A Fidesz makói alapszervezeétnek két alelnöke, Weszelyné Végsheő Henriett Mária és Mágori András hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy idén is adománygyűjtésbe kezdenek. – Úgy határoztunk, hogy most a városhoz tartozó tanyákon nehéz helyezetben élők karácsonyát szeretnénk szebbé, gazdagabbá tenni – fogalmazott Mágori András, aki egyben a Csongrád megyei közgyűlés tagja is.

– Minden esztendőben más és más célcsoporton segítünk – vette át a szót Weszelyné Végsheő Henriett Mária. A települési képviselő elmondta: 2014-ben a Pápay Endre kollégium gyermekeinek ajánlották fel az adományokat, tavaly pedig a nagycsaládosok között osztották szét.

Elsősorban tartós élelmiszereket, valamint gyermekjátékokat várnak. A segíteni szándékozók az adományaikat december 20-ig, munkanapokon reggel 8 és délután 4 óra között adhatják le a polgármesteri hivatalban működő képviselői irodában. Azért ez a határidő, hogy még a karácsonyi ünnepek előtt ki tudják vinni a csomagokat a rászorulóknak.

Nem csupán azért esett a választás idén a tanyákon élőkre, mert köztük is sok a rászorult. – Azért is gondoltunk rájuk, mivel többségük egyedül lakó idős, akiknek nem egyszerű feladat bejárni a városba bevásárolni, ennek a gesztusnak köszönhetően házhoz visszük nekik nagyobb részt azokat a dolgokat is, melyek az ünnepi ételek elkészítéséhez szükségesek – sorolta Weszelyné Végsheő Henriett Mária.

Munkatársunktól. K.