Két és fél órás vita az idősek otthonáról

Molnár Áron polgármester szerint nincs kockázat abban, ha pályázatot írnak ki az idős otthon kialakítására Algyőn, míg a helyi Fidesz-frakció úgy látja, először fel kell mérni az igényeket az új intézménnyel kapcsolatban. A témában kedd este rendeztek rendkívüli lakossági fórumot a Faluházban, mely két és fél órán át tartott.

Lázár: polgármesterből lesz jó miniszter

– A paksi beruházás folyamata eddig is több szakaszból állt, így a 2013 ősze és 2017 márciusa között elő kellett készíteni a két ország közötti megállapodásokat és az Európai Unió öt vizsgálatán is meg kellett felelni – mondta el Lázár János a parlament keddi plenáris ülésén azonnali kérdésre válaszolva.

A közvilágítással is van probléma

Utcafórumot tartott dr. Kis Andrea és Nagy Ernő, önkormányzati képviselők, kedd délután a volt Mérleg ABC előtt. A fórumon felmerült a buszjáratok hiánya, illetve szó esett egy megrongálódott villanyoszlopról is. 

Vásárhelyi apró öklök a ringben

A Hódmezővásárhelyi Box Klub legfiatalabb tagjai is ringbe lépnek április 23-án az Algyőn a Pofonpartyn. Edzőjük, Szalkai Edina szerint talán ezekben az apró sportolókban nagyobb lélek lakozik, mint felnőtt társaikban.

Előállt a megtorlók névsora!

Elérhetővé vált a Hódmezővásárhelyen 1956-57 között karhatalmista, illetve 1957-63 között munkásőri funkciókat betöltők névsora – tájékoztatta a sajtó képviselőit kedden dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője.

Mi már készülünk a Szívküldire!

Április 23-án, vasárnap is Szívküldi a Rádió 7-ben, az FM 96,8, 97,6, és a 107,0-s frekvencián! A két műsorvezető ezen a héten Kodácz Csengele és Égető Gyula, a technikus Dudás Róbert.

Sokat tehetünk a magányosméh-fajok védelméért

Az Európában élő mintegy kétezer beporzórovar-faj többsége a méhek, ezen belül is a magányosan élő fajok közül kerül ki. Ezek a nem támadékony, bölcsőkamráikat partfalakba, talajba, korhadó fába mélyítő állatok nélkülözhetetlenek a vadon élő és a termesztett kultúrnövények beporzásában, amit a házi méhek egyedül nem képesek elvégezni. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által kidolgozott LÁTVÁNYDARÁZSGARÁZS most még izgalmasabbá és látványosabbá teszi a lakosság, az óvodák és iskolák, oktatóközpontok számára ezeknek a fajoknak a ház körüli védelmét.

Debrecenben zárul a vb-kvalifikáció

A szerdától szombatig Debrecenben sorra kerülő országos bajnokságon nyílik utoljára lehetőség az úszócsapatba kerülésre minden idők legnagyobb magyarországi sporteseményére, a nyári vizes világbajnokságra - hangzott el a Duna Arénában tartott keddi sajtótájékoztatón.

Újra gitárfesztivált rendeznek Szegeden

Világsztárokkal és fiatal tehetségekkel is találkozhat a közönség a Szegedi Nemzetközi Gitárfesztiválon, amely műsorán csütörtöktől vasárnapig a barokktól a legmodernebb darabokig számos stílus hallható majd - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Állami támogatást kaphatnak az állattartók

Állami támogatást kaphatnak állományuk beoltásához az állattartók a kéknyelv-betegség megelőzése érdekében, ahol pedig már felbukkant a betegség, ott kötelező a vakcinázás, hogy a többi állat ne fertőzödjön, ennek költségét az állam állja - mondta Nemes Imre, a Nemzeti Élemiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában kedden.

A megelőzés a legfontosabb

Kiemelkedően jó értékelést kapott elmúlt évi teljesítményére Szentes Rendőrkapitánysága, amely annak is köszönhető, hogy a prevencióra kiemelkedően nagy hangsúlyt fektetnek. Erről beszélgettünk Balogh-Szabó Imre rendőr ezredessel, rendőrkapitánnyal a Rádió 7 keddi Napraforgó című műsorában.

Emelkedik az egészségügyi dolgozók bére

A korábban tervezettnél nagyobb mértékben növekedhet idén az egészségügyben dolgozók jövedelme; az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Egészségügyért Felelős Államtitkársága a Magyar Idők értesülései szerint már elkészítette az erre vonatkozó előterjesztést.

A közműcégek is segíthetik versenyképességet

A kormány tervezett lépései nyomán a vállalkozásoknak sokkal gyorsabb lesz a közművek bevezetése – nyilatkozta a Világgazdaságnak Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Közölte: nem lesz választási költségvetés, s jövőre 72 százalékra mérséklődhet az államadósság GDP-arányos szintje.

Egyéni csúcsok dőltek Dunaújvárosban

A Hód Úszó SE fiataljai a 38. Arany Üst Nemzetközi Úszóversenyen szálltak medencébe. A szerdai nap nem volt túl erős, csütörtökön azonban felhőtlen boldogság uralkodott, ugyanis Oláh Norbert egyéni csúccsal éppen csak lemaradva a dobogóról 4. helyet szerzett 100 mellen.

A szentesi rendőrség tapasztalatai

Kedden 10 órától Napraforgó a Rádió 7-ben. Műsorvezető: Égető Réka. Vendég: Balogh-Szabó Imre, Szentes rendőrkapitánya Téma: A rendőrség tapasztalatai Szentesen innen és túl.

Kezdődik a lehűlés

Erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Napközben inkább a középső és a keleti tájakon várható többfelé eső, zápor. Az északnyugati szél élénk lesz. Lehűlés kezdődik: 8 és 12 fok között alakulhat a hőmérséklet délután.