Általában valamitől függővé tesszük a boldogságunkat. Majd, ha ezt vagy azt megszerzem, majd, ha ez vagy az megtörténik velem, majd ha elutazom, majd, ha nyugdíjas leszek, majd, ha megtalálom az igazit. És annyira a „majd”-ban élünk, hogy elfelejtünk figyelni a jelenre. Érdekes különbség van a nyugati és a keleti emberek gondolkodása között. A nyugati emberek, a fogyasztói társadalom, a tárgyakra, az anyagi jólétre összpontosítanak, míg a keleti emberek nem külső dolgoktól teszik függővé lelki állapotukat, náluk sokkal inkább a bensőből eredő igényeken van a hangsúly.

Ha végiggondoljuk a legboldogabb pillanatainkat, mi magunk is felfedezhetjük, hogy az igazán boldog élmények emberekhez, szituációkhoz, helyzetekhez, az emberi kapcsolatokhoz kötődnek, és nem a tárgyainkhoz. A szülők felelőssége nagyon fontos, nekik kell az igazi értékeket megmutatni a gyerekeknek, fiataloknak, hisz a mai gyerekeknél egyre fontosabb lesz, hogy milyen telefonjuk, „kütyüjük” van, és ez sajnos rossz út, hisz mindig lesz újabb holmi, ami jobb lesz, ami többet tud, és amit meg akar majd szerezni – de ez az út sajnos nem a boldogság felé vezet. Régi bölcsesség, hogy a tárgyakat használni, az embereket szeretni kell, ezt kellene ismét megtanulni. Tehát az emberi kapcsolataink tesznek boldoggá bennünket, építsük, ápoljuk ezeket a kapcsolatokat.

A másik rendkívül fontos dolog, hogy tisztában legyünk azzal, hogy mire is vágyunk, mit is szeretnénk mi magunk. Ezeknek a vágyaknak kielégítése igenis fontos, de csak akkor tesznek bennünket tényleg boldoggá, ha nem a társadalmi elvárás miatt vágyunk rájuk, hanem belülről fakadó igényünk. Lehet ez akár egy jó motor is, amivel végigszáguldunk a 66-os úton, de az a vágy tényleg a miénk legyen. Ne írjuk fel a „bakancslistánkra” a Mount Everest megmászását, ha Kékestetőre is fárasztónak találjuk az utat.

Ahhoz, hogy tisztában legyünk saját, belülről fakadó vágyainkkal, először is ismernünk kell önmagunkat, így hát elmondhatjuk, hogy a boldogsághoz vezető út az önismerettel kezdődik. A buddhista életfilozófia szerint a boldogsághoz nem kell semmi, ez azt is jelenti, hogy nem kell semmilyen külső hatás ahhoz, hogy boldogok legyünk, ha ismerjük magunkat, tudjuk, merre halad az életünk, megtaláljuk a saját utunkat, nem ingathat meg bennünket semmi.

A nyugati ember számára talán egy kicsit árnyaltabb, amit a védikus szent iratokban olvashatunk. Ezek szerint a kiegyensúlyozott társas kapcsolatok mellett négy dologra van még szüksége az embernek a boldogsághoz, ezek az artha, a dharma, a káma és a móksa. Az artha az anyagi javak; a dharma a magasabb rendű célok, az életfeladat megtalálása; a káma az érzéki örömök, de ide nem csak a szexualitás kapcsolódik, hanem mindenféle érzékeinkre ható öröm, akár egy jó somlói galuska, egy számunkra kedves zene, egy kellemes illat; a móksa pedig a szellemi fejlődés, a tanulás, a tudás. Ha ez mind megvan az életünkben, boldogok leszünk.

A teljes boldogsághoz még egy lényeges dologgal szembe kell néznünk, ez pedig az elengedés. Rengeteg mindent cipelünk magunkkal, sérelmeket, rossz kapcsolatokat, amikhez ragaszkodunk. Meg kell tanulnunk ezeket elengedni, hisz csak visszafognak bennünket, árnyékként borulnak rá a boldogságunkra. És tudjuk azt is, hogy nem érkezik új csoda az életünkbe, amíg a kopott, törött poggyászt húzzuk magunk után. A régi annyira leköti az energiáinkat, hogy nem tudunk nyitni az új felé.

Ne feledjék, március 20-a a Boldogság Világnapja. Addig érdemes mindezen elgondolkodni, és megpróbálni megfogalmazni a vágyainkat – őszintén, elcsendesedve. És megosztani ezeket a vágyakat a hozzánk legközelebb állókkal. Törekedjünk tudatosan a boldogságra!

Legközelebb a Heted7 boldogság című magazinunk március 14-én, este 8 órakor jelentkezik, akkor a küszöb alatti kommunikációról, az emberek tudatalattijára ható kommunikációról beszélgetünk majd. Találkozzunk akkor is!

Kiskata