A Richter hétfői tájékoztatása szerint a SZTE mintegy 671 millió forint, az MTA SzBK 268 millió forint támogatást kapott. A Richter 1,897 milliárd forint támogatás mellett több mint 2 milliárd forint saját forrással vesz részt a közös projektben.

A közlemény szerint a konzorciális együttműködésben megvalósuló kutatás olyan K F technológiák kifejlesztését tervezi, amelyek hozzájárulnak a biotechnológiai úton előállított fehérjegyógyszerek hatásmechanizmusának, illetve a fellépő mellékhatások kialakulásának megértéséhez.

A célok között szerepel egy a már Richterben meglévő licenc alapján történő rekombináns hormon, illetve egy gyógynövény alapú nőgyógyászati készítménycsalád fejlesztése is. A sikeres preklinikai fejlesztést követően klinikai vizsgálatok végzését is tervezik.

Forrás: szegedma.hu