Oroszi Beatrix az M1-en azt mondta: a kanyaró súlyos, fertőző betegség, amelynek kezdetben influenzaszerű tünetei vannak: torokfájás, köhögés, magas láz. Kiemelte továbbá, hogy már a lappangási idő utolsó fázisában, még a tipikus kiütések előtt fertőzhet a beteg.

A legjobb védekezés a védőoltás – emelte ki a szakember, hozzátéve, hogy Romániában az “átoltottság” aránya nem elég magas. Magyarországon viszont szinte minden 15 hónapos és 11 éves gyereket beoltanak kanyaró ellen, a 98 százalékuk megkapja a vakcinát. Ennek köszönhetően Magyarországon az elmúlt tizenöt évben csak behurcolt, vagy azzal összefüggő eset fordult elő – tette hozzá.

Indokolt esetben 9 hónapos korra előrehozható a védőoltás beadása, de ez esetben egyéves kor után még egy oltást kell kapnia a gyermeknek – hívta fel a figyelmet a főigazgató.

Járvány tombol Romániában

Romániában már 16 halálos áldozata van annak a kanyarójárványnak, amely elsősorban az ország nyugati, délnyugati megyéiben terjed – közölte vasárnap a Digi24 hírtelevízió.

Oroszi Beatrix azt ajánlja, ha egy közösségbe – akár Romániából – új gyermek érkezik, ellenőrizni kell, hogy minden, az életkorának megfelelő védőoltást megkapott-e, és ha nem, minél előbb pótolni kell. A szülőknek pedig azt javasolja, hogy ha tehetik, 15 hónaposnál fiatalabb gyerekkel ne utazzanak Romániába.

Forrás: hirado.hu