Magasba lendültek a rózsák – Galériával!

A társastánc nem csak a lépésekre tanít meg, hanem az összetartozás élményével is gazdagít. Ez a Németh László Gimnázium és Általános Iskola bálján különösen igaznak bizonyult, ugyanis a 44 pár osztatlan sikert aratott a koreográfiájával.

Nagykorúvá váltak a mindszenti lovasok

A nagy bejelentések bálja volt az idei, a Mindszenti Lovas Klub szervezésében. A 18. alkalommal megrendezett Lovas bálon közel háromszáz vendég élvezhette az ínycsiklandozó falatokat és a kellemes zenét, a különleges dekorációjú Sportcsarnokban.

A keringőtől a multimédiáig – Galériával!

A ma technikájának a vívmányait simán el lehet érni a múlt táncaival - erre igen jó példa volt szombaton a makói Bartók iskola bálja. Ugyanis az intézmény végzősei keringíővel nyitották meg azt az estét, melyen egy multimédiás szettre indítottak gyűjtést.

Vásárhelyen is megemlékezést tartanak

A Hódmezővásárhelyi Megyei Jogú Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzatának kezdeményezésére Hódmezővásárhelyen is mécsest gyújtanak az olaszországi buszbaleset áldozatainak emlékére.

Új otthont kapnak a mezőhegyesi tehenek

Mintegy ötmilliárd forintos beruházással „a világ legkorszerűbb telepévé” varázsolják a mintegy 1100 holstein-fríz tehén otthonát Mezőhegyesen - jelentette ki Farkas Sándor újjászervezésért felelős kormánybiztos, aki a Magyar Hírlapnak több fontos részletet is elmondott a ménesbirtok jövőjével kapcsolatban.

Nemzeti gyásznapot rendelt el a kormány

Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére január 23-át nemzeti gyásznappá nyilvánította - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szombat délután az MTI-vel.

5 éves lett a Hagymatikum – Galériával!

Makón is van létjogosultsága a vízilabda utánpótlás nevelésnek - többek között ez is kiderült szombaton a Hagymatikumban. Ugyanis a makói fürdő 5. születésnapján nem csupán 800 szeletes tortát szolgáltak fel, hanem egykori olimpikonokat, valamint jelenlegi szentesi játékosokat is vendégül láttak, hogy ezt a vizes sportot népszerűsítsék.

“Senkit sem hagyunk a bajban!”

Közel két mázsa ruha és 600 adag meleg étel várta a rászorulókat szombaton Hódmezővásárhelyen, a Deák Ferenc utca 19. szám alatt. Az adományozást az Új Világ Alapítvány és a HÓD-Work Magyarország Szociális Szövetkezet szervezte. 

Nyílt nap keretében mutatják be az új gépeket

Új edzésmódszer jelent meg a hódmezővásárhelyi Sportcentrum palettáján. Erről és a már meglévő szolgáltatásokról és mozgásformákról beszélgettünk a Rádió 7 Családi Magazinjában Bitóné Tóth Katalinnal és Bese Katával, a központ vezetőivel.

Kést ragadtak a makói gazdák

No, nem kell senkinek sem megijednie, ugyanis embervér nem, csak sertésé folyt szombaton a makói gazdáknak köszönhetően. A helyi gazdakör tagjai hagyományos disznóvágást szerveztek, melyet egy közel 230 kilós jószág bánt egyedül.

A pozitív gondolkodás az alapja mindennek

Az év eleje mindig a nagy döntések, és változások időszaka. Az életmódváltás mind a testet, mind pedig a lelket is érintheti. Ebben segítségünkre lehet a hódmezővásárhelyi Natural Szépség- és Egészségház, vagy személyszerint Muladi Annamária, akivel a Családi Magazinban jártuk körbe ezt a témát.

Gömöri Krisztián erősíti a BFMK társulatát

A hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színköre Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művét viszi színpadra. Az amatőr társulat ezúttal a Szegedi Nemzeti Színház egyik művészével, Gömöri Krisztiánnal egészül ki – derült ki a szombati sajtótájékoztatóval egybekötött próbán. 

A dedikációk is a Radnóti-életmű részei

Hétfő délután öt órakor a Németh László Városi Könyvtár és az Emlékpont közös rendezvényén mutatják be Bíró-Balogh Tamás Radnóti dedikációit összegyűjtő és bemutató kötetét. A könyvtárban a szerzővel dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője beszélget. Hanfelvétellel!

Kóser vágóhíd épül Csengelén

Zöldmezős beruházással, mintegy 2,8 milliárd forintból kóser vágóhíd és baromfi-feldolgozó épül a Csongrád megyei Csengelén. Kizárólag itt és Jászberényben működik olyan üzem a világon, amelynek fő profilja a kóser libamáj és hízott liba.

A tornatanár mentett életeket az égő buszon

Az égő buszra is visszament, és súlyosan megsérült a magyar diákokkal utazó testnevelő. Az olasz rendőrök "egy hős fiatalember" holttestét is megtalálták. Az ütközés olyan erős volt, hogy az első hét széksor szétroncsolódott.

Aprók tánca a jégen

A jégen való csúszkálás minden egyes korosztály számára izgalmas lehet. A vásárhelyi korcsolyapályán rendre meg is találjuk az idősebb, illetve a fiatalabb korosztály képviselőit. A szombat délelőtti oktatáson előbb a felnőttek, majd a kicsik is igénybe vették a tanári segítséget. 

Szijjártó Péter: teljes a sérültek listája

Sajtótájékoztatón beszélt a Veronánál történt tragikus buszbaleset részleteiről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton délelőtt Budapesten. Elmondta: az olasz rendőrség tájékoztatása szerint tizenhatan égtek bent a buszban. Miután továbbra sem áll rendelkezésre pontos utaslista, így az áldozatok száma sem biztos, hogy végleges – tette hozzá.

Elismeréseket kaptak a polgárőrök

A Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöksége és a meghívott  polgárőrök Szeged-Tápén a rendezvény házba jöttek össze,  az elmúlt huszonöt évet értékelő ülésre, ahol részt vett Balogh-Szabó Imre r.ezredes, a Szentesi Rendőrkapitányság vezetője is.

Tizenhatan meghaltak a magyar buszon

A legfrissebb információk szerint tizenhatan meghaltak egy magyar középiskolásokat szállító busz olaszországi balesetében, amely péntek éjfél körül történt egy veronai autópálya-kijáratnál. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke az M1-en szombaton kora reggel azt mondta: egy fővárosi gimnázium diákjairól van szó, „a helyzet súlyos”. Cikkünk folyamatosan frissül!

Lezárult a beiktatási parádé

Mintegy három órán keresztül tartó felvonulással ért véget a hagyományos beiktatási ünnepi parádé, amelyet Donald Trump és családja - miután végighajtatott a Capitoliumtól a Fehér Ház felé vezető Pennsylvania sugárúton - már a Fehér Ház előtt felállított tribünről nézett végig.

Erősebb kerítés épül a déli határon

Új, az eddiginél magasabb, erősebb kerítés épül a déli határon - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

Állatjóléti Segítő képzés indul Vásárhelyen

Ha szeretjük az állatokat és még házi kedvencünk is van otthon, fontos, hogy minél többet megtudhassunk egészségük védelméről. Ezekről is szó lesz az Állatjóléti Segítő képzés első előadássorozatán, Hódmezővásárhelyen.