Versekkel az emberi élet értékeiről

A Krúdy Gyula Irodalom Kör és a Kárász József Irodalom Kör közös költészet napi műsort szervezett  szerdán, a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban. A megemlékező délután során a megjelent költők, írók, verseikből olvastak fel, s adták át üzenetüket a közönségnek: nem csak a költőkre kell emlékezni, hanem a művek által leírt és megjelenített emberi élet értékeire: a szeretetre, az anyanyelvünkre, a múltunkra, gyökereinkre, megélt érzéseinkre. 

Éneklő délután a megemlékezés jegyében

Idén is megrendezték azt a kórustalálkozót, amelyen Hódmezővásárhely hat iskolai énekkara és a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar is szerepelt. Az „Éneklő Délután Kórustalálkozó”elnevezésű program helyszíne a Református Ótemplom volt, az esemény a reformáció 500. éves jubileumáról is megemlékezett. 

Vásárhelyi lány az U16-os válogatottban

Telek Vanda három éve focizik a Hódmezővásárhelyi FC-nél. Mezőnyjátékosként kezdte, azonban több mint egy éve kapusként is kipróbálta magát. Nem hiába, március végén a korosztályos leány válogatott edzőtáborába kapott meghívást.

Legyünk mértékletesek Húsvétkor!

Érdemes betartani a mértékletesség elvét a húsvéti ünnepek alkalmával, ami vonatkozik az evésre és az ivásra is. Hatványozottabban igaz ez azokra, akik valamilyen betegséggel küzdenek. Fekete Edit a Yin-Yang Klinika tulajdonosa volt a vendégem a Női magazinban.

Netezz biztonságosan! – a Návayban

Netezz biztonságosan! címmel digitális témahetet tartanak a makói Návay iskolában. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által szervezett programban vesznek részt a diákok, tanárok egyaránt. Az intézmény emellett szervezett már pénzügyi hetet, illetve a hónap végén pedig fenntarthatósági hetet fog rendezni, ugyancsak a szaktárca közreműködésével.

Ifjú tehetségek a makói Galambban

Kiváló eredményeket értek el különféle megmérettetéseken a makói Galamb iskola diákjai. Szügyi Balázs lett az ország 12. legjobb mezőgazdasági gépésze a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen. Baranyi Zsolt és Vancsó Dénes a jó írásbeli megoldásoknak köszönhetően bejutott az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny következő fordulójába, s hamarosan jönnek a szóbeli, gyakorlati feladatok.

HLKC: Sima vereség idegenben

Nem ment jól a játék a HLKC számára a Balmazújváros ellen. Bartók Csaba tanítványait az első félidőben szinte megbabonázta a hazai kapus, a fordulás után pedig már inkább a becsületükért játszottak a lányok, nem a pontokért.

Mostantól nem ázik be a Faluház

Felújítják a Mártélyi Faluház tetőszerkezetét, illetve az Erdei Iskola is új festést kap. Egy baráti összefogás eredményeképpen a jövőben rendezett környezettel várják a szálláshelyre érkezőket. 

Műfüves pályát alakít ki Kiszombor

Civileket, fiatalokat segít a kiszombori önkormányzat. Emellett elsősegélynyújtó tanfolyamot is szerveznek az önkormányzati intézményekben dolgozók részére. Illetve a sikeres labdarúgó pályaépítési programról is hallhattak a keddi Kiszombori Magazinban, a Rádió 7 hullámhosszán. 

100 millióból újulnak meg Makó járdái

Járdák, parkolók és felújítások – ez a három kérdéskör alkotta a Rádió 7 szerdai Napraforgójának gerincét. Czirbus Gábor alpolgármesterrel, valamint Kádár József és Toldi János önkormányzati képviselőkkel beszélgettünk. 

Nagy a feszültség Szentpéterváron

Az orosz nyomozó bizottság közlése szerint az öngyilkos merénylő az orosz állampolgársággal rendelkező Kirgizisztánban született Akbarzson Dzsalilov volt. Az elkövető DNS-ét megtalálták a második, fel nem robbant pokolgépet tartalmazó táskán. A metró biztonsági kamerái pedig bizonyítják, hogy ő robbantott a metrószerelvényen is - hangzott el az M1 Híradójában.

 

Módosítják a felsőoktatási törvényt

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik. A felsőoktatási törvény módosítását 123 kormánypárti igen és 38 nem szavazattal fogadta el az Országgyűlés kedden a kormány kezdeményezésére.

Makói fejlesztésekről a Rádió 7-ben

Szerdán 10 órától Napraforgó a Rádió 7-ben. Műsorvezető: Égető Réka. A makói Önkormányzati magazin vendégei: Czirbus Gábor – alpolgármester, Kádár József – önkormányzati képviselő, Toldi János – önkormányzati képviselő. Téma: Új járdák, parkolók és felújított nyugdíjasklub Makón.

Mérséklődhet a pollenterhelés

Ahol az átvonuló hidegfrontot csapadék is kíséri, ott az elkövetkező napokban átmenetileg lokálisan mérséklődik a pollenterhelés - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kedden a hivatalos Facebook-oldalán.

Estétől érkezik az eső

Gyakran lesz erősen felhős az ég, és egyre többfelé várható zápor, zivatar. Estétől fokozatosan megerősödik az ÉNy-i szél. 14 és 20 fok között alakul a hőmérséklet. Este hidegfront érkezik.