– Már több alkalommal is beszámoltunk arról, hogy a magyar kormány 2 milliárd 660 millió forintos támogatásának köszönhetően új könyvtár épül a városunkban, illetve megújul a közvetlen környezete, s most elérkeztünk ahhoz, hogy a konkrét kivitelezésről kell már döntéseket hoznunk – fejtette ki Farkas Éva Erzsébet makói polgármester a Koronában tartott keddi lakossági fórumon. A jelenlévők szakemberektől hallhattak fontos részleteket mind az építkezésről, mind az új könyvtárról, de azt is meghallgathatták, ezek a fejlesztések hogyan érintik például a közüzemi szolgáltatásokat. Mivel fórumról volt szó, így kérdéseket is feltehettek vagy véleményt is mondhattak a jelenlévők.

A költségek egy részét nem az új intézmény megépítésére, hanem a környezetének a rendbetételére fordítják. Ez érinti a Deák Ferenc és a Rudnay Gyula utcát, a Pulitzer sétányt, valamint a Csanád vezér teret. Az egyik Deák Ferenc utcai lakos például arra volt kíváncsi, a tavasszl induló munkálatok mennyire befolyásolják a víz-, a gáz- és az egyéb szolgáltatásokat. A választ Moldován Attilától, az ezzel a feladattal megbízott tervezőtől kapta meg, melynek a részleteit itt hallja:

##audio:3640##

Mátó Erzsébet korábbi könyvtárigazgató is felszólalt, s örömét fejezte ki, hogy végre egy épületbe kerülhet mind a felnőtt-, mind a gyermekrészleg. Egy másik nyugalmazott vezető is szót kért. – Ott voltam a régi intézmény születésénél, az elbontásánál, valamint az új alapkövének a letételénél is, azt szeretném tudni, vajon a bontás során megsérült Kavicson ülő lány című szobornak mi lesz a sorsa, visszakerül-e a helyére – érdeklődött Domokos László. Farkas Erzsébet polgármestertől megtudta, hogy már kértek be árajánlatokat a restaurálására és ezt követően ismét a könyvtárat fogja mjad díszíteni Tóth Valéria alkotása. A könyvtár Makovecz Imre tervei alapján valósul meg, s a Makona Kft. végzi ezt a feladatot. Pontosan hogyan is fog kinézni az új épület, arról Gerencsér Judit, az iroda építésze adott tájékoztatást, íme:

##audio:3639##

Néhány számadat is elhangzott a fórumon. Így például az, hogy a könyvtár környékén, elsősorban a Deák Ferenc utcában a korábbi 303 helyett 351 parkoló szolgálja ki az autóval érkezőket. Összesen 285 kerékpártárolót alakítanak ki, emellett 635 méter hosszan leaszfaltozzák a kerékpárutat, valamint összesen 2 és fél kilométeres térköves járda is épül. A térrendezés a piacot is érinti, aminek a bejáratát ivó- és szökőkút díszíti majd. A Makovecz-hagyaték őrzője, ápolója, az építész fia, Makovecz Benjamin is részt vett a keddi makói fórumon, melyen ő mondta a zárszót:

##audio:3638##

Munkatársunktól. K.