Aláírásgyűjtést szorgalmaz Lázár

Tarjánban nincs posta és bevásárlóközpont – ez is felmerült a városrészben tartott fórumon csütörtök este. A vásárhelyiek Lázár Jánoshoz, Almási Istvánhoz és Hegedűs Zoltánhoz fordulhattak. 

Lemezen az Ö-zés

Csütörtökön bemutatták a „Vásárhelyi beszédös lemez” című mp3-as hanghordozót, melyen vásárhelyi népdalok, nóták, mesék, balladák és parasztversek is szerepelnek. 

Pályázatokról is informálódtak a kistermelők

Szakmai előadásra várták a székkutasi kistermelőket csütörtökön este a Művelődési Házba. Többek között beszámolót tartott a szervező szövetség az elmúlt évről, és a gazdálkodókat érintő aktualitásokkal is megismerkedhettek a jelenlévők.

Metrókocsiból a Bessenyeibe

Lechner Ödön halálának évfordulója alkalmából megnyílt Hódmezővásárhelyen a „Lechner, az alkotó géniusz” című kiállítás. A megnyitó után bemutatták a „Szecessziós épületornamentika a vidéki Magyarországon” című kötet. 

A szép beszédé volt a főszerep

 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kazinczy-díj Alapítvány - Péchy Blanka emlékére kuratóriuma idén is meghirdette a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt az általános iskolások részére. 

Hatmillió forint gyűlt eddig össze

A kórházbál után is folyamatosan érkeznek a felajánlások az újszülött ellátás fejlesztésére – tájékoztatott dr. Kallai Árpád, a vásárhelyi és a makói kórház főigazgatója.

Lakossági fórum Tabánban

Lázár János országgyűlési képviselő, miniszter és Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere a Kossuth Olvasókörben (Szerencs u. 6.) tart lakossági fórumot.

Tavaszra elkészül az országzászló

Most még Makó az egyetlen olyan Csongrád megyei város, melynek nincs országzászlaja. Ez hamarosan a múlt, ugyanis május végén avatják fel az új emlékművet a Csanád vezér téren lévő kis nosztalgia park helyén. Az önkormányzat 10 millióval járult hozzá a költségekhez, de a lakosok, vállalkozások is adakoztak erre a célra.

10 éves a vásárhelyi kórháztüntetés

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város 2017. február 3-ai rendes közgyűlésén a képviselő-testület is megemlékezett a 10 évvel ezelőtti kórháztüntetésről, ahol több mint 15 ezer ember állt ki a vásárhelyi egészségügyi intézmény megmaradása mellett és a Gyurcsány-kormány reformjai ellen.

A párizsi békeszerződés, mint második Trianon

A párizsi békeszerződés aláírásának 70. évfordulója alkalmából rendeztek tudományos tanácskozást Hódmezővásárhelyen az Emlékpontban. Az eseményen előadást tartott, Prof. Dr. Romsics Ignác akadémikus is.

Lázár: 40 milliárdos program indul

Négy törvény módosítását javasolja a kormány az idegenrendészeti őrizet visszaállítása érdekében - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Befejeződött a makói könyvtár bontása

Február 7-ével a kivitelező befejezettnek nyilvánította a makói régi könyvtár bontását. Nem ez az egetlen épület, amely megújul Makón. A Hagymaház is nagy fejlesztéseken esik át a közeljövőben. Erről szólt a csütörtöki Napraforgó. A Rádió 7 vendégei voltak a téma kapcsán Zsámboki Erika, a Makó Városi Kulturális-Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezetője, Toldi János önkormányzati képviselő és Siket Tibor, a Makói Polgármesteri Hivatal műszaki vezetője. 

Mesterhármas a Mórahalom edzőmeccsén

Az NB III-ra készülő Mórahalom hétközben a megyei I. osztályban szereplő Makóval vívott felkészülési mérkőzést. A csatát végül Magyar Györgyék nyerték, Podonyi Norbert mesterhármast szerzett a meccsen.

Ez történt az elmúlt héten

A Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó- parancsnokság működési területén 2017. február 2. és február 8. között 3 darab tűzoltói beavatkozást igénylő katasztrófavédelmi esemény történt. A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság főügyeletének műveletirányítói 2 alkalommal tűzesethez és 1 alkalommal műszaki mentéshez riasztották egységeinket – tájékoztatott Szilágyi Szabolcs tűzoltó százados, parancsnok helyettes.

Vidékfejlesztésről hallhatnak a gazdák

A Vidékfejlesztési Program megvalósítása és a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal, agrár- és vidékfejlesztési feladatai címmel szervez gazdanapi fórumot a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület február 11-én, szombaton 10 órától a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal dísztermében. Az eseményen Lázár János, a térség országgyűlési képviselője, Miniszterelnökséget vezető miniszter mond köszöntőt.

Alpolgármesteri fogadóóra kedden

Kószó Péter és Hegedűs Zoltán alpolgármesterek február 14-én, kedden 9-12 óráig a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban tartanak fogadóórát.

Helytállt a HFC

A Szeged 2011-Grosics Akadémia elleni edzőmérkőzéssel folytatódott a Hódmezővásárhelyi FC felkészülési sorozata. 

Hiánypótló beruházás kezdődik

180 millió forintból kezd fejlesztésbe a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a Bócsa-Bugac buckavilága és homokpusztái nevű területen. A projekt részleteit február 8-án sajtótájékoztató keretében ismertették.