A gazdálkodók téli estéi

A 2017-es évben, január 12-én vette kezdetét a Téli esték rendezvénysorozat. A hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület Növénytermesztési és Növényvédelmi Szakosztályának szervezésében létrejövő előadásokra minden héten, csütörtökön kerül majd sor.

A doni hősökre emlékezett a makói Fidesz

Több tízezer magyar katona veszett oda, tűnt el vagy került hadifogságba 1943 januárjában a Don-kanyarnál. A 74 esztendővel ezelőtti tragédiára, illetve az áldozatokra emlékezett meg csütörtökön a makói Csanád vezér téren lévő II. világháborús szobornál a Fidesz helyi szervezete.

Az életre kelt sereg

Csütörtökön országszerte tartottak megemlékezéseket a Don kanyarban elesett katonák tiszteletére. Székkutason Vladár Sándor református és Jakab Zoltán katolikus lelkipásztor emlékeztek meg az 1943-ban történt doni áttörés során elhunyt magyar katonákról.

Mucsi: A fiatalokkal kommunikálni kell!

Mucsi Tamás, a DK választókerületi elnöke úgy véli, hogy a makói önkormányzat nem kommunikál a fiatalokkal. Az ellenzéki politikus szerint az jó dolog, hogy konzultációra hívják őket, de emellett partnerként is kezelni kellene őket. Az ifjúságpolitikával kapcsolatos elképzeléseit csütörtökön egy sajtótájékoztató keretében osztotta meg Mucsi Tamás.

Szépírásukért díjazták a diákokat

Megtudhattuk, kik írnak a legszebben Hódmezővásárhely általános iskoláinak alsó tagozatosai közül. Átadták ugyanis az Aranytoll Szépírási Versenyen legjobban teljesítő tanulóknak díjaikat, a Klauzál Gábor Általános Iskolában.

Hatgyermekes család is kapott tüzelőt

A párjával 6 gyermeket nevelő Mede Mariannának is jutott abból a tűzifából, melyet a makói önkormányzat osztott szét a rászorulók között. A Hajnal utcába csütörtökön vitték ki a 2 köbméternyi tüzelőt. A januári szokatlan hidegben 78 nagycsaládon segít így a város - tudtuk meg dr. Hadik György települési képviselőtől.

Év eleji vérfrissítés

Kiszállásos véradást tartanak január 14-én, szombaton 8 és 12 óra között a vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

Lázár: újra lesz idegenrendészeti őrizet

A kormány döntött az idegenrendészeti őrizet visszaállításáról - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 75. Kormányinfón, amelyet Kovács Zoltán kormányszóvivővel tartott közösen.

Az enyhülés hozta meg a kedvet

Az elmúlt napok dermesztően hideg időjárása után, ma délután „már” csak -1 celsius fokot mutattak a hőmérők csütörtökön dél körül, ez hozzájárult ahhoz, hogy sokan ragadjanak korcsolyát Hódmezővásárhelyen, a Kossuth téri jégpályán. 

Hűlt helye a Zrínyi utcai épületnek

A bontási munkálatok eredményeképpen már csak hűlt helye van a hódmezővásárhelyi, Zrínyi utca 12-14 szám alatt található önkormányzati lakásokból álló többszintes épületnek. 

A doni hősökre emlékeztek Vásárhelyen

74 éve farkasordító hidegben indult a Don folyó mentén Vörös Hadsereg támadása, amely következtében odaveszett a magyar 2. hadsereg jelentős része. A kétszázezres haderőből mintegy 120 ezren nem tértek haza. Rájuk és közöttük a 133 hódmezővásárhelyi áldozatra is emlékeztek csütörtök délelőtt a vásárhelyi Hősök terén. Képgalériával!

Magyar hősök a Don-kanyarban

– A rendszerváltás előtt nem lehetett hallani a Don-kanyarban harcolt magyar honvédekről, jót pedig még annyira sem, pedig sok hős cselekedetet hajtottak végre a magyar katonák – jelentette ki az Emlékpontban január 12-én, a doni áttörés 74. évfordulóján rendezett rendhagyó történelemóráján Kovács Ferenc helytörténeti kutató, aki két magyar katona történetét is felvillantotta.

Két távozó a HFC-nél

A kiváló őszi szezont futó Hódmezővásárhelyi FC a héten megkezdte a felkészülést az NB III-as bajnokság tavaszi folytatásra. A keret változni fog az elkövetkezendő időszakban, két játékos távozott a klubtól.

Minőségi kultúra-közvetítést folytatnak

A Rádió7 csütörtöki Napraforgó magazinjának vendégei Varga Anikó, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ vezetője és Vágó János önkormányzati képviselők voltak, akikkel Égető Réka a 2016-os év eredményességéről, illetve a 2017-es évre tervezett kulturális programokról beszélgetett. 

Közel háromszáz háztartáson segítenek

Csanádpalota Város Önkormányzata decemberben a Belügyminisztérium által meghirdetett szociális célú tűzifa pályázaton 5.440.680 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert, amelyet önerőből 1.270 Ft/köbméterrel egészített ki, ami összesen 388.620 Ft. 

Megvan, kik az idei Bessenyei-díjazottak

Idén is átadják a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat Hódmezővásárhelyen. Erre január 22-én, 17 órai kezdettel kerül majd sor. Vágó János önkormányzati képviselő sajtótájékoztatón jelentette be az idei év díjazottjait.

Érkezik az idei első megemelt nyugdíj

Csütörtökön kezdődik az 1,6 százalékkal megemelt nyugdíjak kifizetése - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára Budapesten.

Ikrek: túlságosan közlékeny

A Szűznek váratlan kiadással kell szembesülnie, a Rák minden idegszálával a családjára összpontosít, az Ikrek túlságosan közlékeny.

Bika: állandóságra vágyik

A Halaknak rengeteg az elfoglaltsága, a Bak próbálja a kezébe venni az irányítást, a Nyilas minden energiáját a pénzkeresésre fordítja.

Kos: nem a legjobban indul a napja

A Vízöntő igyekszik racionálisan gondolkodni, a Bak szorult helyzetbe kerül, a Skorpió elhatározza, hogy mostantól kezdve odafigyel a testsúlyára.

Ismét nagy utazás vár a Kosársulira

A múlt héten, Miskolcon épphogy elvesztett rangadó után ismét nehéz derbi vár pénteken 18 órakor a Vásárhelyi Kosársulira. Szabó Péterék a másik borsodi alakulat, a Tiszaújváros otthonában játszanak. A negyedik helyen álló hazaiaknak lenne miért vissza vágnia, mivel a kék-sárgák a nyitófordulóban 41 pontos vereséggel küldték haza ellenfelüket.

Eltört csövek okoztak bonyodalmat – Hanggal!

A Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó- parancsnokság működési területén 2017. január 5. és január 11. között 7 darab tűzoltói beavatkozást igénylő katasztrófavédelmi esemény történt. A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság főügyeletének műveletirányítói 6 alkalommal műszaki mentéshez, 1 alkalommal tűzesethez riasztották egységeinket - tájékoztatott Szilágyi Szabolcs tűzoltó százados, parancsnok-helyettes.