Bartók Csaba irányítja a vásárhelyi kéziseket

A 2017-es év már biztos, hogy változásokat hozott a HLKC felnőtt csapatának életébe. A lányok a kispad mellől elbúcsúztatták Gaál Adrienn vezetőedzőt, aki több évig irányította a csapatot. A helyére Bartók Csaba került, akinek a neve szintén nem ismeretlen a sportban jártasoknak. Az új mestert kérdeztük a terveiről, és a jövőbeni elképzeléseiről. 

A fejlődés éve indult el Maroslelén

- 2017 a kiemelkedő fejlődés éve lesz Maroslelén - mondta újévi köszöntőjében csütörtökön Martonosi György polgármester. Hamarosan elindulhat az új rendőrőrs és egy műfüves focipálya építése közel 100 millió forint értékben, de emellett még számos, összesen több száz millió forint értékű beadott pályázat elbírálására várnak a községben.

Vihar előtti “csend”

Mindenki számított a hidegfront betörésére csütörtök délután, azonban ennek még se híre, se hamva. A hódmezővásárhelyi jégpályán is egy szál pulcsiban csúszkáltak a bátrak, a csodálatos Napsütésben. Szép volt és nyugodt- amolyan vihar előtti csend. 

Tavasszal kezdődhet a korszerűsítés

Tavasszal indulhat a hódmezővásárhelyi szennyvíztelep korszerűsítése, melyet 1,8 milliárd forintból kívánnak megvalósítani. A részletekről Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere tartott sajtótájékoztatót csütörtökön. 

Egységes irányelvek mentén

A Rádió 7 csütörtöki Napraforgó magazinjának vendége Balázs József, a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ igazgatója volt. Égető Rékával a tankerületek munkájáról, eredményességéről, illetve az általános, és a középiskolai beiratkozás legfontosabb jellemzőiről beszélgettek. 

5 milliárd forintot kapott Makó

A magyar kormánynak köszönhetően 5 milliárd forintot kapott a makói önkormányzat - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Farkas Éva Erzsébet polgármester. A város teljes évi költségvetésének nagyjából a dupláját jelenti ez az összeg, melyből 2017-ben számos fejlesztés indulhat el.

Új vezető a vásárhelyi járási hivatal élén

A majdnem egy évig tartó hivatalvezetői hiányt követően 2017. január elsejével új feladatokat és új vezetőt kapott a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal. Dr. Égető Gábort Dr. Juhász Tünde Csongrád megyei kormánymegbízott mutatta be csütörtökön.

Fiúkat bántalmazott a makói gyermekfelügyelő

Vádat emelt az ügyészség egy makói gyermekfelügyelővel szemben, aki tavaly év elején bántalmazott két rábízott fiút - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Árokba esett férfin is segítettek – Hanggal!

A Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó- parancsnokság működési területén 2016. december 28. és január 4. között 8 darab tűzoltói beavatkozást igénylő katasztrófavédelmi esemény történt. A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság főügyeletének műveletirányítói 2 alkalommal műszaki mentéshez, 4 alkalommal tűzesethez és 2 alkalommal téves jelzéshez riasztották az egységeket - tájékoztatott Szilágyi Szabolcs tűzoltó százados, parancsnok-helyettes.

Magyarország legzöldebb egyeteme az SZTE

Továbbra is Magyarország legzöldebb felsőoktatási intézménye a Szegedi Tudományegyetem a világ zöld egyetemeit rangsoroló GreenMetric felmérésben. Az Indonéziai Egyetem által készített legújabb rangsorban a szegedi egyetem Európán belül a 45. helyen végzett. A belvárosokban fekvő és működő intézmények közül világviszonylatban a 14. legzöldebb az SZTE. 

Rák: kitartóan halad a célja felé

A Halaknak változtatnia kell a dolgokhoz való hozzáállásán, A Vízöntő életében lassan minden visszazökken a régi kerékvágásába, a Rák kitartóan halad a célja felé.

Kos: a tények magukért beszélnek

A Halak jóval ingerültebb a kelleténél, a Bak minden idegszálával újra csak a feladataira koncentrál, a Rák a folyamatosan fennálló gondjai miatt nem tud aludni.

Elhunyt Algyő legidősebb embere

Január elsején éjszaka elhunyt ifjabb vitéz Tóth János. Algyő legidősebb embere életének 103. évében adta vissza lelkét Teremtőjének.  

Eszenyi Enikő kapja a makói Páger-díjat

Makón 16. alkalommal rendezik meg a Páger Antal Színészdíj átadást. Az elismerést idén Eszenyi Enikő Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, színházi rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Vígszínház igazgatója kapja. 

Áprilisban vezetik be az új rendszámtáblákat

Várhatóan áprilistól, a biciklis szezon elejétől léphet életbe a harmadik, úgynevezett szürke rendszámok intézménye, melyet a vontatóhorogra szerelt biciklitárolókon alkalmazhatnak majd az autósok rendszámuk láthatósága miatt - közölte a szabályozást kezdeményező kormánybiztos. Révész Máriusz szerint a táblát 5500 forintért lehet majd kiváltani.

Bakondi: 2017-ben áttörés lehet

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint a várható politikai változások hatására van esély arra, hogy áttörést érjenek el a nemzetközi migrációs politikában, a kormány mindent megtesz a magyar álláspont ismertetéséért.

Délután havazhat

Napsütés várható, ugyanakkor több lesz a felhő, melyekből főként délután alakulhat ki havazás, hózápor.