Családi móka a jégen – Galéria!

Péntek este is sokan a vásárhelyi jégpályát választották otthon ülés helyett. A jégen fiatalok és szüleik is egyaránt jót mulattak, mosolyogták meg, ha valamelyikük korcsolyája kicsúszott a lába alól. 

Gombra fel! – Galériával!

Hetvenegy - egyelőre még éretlen - ifjonc kapott zöld gombot péntek este a makói sportcsarnok küzdőterén. A József Attila Gimnáziumban ugyanis több mint fél évszázados hagyomány, hogy nem szalagot, hanem gombot tűznek a végzősök ruhájára. Rója István igazgató már négyet is őriz ezekből az apró kitűzőkből, hiszen egykoron ő, a felesége és a két gyermeke is a JAG-ban tanult.

A kultúra hétvégéje

Három napig a kultúráé a főszerep Székkutason, a Művelődési házban. A "Kultúrházak éjjel-nappal" programsorozat keretein belül táncos produkciókat, kiállítást és előadásokat tekinthetnek meg az érdeklődők.

Tíz éve vízilabdázik az idei díjazott

Idén is átadták a Török Sándor Örökös Vándordíjat. Az elmúlt évben legtehetségesebbnek ítélt hódmezővásárhelyi utánpótlás korosztályos pólós, akit példaként lehet társai elé állítani, ezúttal Barna Dániel lett.

Töpörtő is volt az Árkádos piacon

Az Árkádos piac minden hónap második péntekén várja a kézműves termékek iránt érdeklődőket a hódmezővásárhelyi Károlyi Házban. Ezúttal is megtalálható volt a túrós lepény, szappan és lekvárok garmadája.

Csokiáradat Szeged főutcáján

Immár ötödik alkalommal vált „csokinagyhatalommá” a Napfény városa. A háromnapos rendezvény pénteki nyitóceremóniáján leleplezték a Szeged főutcáját ábrázoló terepasztalt, amelyen a Tisza szerepét egy hömpölygő csokifolyó vette át.

A szívtipró is bemutatkozott – Galéria!

Mese- és filmszereplők lepték el a Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola tornatermét péntek délután. A hagyományos farsangi mulatságon találkozhattunk Darth Vader nagyúrral, bohócokkal és hercegnőkkel is. 

Pongrácz: szinte a Kánaán eljövetelét ígérik

Február 26-án népszavazást tartanak Algyőn, a görög, veszélyesnek minősülő vegyipari üzem létesülésével kapcsolatban. A kérdés: "Akarja-e Ön, hogy a K&P Chem Kft. az Algyő 01747/9 helyrajzi számú ingatlanon háztartás-vegyipari alapanyagokat előállító üzemet létesítsen?" A Fidesz Algyői képviselőcsoportjának válasza: nem.

Egy gyeplőszár mellett haladnak

- Egy gyeplőszár mellett kell haladnunk, vagyis össze kell fognunk annak érdekében, hogy sikeres legyen a romák felzárkóztatása - hangsúlyozta Mátrai Attila, a megyei roma önkormányzat képviselője pénteken Makón. Ugyanis a Maros-parti város adott otthont az újévnyitó megyei roma konferenciának.

Mi a helyzet Tarjánban?

Hegedűs Zoltán Hódmezővásárhely alpolgármestereként Tarján városrész képviselője is. A politikus általában az egész várost érintő aktualitásokról számol be. Most a körzetéről kérdeztük. 

Döntöttek a megye kitüntetettjeiről

A Csongrád Megyei Önkormányzat képviselő-testülete megtartotta az év első közgyűlését pénteken, mely kihelyezett ülésként Mindszenten, a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban zajlott. 

A kortalan kézilabda egyesület

Van egy egyesület Hódmezővásárhelyen, amely hosszú évek óta biztosítja a kézilabda szerető embereknek, hogy labdaközelben lehessenek. Nincsenek nagy elvárások a tehetség terén, és még korhatár sincsen. A színvonal azonban így is folyamatosan magas, a Megyei Bajnokság állandó szereplője a HKE.

Napi tíz amputációt végeznek cukorbetegeknél

Naponta tíz olyan amputációt végeznek az orvosok Magyarországon, amikor cukorbetegség miatt kell valakinek a lábát levágni; 2014-ben 3658 ilyen műtétet végeztek - mondta Kempler Péter, a Semmelweis Egyetem professzora az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Még hátravan az infuenzajárvány fele!

Országosan 10 százalékkal csökkent az influenzával orvoshoz fordulók száma, a járvány fele azonban még hátravan – jelentette ki Oroszi Beatrix, az Országos Epidemológiai Központ főigazgatója az M1 Ma reggel című műsorában.

Bak: sikereket érhet el

A Vízöntő hajlamos a nehezen oldható belső nyugtalanságra, az Oroszlán nagyon magabiztos, a Bika a mai napon meglehetősen szórakozott.

Rák: hajlamos túlzásba esni

A Bak igyekszik ügyelni az anyagi biztonságára, a Nyilasnak annyi a munkája, hogy ki sem látszik belőle, az Oroszlán most nagyon szeretné szaporítani a pénzét.

Testületi ülés Algyőn

Algyő Nagyközség Képviselő-testület soros ülését 2017. február 28-án (kedden) 13 órakor rendezik. Az ülés helye a Polgármesteri Hivatalban lesz.

A gyógyító papírhajtogatás

Nem csupán gyerekjáték, hanem igazi művészet, valamint gyógyító hatású is egyben a papírhajtogatás - többek között ezekre is fény derült pénteken a makói múzeumban. Ugyanis a Magyar Origami Kör vándorkiállításának adott otthont az intézmény. A látogatók maguk is kipróbálhatták a japánoknak oly kedves szórakozást.

Kondor Béláról emlékeznek meg

Töredékek címmel rendeznek beszélgetést Kondor Béla születésének 86. évfordulóján, február 17-én, pénteken 17 órakor  a Tornyai János Múzeumban, Hódmezővásárhelyen.