszerte, ahol átvehetik a sárga kukákat. Szombaton lesz erre az utolsó lehetőségük.

Cseri szerint a Délmagyar kampányújság

Cseri Tamás hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő kedd délelőtti sajtótájékoztatója keretében arra kérte a város lakosságát, mondják vissza a Délmagyar előfizetésüket. Az újságot kampánylapnak titulálta, amiért a lakosságnak nem érdemes pénzt kiadnia. 

Felújítják a kiszombori főutcát

Egy közel 19,4 millió forintos beruházás keretében felújítják a kiszombori főutcát - többek között ez is elhangzott a keddi testületi ülésen. A képviselők megszavazták az ezzel kapcsolatos pályázat benyújtását és a szükséges 4 millió 108 ezer forintos önerő biztosítását. Emellett településképi arculati kézikönyv készítéséről is tárgyalt a grémium.

Megszólalt a Stadler és a Délmagyar-Frissítve

Tovább gördül a Tramtrain ügye, mellyel kapcsolatban Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője tegnap közleményt adott ki „Ellehetetlenül a tramtrain” címmel, lényegében a szerinte kétszeres ár miatt a beruházás támogatásának megvonását kérve. A gyártó Stadler ezt cáfolja, a miniszteri nyilatkozatban ugyancsak megnevezett megyei lap pedig az újságot érintő kijelentés visszavonását kéri.

Eddig ismeretlen ’56-osról jelent meg könyv

Az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik fontos, ugyanakkor kevéssé ismert szereplőjéről, Putnik Tivadarral írt könyvet Miklós Péter címzetes főiskolai tanár, a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetője, amelyet a hétvégén mutattak be Újszentivánon.

Nem kell fizetni a parkolásért

Az idei szezonban szabadon lehet használni a parkolóhelyeket a mindszenti Tisza-strandon, nem kell értük fizetni - döntött a település képviselő-testülete a szerdai ülésén, amelyen pályázatok beadásáról és a Mindszenti Hírek további kiadásáról is tárgyaltak. Percről percre!

Másodfokú égési sérüléseket okozott az iPhone

Pár nappal ezelőtt történt a baleset: egy Lake Jackson-i férfi véletlenül az iPhone 6s-ével együtt ugrott be egy medencébe. Amikor ezt észrevette, gyorsan kijött a vízből, azonban késő volt, a telefonja addigra már kikapcsolt. Ezután – egy közismert tanácsot követve – egy tál rizsbe tette a készüléket, hogy az kiszáradjon.

Három napon keresztül ünneplik Makót

Majális, Városnapok, gyereknapi programok és rengeteg egyéb rendezvény lesz májusban Makón. Erről beszélgettünk a Rádió 7 keddi Napraforgójában Galamb Katalinnal, a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum igazgatóhelyettesével, valamint Zsámboki Erikával, a Makó Városi Kulturális-Közművelődési NKft. ügyvezetőjével. 

Gyógyszergyári raktár ég Budaörsön

 Tűzoltók oltják a tüzet Budaörsön, ahol kigyulladt egy gyógyszergyári épület 2017. április 25-én. A mintegy 5000 négyzetméteres épület raktárrésze kapott lángra, amit több tűzoltóegység kezdett el oltani.  A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a dolgozóknak időben sikerült kimenekülniük, sérültekről nincs tudomásuk.

Előadás Till Aranka fényképészről

Till Aranka fényképészről tart előadást Bernátsky Ferenc helytörténész április 27-én, csütörtökön 17 órától a Tornyai János Múzeumban. A Nők a múltból című időszaki kiállításhoz kapcsolódó előadáson Vásárhely jeleseiről és közéleti szereplőiről készített felvételeit mutatja be a közgyűjtemény muzeológusa.

Egyre több gyermek születik házasságban

Nőtt a házasságban született gyermekek száma tavaly, erősödött és stabillá vált a hagyományos családmodell - írja keddi számában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavalyi demográfiai elemzése alapján a Magyar Nemzet.

Lanyhul a kivándorlási kedv

Tavaly nem vándoroltak ki olyan sokan az országból, mint a korábbi években, de továbbra is sok fiatal keresi a boldogulását külföldön - írja a Világgazdaság című napilap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján.

Iskolabál volt Dócon

A Dóci Iskola szülői munkaközössége a pedagógusokkal karöltve ápr. 22-én ismét iskolabált szervezett. A rendezvényen közel 90 fő vett részt. A vendégeket az iskolások, pedagógusok és szülők műsorszámai szórakoztatták az est kezdetén. A finom és bőséges vacsora után lehetőség nyílt egy kis mozgásra a táncparketten. Ezt követően tombolahúzásra került sor. A sok értékes nyeremény közt voltak többek között családi fürdőbelépők, vacsorajegyek, kalandpark belépők és sok más értékes tárgyi nyeremény is.

Majális Makón!

Kedden 10 órától Napraforgó a Rádió 7-ben. Vendégek: Galamb Katalin, a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum igazgatóhelyettese, és Zsámboki Erika, a Makó Városi Kulturális-Közművelődési NKft. ügyvezetője. Téma: Munkácsy és Pulitzer kiállítás, Majális, Városnapok, Hagymaházi rendezvények. Műsorvezető: Égető Réka

Mezőgazdasági kérdésekről Marokkóban

Kiemelkedő stratégiai partnert jelent Marokkó Magyarország számára, a Déli Nyitás kapcsán a kétoldalú kapcsolatok elmélyítése a cél – hangsúlyozta Nagy István földművelésügyi miniszterhelyettes Aziz Akhannouch, a Marokkói Királyság mezőgazdasági, halászati, vidékfejlesztési, víz- és erdőügyi miniszterével folytatott tárgyaláson.

 

Wolf Eszter Korosztályos Magyar Bajnok

A hétvégén, vásárhelyre költözött a magyar tőrözők gyermek korosztálya, közel 100 gyerek edzőkkel, szülőkkel, hozzátartozókkal. A jeles esemény, amely a Vívócentrumban került megrendezésre a női és férfi tőrvívók Országos Bajnoksága volt. Végre eljött a nap, amire szeptember óta készült minden versenyző, hiszen ki ne szeretne sportágában a legkiválóbb, a legjobb lenni. A vásárhelyi Csomorkány Sport Egyesület7 fiú és 4 lány versenyzőjét tudta elindítani ezen a bajnokságon.

Éleslövészeten vettek részt a katonák

A hódmezővásárhelyi 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóaljra épülő különböző missziós és készenléti szolgálatokra való felkészülés kezdődött meg a napokban. A szövetségi műveletekre felajánlott erők kiképzését minden esetben az alapoktól kezdve kell felépíteni, ami ebben az esetben az egyéni lövészeteket jelentette. A lőgyakorlatok alapvető célja a határvédelmi feladatokból kivont katonák lőkészségének fejlesztése és szinten tartása volt.

Viharos szél is lehet

Változóan felhős időre számíthatunk, a gomolyfelhőkből főleg délután alakul ki zápor. A DNy-i szél sokfelé fokozódik viharossá. 21 fok köré erősödik a nappali felmelegedés. Erős melegfronti hatás várható.