Amikor az irodalom és a rock zene találkozik

A szépirodalom és a rock zene találkozásának lehettek szem- és fültanúi azok, akik ellátogattak péntek este a Bessenyei Ferenc Művelődési Központba. Az Ismerős Arcok zenekar Simó Józseffel, a Wass Albert hagyaték gondozója és a Czegei Wass Alapítvány elnökével kiegészülve adott koncertet a vásárhelyi közönségnek. 

Szépen szóltak a hegedűk – frissítve!

Öt korcsoportban, 63 fiatal növendék mérte össze tudását az V. Nemzetközi Hegedű Fesztiválon Törökszentmiklóson. A hódmezővásárhelyi színeket a 12 esztendős Békési Dorina képviselte, aki a rendkívül népes mezőnyben bronz minősítést szerzett - derült ki a szombat esti eredményhirdetésen.

Ókori művészet, mai kiadásban

Már az ókori Egyiptomban ismerték a képrajzokat, s ebből fejlődött aztán tovább a ma is kedvelt képregény. Pulitzer József születésének 170. évfordulójára írtak ki Makón képregény és fotópályázatot, melyre 170 alkotás érkezett. A Hagymaházban pénteken Farkas Éva Erzsébet polgármester adta át a legjobbaknak járó díjakat.

Az adás-vétel költségeiről

Milyen költségekkel jár az eladó és a vevő számára egy ingatlan értékesítése? Mely' esetekben kell vagyonszerzési illetéket fizetni? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Madarászné Marikával, a Marika Ingatlan-és Hiteliroda irodavezetőjével szombaton délelőtt a Családi magazinban. 

Tudásuk életeket menthet

A Magyar Vöröskereszt 22. alkalommal rendez csecsemő- és kisdedgondozási versenyt, 46.alkalommal pedig elsősegélynyújtó versenyt. A hódmezővásárhelyi területi fordulót pénteken rendezték meg az Eötvös József Szakképző Iskolában. 

Vásárhelyi nyert az országos versenyen

A Mezőgazdasági Technikus Országos Szakmai Tanulmányi versenyt a hódmezővásárhelyi Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola tanulója, Papdi Pál nyerte. A nyertesnek már most garantálva van az ötös technikusi vizsga, és már iskolába sem kell járnia.

Séta – Juhász Gyula nyomában

Juhász Gyula makói emlékeivel ismerkedhettek meg azok, akik pénteken Forgó Géza történésszel sétára indultak. Így emlékeztek a költő halálának 80. évfordulójára. A rövid túra alatt többek között érintették az Espersit-házat, illetve azt a középiskolát is, melyben egykoron Juhász Gyula tanított, illetve azt a fát is, mely alatt üldögélt.

Szűrésekkel várják a lakosokat Székkutason

Pénteken kitelepült Székkutasra a kórház mobil emlőszűrő állomása, így a behívóval vagy beutalóval rendelkező érintett hölgyek mammográfiás vizsgálaton is helyben vehetnek részt.

Szignumosok Nagy Lajos udvarában – Galéria!

Egészen a XIV. századba, azon belül is I. Nagy Lajos király udvarába csöppenhettek vissza a Szignum diákjai, tanárai. Ugyanis a makói iskolában pénteken a lengyel-magyar barátság jegyében lovagi tornát rendeztek, de emellett ünnepi szentmisét tartottak, valamint elültették a barátság virágait, de úgynevezett lengyel pálmát is készítettek.

Széchenyi plakett a Rádió 7-nek

Héjja Antal hódmezővásárhelyi faszobrász pénteken a Rádió 7 szerkesztőségében átadta Égető Gyula cég – és szerkesztőségvezető, tulajdonosnak azt a saját kezűleg készített Gróf Széchenyi István emlékplakettet, melyet a kiemelkedő szakmai és vállalkozásvezető munkájáért készített.

A szivárvány minden színe felragyogott

A Hódmezővásárhelyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében rendeztek Ki Mit Tud?-ot a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban pénteken. Óvodások és általános iskolások mutatták meg színpompás tehetségüket. 

Tyúkok, csibék a Fekete házban

Húsvéti játszóházzal várják az érdeklődőket a szegedi Fekete házban: tyúkocskát, kiscsibét készíthetnek a résztvevők, valamint nem marad el a szokásos hagyományos húsvéti írókázás sem. A játszóházat április 8-án, szombaton 10 és 13 óra között tartják a Fekete házban.

Lecsapott Amerika Szíriában

Az Egyesült Államok masszív rakétatámadást intézett manőverező robotrepülőgépekkel péntek hajnalban a szíriai Homsz egyik légibázisa ellen, megtorlásul a keddi feltételezett vegyifegyver-támadásért, amelynek elkövetésével a damaszkuszi rezsimet vádolják - közölték amerikai tisztségviselők.

Oktatáskutatók és tanárok találkoztak

A Magyar Tudományos Akadémia és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésében létrejött Elbeszélt Történelem és Történelemtanítás Kutatócsoport  hívta találkozóra csütörtökön az Emlékpontba a hódmezővásárhelyi általános és középiskolák történelemtanárait. A megbeszélésen a szakemberek a második világháború, a holokauszt és az ötvenhatos forradalom és szabadságharc tanításának módszereit járták körbe.

A jövő szakemberei vizsgáztak

Pénteken az első évfolyamos festő-mázoló tanulók tettek tanúbizonyságot szakmai tudásokról szintvizsgájukon a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kamár Zsigmond Tagintézményében, ahol az is kiderült, több festő-mázolóra lenne szüksége a gazdaságnak, de ez a megállapítás az építőipar egészére is igaz. 

Ekkora erővel bír a köszönés!

Több pénzt költünk azokban az üzletekben, ahol köszönéssel fogadnak minket az eladók. A legfrissebb felmérések szerint egyébként javult a magyarországi ügyfélkiszolgálás színvonala, legalábbis mosolygás és üdvözlés tekintetében hazánk lehagyta a világátlagot. Az élen járóktól ugyan még elmarad Magyarország, de a fejlődés évről évre jól látható.

Így keresi a biztosító a kibúvót

Sokan panaszkodnak, hogy baj esetén nem fizet a biztosító. Vannak azonban, akik nem nyugszanak bele az elutasításba. A Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) legfrissebb határozatai azt mutatják: érdemes harcolni. Két baleseti kártérítés ügyben is az ügyfelek számára kedvezően döntöttek.

Tanulmányi verseny a Kozmutzában

Az idei tanévben is meghirdette az Oktatási Hivatal az értelmileg akadályozott 5-8. osztályos tanulók számára a Koncz Dezső Tanulmányi Versenyt, melynek regionális fordulóját a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, EGYMI rendezhette meg Hódmezővásárhelyen. A verseny nagy múltra tekint vissza, hiszen ez már a XXXIII. Koncz Dezső Tanulmányi Verseny.

Már az első félidőben eldőlt

Nem volt túl sok mozgástere a Kosársulinak Veszprémben a felsőházi rájátszásért folytatott párharc első ütközetében. Körtélyesiék már az első félidőben nyilvánvalóvá tették, hogy az első osztályba jutásra hajtanak. Ennek megfelelően játszottak, és győztek rendkívül magabiztosan Vas Péterék ellen. A két győzelemig tartó párhaarc második mérkőzését április 15-én szombaton rendezik Hódmezővásárhelyen.

Hidegvérű lovak ménvizsgája Tiszaföldváron

A Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület által a tiszaföldvári Homokréti ménesben megszervezett Hidegvérű ménvizsga megnyitóján Kovács Sándor, a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke és Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár (FM) köszöntötte a megjelenteket.

Kútba dobta a kormány a kúttörvényt

A kormány döntése alapján hatályon kívül helyezik azokat a rendeleteket, amelyek szerint fennmaradási engedélyt kellene kérni a háztartási célú kutakra - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.