Lázár: Paks a megvalósítás szakaszába lép

Az atomerőmű-építés ügye új szakaszba, a megvalósítás szakaszába lép, a majdani üzembe helyezés és a térség fejlesztése koordinálására Süli Jánost, Paks polgármesterét kérte fel a miniszterelnök - mondta Lázár János csütörtökön Pakson, miután részt vett a térség negyvenegy településének polgármestereit tömörítő Paksi Társadalmi Tanács ülésén.

Ez a hajó el fog süllyedni…

Egyesek a békebeli időszak záróakkordjának, mások a technikai fejlődésbe vetett, feltétel nélküli hit végének gondolják az 1912. április 15-én bekövetkezett, máig nem csillapodó érdeklődést kiváltó katasztrófát, melynek során közel 1500 ember veszett a tengerbe. A Titanic történetét számtalan írás, könyv és film dolgozta már fel. A tragédia minden részletével foglalkozó angol nyelvű Titanic-enciklopédia internetes oldalának segítségével annak jártunk utána, hogy ki volt a legfiatalabb és a legidősebb áldozat, illetve túlélő, sőt azt is megtudtuk, ki élt legtovább a kimentett utasok közül.

A kukorica védelmében

Minden év időjárása más és más kihívások elé állítja a mezőgazdasággal foglalkozókat. A 2017-es év is kemény megpróbáltatások elé állította a gazdákat, ugyanis az éves csapadékmennyiség nagyon alatta maradt a vártnak. Sipos József, a Bayer Hungária Kft. Csongrád megyei területi képviselője adott néhány tanácsot a gazdatársaknak és kert tulajdonosoknak a kukorica védelmének érdekében.

Értékbecslés a FAiR-M Ingatlanirodától

A FAiR-M Ingatlaniroda az ingatlanok értékesítése mellett értékbecslések elkészítésével is foglalkozik. Erről beszélgettünk Ádók Zoltánnal az ingatlaniroda vezető értékesítőjével és ingatlanvagyon értékelőjével.

Újból ovisok lehettek a szülők

Ha csak egy fél napra is, de újból ovisnak érezhették magukat a felnőttek Kiszomboron. A helyi Karátson Emília Óvodában ugyanis nyílt napot tartottak csütörtökön, melynek keretében a szülők együtt vehettek részt a különféle játékos foglalkozásokon a csemetéikkel. Emellett dr. Szabó Éva pszichológus bevezette az érdeklődőket az iskolára való felkészülés rejtelmeibe.

A szünetben is kapnak ételt a gyermekek

Idén is mind a négy iskolai szünetben, tehát a csütörtökön kezdődő tavaszi szünetben is kapnak meleg ételt a hátrányos helyzetű családok gyerekei - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága az MTI-vel.

 

Húsvétvárás – máltais módra

Nem csupán papírból és egyéb anyagokból készíthettek nyuszit csütörtökön a makói máltais Kölyökklub résztvevői, hanem igazi állatkát is simogathattak. A húsvétvárás jegyében kézműveskedtek délelőtt a Liget utcai székházban a gyerekek, délután pedig a Bajcsy-lakótelep játszóterén folytatódott a program.

Nagycsütörtökkel kezdődött a szent három nap

Nagycsütörtökkel elkezdődött a húsvéti szent három nap, az egyházi év legfontosabb időszaka. Délelőtt a püspöki székhelyeken országszerte megtartották a krizmaszentelési misét, amelyen a főpásztorok megszentelték a szentségek kiszolgáltatásához használt olajokat.

Körültekintően vásároljunk nyulat

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azt kéri a lakosságtól, hogy amikor húsvétra élő nyulat vásárolnak, körültekintően járjanak el, és tájékozódjanak a nyúl fajtájának jellemzőiről, a kifejlett állat méretéről, testtömegéről, várható élettartamáról, a tartáshoz szükséges ketrec méretéről, illetve az állat gondozásának költségeiről.

Egyedülálló technikát láthatott a közönség

Egy különleges kiállítás megnyitóinak lehettünk szem és fültanúi csütörtök este Hódmezővásárhelyen a BFMK-ban, a Lucien Hervé Kameraklub szervezésében. Egy német fotográfus, Joachim Klein mutatta be a műveit, a Szempillantás-Augenblick nevű kiállításon. A különlegessége több mindenben megnyilvánult az alkalomnak, az egyik részében az erózió hatását figyelhettük meg különböző ipari géprészleteken, a másikban pedig egy új technikát láthattunk, melyben a polaroid fotók kapták a főszerepet. 

Spritzen Nyuszi a Rádió7-ben

Négynapos húsvét  a Rádió 7-ben!

A Spritzen Nyuszival rendhagyó módon küldhet húsvéti ajándékot az ismerősének a Rádió 7-en keresztül.

A hosszú hétvégén változik a közlekedési rend

A húsvéti hosszú hétvégén változik a vonatok közlekedési rendje, így április 13-án (nagycsütörtökön) a pénteki, 14-én (nagypénteken) a szombati, 15-én és 16-án az ünnepnapi, 17-én (húsvéthétfőn) a vasárnapi, jövő hét kedden, 18-án pedig a szokásos munkanapi menetrend szerint járnak a vonatok.

Csupa szív a VargaBalett

A Rádió 7 csütörtöki Napraforgójában a makói VargaBalett Táncműhely Egyesület mindennapjaiba nyerhettünk bepillantást. Varga József, az egyesület vezetője és a növendékek, Farkas Panna, Nagy Borsika és Sonkovits Anna elmondásaiból érződött, hogy egy igazi közösséget alkot a tánciskola. 

Pongrácz: megint mi leszünk a bűnbakok

„Miután Molnár Áron polgármester törvényesen nem tehette meg, hogy a rendkívüli testületi ülés összehívását megakadályozza, ezért azt nem az előterjesztők által kért 11 órára tette, hanem 8 óra 30 percre. Természetesen egyáltalán nem egyeztetett erről velünk” – írja közleményében Pongrácz Tamás algyői önkormányzati képviselő, a helyi Fidesz-frakció vezetője.

A továbbjutásért harcolnak

Szombaton 18 órakor rendezik meg a Kosársuli-Veszprém párharc második ütközetét a Hódtói Sportcsarnokban. Az egyik fél második győzelméig tartó párharc újabb felvonásán akár eldőlhet a továbbjutás sorsa is. Ehhez azonban az első találkozót magabiztosan megnyerő dunántúliaknak győznie kell a Vásárhely otthonában.

Először van húsvéti kút Halason

Szerda óta van húsvéti kút Kiskunhalason a Hősük terén. A Pásztortűz Egyesület révén feldíszítették a városi kutat. A településen először van húsvéti kút. Virágokkal, szalagokkal és díszes tojásokkal tették feltűnővé a helyet.

A mezőgazdasági kistermelők támogatása

A Földművelésügyi Minisztérium felhívja a mezőgazdasági kistermelői rendszerben részt vevő gazdálkodók figyelmét a 2017. évi egyszerűsített kérelmezési eljárás pontos menetére.A kistermelői támogatási rendszerbe a termelők 2015. augusztus 15-ig léphettek be, kilépni bármelyik évben lehetséges. Az egyszerűsített kistermelői támogatás a SAPS, a zöldítés, a fiatal gazda és a termeléshez kötött támogatások összegét helyettesíti.

Eddig járt a kútra

Senkit sem kényszerítenek arra, hogy a sok éve használt kútját engedélyeztesse, így érvelt Lázár János a legutóbbi kormányinfón

A futball győzött Dortmundban

A keddről szerdára halasztott negyeddöntőben a Dortmund hazai pályán szenvedett 3-2-es vereséget a Monacótól a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Miért a VargaBalett?

10 órától Napraforgó Magazin, melynek vendége, Varga József, a makói VargaBalett Táncműhely Egyesület vezetője. Téma: Miért VargaBalett? Műsorvezető: Égető Réka

Agyonadóztatja a dolgozókat az állam

Európában Magyarországon volt a harmadik legmagasabb a foglalkoztatásra rakodó állami elvonások aránya 2016-ban, míg az alacsony keresetűek esetében a magyar állam vonja el a legtöbb pénzt adók és járulékok formájában a dolgozóktól és a munkaadóktól. Az OECD új jelentése még nem számol az idén januárban indult járulékcsökkentéssel, azonban megállapíthatjuk, hogy még idén is drága nálunk a foglalkoztatás, különösen a versenytársakhoz képest.

Nem minden nyúl szereti a húsvétot

Csak akkor vegyünk nyulat húsvétra, ha hosszú távon szeretnénk elkötelezni magunkat. Közeleg az ünnep, amelynek sztárja a nyuszi, és bár azt tudjuk, hogy tojást nem tojik, egy értelmes és intelligens állatról van szó, akár egy kutya vagy egy macska, és megfelelő körülmények között 6-10 évet is élhet.  A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete arra figyelmeztet, előzzük meg, hogy a megunt állatok utcára kerüljenek. Sokkal praktikusabb ilyenkor plüssnyulat vásárolni. Kevesebb gonddal jár, és valljuk be, sokszor szinte ugyanolyan aranyos.

Lázár: Nemzeti bátorságra van szükségünk

A Modern Városok Program hatalmas lehetőség Hódmezővásárhely számára, amely hosszú távú fejlődést hozhat a városnak és a térségnek – mondta el a Vásárhelyi Televíziónak Lázár János Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője, akit a Heineken elleni küzdelemről, Soros György egyeteméről és vásárhelyi fejlesztésekről is kérdeztük.

A fábiánsebestyéni diákok győzedelmeskedtek

A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a szentesi katasztrófavédelmi kirendeltség szervezésében idén is megrendezésre került a felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági verseny megyei selejtezője. A verseny a hódmezővásárhelyi Hódtói Sport és Szabadidő Központban, április tizenegyedikén, délelőtt kilenc órakor kezdődött. A rendezvényt Krám István tű. alezredes, a Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltség-vezetője nyitotta meg.

Futó záporok lehetnek

Délelőtt erősen felhős lesz az ég, és elszórtan lehet eső, zápor. Délután északnyugat felől csökken a felhőzet, de futó zápor még kialakulhat. Az ÉNy-i szél nagy területen lesz erős, néhol viharos. 17 fok körül alakul a csúcsérték.