Már nem Serfőző Zsolt készítette fel a Kézilabda Szeged SE játékosait a hétvégén, Kecskeméten lezajlott Ferropatent felkészülési tornára: a MOL-Pick Szeged utánpótlásában dolgozó szakember október 29-én, a Pénzügyőr ellen debütálhatott a gárda kispadján, azonban a tavaszi szezonban nem folytatja munkáját a KSZSE-nél, amelynek kispadjára a legutóbb a Hódmezővásárhelynél dolgozó Gaál Adrienn ült le. Betegsége miatt a tréner nem tarthatott csapatával Kecskemétre, de az alapozást már vele kezdte meg az együttes.

“A vezetőség úgy döntött, hogy Gaál Adrienn munkájára számít a jövőben, Zsolt elvégezte a tűzoltó munkát. Úgy ítéltük meg, a következő fél évben nagyobb esélyünk lehet az új edzővel, aki jó munkát végzett Vásárhelyen, és úgy látjuk, nálunk is jól tud működni” – mondta el portálunknak a váltással kapcsolatban Forgó Zoltán, a Kézilabda Szeged SE elnöke.

A szegediek a kecskeméti tornán hatodik helyen végeztek, miután a nyitómérkőzésükön a házigazda Kecskemét ellen 29-18-s vereséget szenvedtek, majd a Pilisvörösvár ellenében csupán egyel, 22-21-re kaptak ki. Az ötödik helyért lejátszott meccsen a Kozármisleny ellen 27-19 lett a vége. Forgó Zoltán úgy fogalmazott, a lányok jól teljesítettek, szoros meccseket játszottak, csak a végjáték nem sikerült számukra, a folytatásban pedig a keret létszámának bővítésén dolgoznak. Nehézség még, hogy a gárda kulcsjátékosának, Farkas Kittinek elszakadt a térdszalagja, így őt is pótolni szeretnék a tavaszra a KSZSE-nél. “Jónak tartom, hogy a csoport listavezetőjével, a Kecskeméttel 45 percig partiban voltunk. Dupláztunk a Pilisvörösvár ellen, az megmutatta, hogy az állóképességünk rendben van, de a harmadik meccset már nem bírtuk” – összegzett Forgó Zoltán, aki hozzátette: elsősorban átlövő és balszélső poszton szeretnének erősíteni.

A KSZSE a február 12-i bajnoki rajtig még a Makóval, valamint jövő szerdán, február nyolcadikán 19.30-tól az Orosházával is találkozik.

Forrás: szegedma.hu