Pezsgett a roma est – Galériával!

Hatalmas, 5 literes pezsgőkkel lepte meg dr. Sánta Sándor makói települési képviselő szombaton a makói roma est vendégeit. A cigányság világnapja alkalmából rendezett vidám, vacsorával egybekötött összejövetelen az is kiderült, hogyan is kell készíteni az igazi cigánykáposztát. Ha érdekli a recept, akkor mindenképpen olvassa tovább a cikket!

Több mint 3000 óra a köz szolgálatában

A mindszenti Polgárőr Egyesület és Társaság megtartotta évértékelő közgyűlését. A Polgármesteri Hivatal Tanácstermében számba vették a 2016-os kiadásokat, és köszöntötték az új polgárőröket.

Kis Noel nagy sikere

Szép sikereket értek el a hódmezővásárhelyi úszópalánták a Debrecenben megrendezett Diákolimpia döntőjén. Kis Noel ezüst, a 4x50 méteres fiú gyorsváltó pedig bronzérmet szerzett, míg a 4x50-es lány gyorsváltó a tizedik helyen csapott célba, így ők is előreléptek a selejtezős eredményükhöz képest.

Jegyeket, bérleteket kérem!

„Megy a gőzös…” címmel nyílt kiállítás Vásárhelyen, a BFMK-ban. A vasút történeti tárlat a régi idők vasutas világába kalauzolja el az érdeklődőket, interaktív módon.  

Gyermekek szívét is megdobogtatja Bagi

Bagi Mátyásról tudjuk, hogy kemény edző, de ami a mai ingyenes cross-training edzésen történt, abból látható, hogy aranyszíve van. Ezen a héten szombaton, a hódmezővásárhelyi Balogh Imsi sportarénában rendezték meg az edzést, amelyre több gyerek is ellátogatott, volt, aki különlegességgel is készült. 

Újjászületni a természettel

Tavasszal nemcsak az emberi szervezetnek van szüksége a megújulásra, hanem a bennünket körülvevő tájnak is. Nem is kell messzire mennünk azért, hogy a természet teljes újjáéledését testközelből figyelhessük meg. A Mártélyi Tájvédelmi Körzetben olyan csodákra lelhetünk, amelyekből megérthetjük az élet körforgását. 

Virágokkal a torna még vidámabb

A Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség igyekszik olyan programokat szervezni, ahol a nyugdíjasok kikapcsolódhatnak, közösségben lehetnek, és a mozgások által egy kicsit tesznek egészségük megőrzése érdekében. A szombati alkalom is ebbe illeszkedett bele, így a Balogh Imsi Sportcsarnokban egy kellemes tornán vehettek részt az idősek. 

Apátfalvi receptért jöttek a Vajdaságból

Kulturális, gazdasági és önkormányzati munkára is kíváncsi volt az a vajdasági delegáció, mely szombaton Apátfalvára látogatott. A vendégek nem titkolt célja, hogy a későbbiekben szorosabbá szeretnék fűzni a kapcsolatot a magyarországi községgel, mivel elmondásuk szerint érdemes a pátfalviaktól tanulni.

A dobogó legfelső fokain

Vásárhelyi sikerek születtek a Szegeden megrendezett Premier Művészeti Versenyen, amelyre az ország minden tájáról, többek között Békéscsabáról és Budapestről érkeztek tanulók. 

Orbán legfurcsább kormányülése

Bár az parlamenti túráknak nem képezi részét, külön kérésre a miniszterelnök dolgozószobáját és a kormány üléstermét is meglátogatták a Julianna Református Általános Iskola 3. osztályos ­diákjai.

Csökkent az üzemanyagok ára

Csökkentette bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szombaton a Mol Nyrt.