Miért nincs Mindszenten fürdő?

Ez a kérdés is felmerült a településen megtartott közmeghallgatáson szerda este. Ezen kívül szó esett az új tüzépről, az Észak utcai buszfordulóról, valamint az illegális szemétlerakásról is.

Óvoda a kevesebb hulladékért

A hódmezővásárhelyi Szabadság téri óvoda, a Környezeti és Információs Központtal közös szervezésben, bekapcsolódott az Európai Hulladékcsökkentési Hétbe. A programsorozat részét képezték a szerdai szakmai előadások is. 

Dupla mennyiség a rászorulóknak

1,2 millió forintnyi tűzifa támogatást kapott Mártély. A község ezáltal az eddigieknél jóval több tüzelőt tud szétosztani a szociálisan rászorulók között - hangzott el a település szerdai testületi ülésén. 

Felértékelődik a helyi média

A címben szereplő mondat adta a Rádió 7 Napraforgó magazinjának témáját, melyről három médium képviselője beszélgetett a műsorban. A Rádió 7 és promenad.hu képviseletében Égető Gyula, cég- és szerkesztőségvezető, tulajdonos, valamint Herczeg Sándor marketing-vezető, politológus volt jelen, illetve a Makó Városi Televízió részéről dr. Keresztúriné Kisistók Tímea ügyvezető igazgató, valamint a Vásárhelyi Televízió vezetője, Rókus Ákos kaptak meghívást.

Mindszenten nevelték Vásárhely karácsonyfáját

Hódmezővásárhely karácsonyfáját 20 éven keresztül gondozták, hogy a maga 11 méterével most a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtti tér éke legyen. Almási István polgármester és Varga Anikó, a BFMK intézményvezetője szerdán a fa tövében tartott sajtótájékoztatójukon ismertették, milyen attrakciókkal készül a város az ünnepekre. 

Chili és gyömbér mindig legyen kéznél!

Megfázott kínai emberrel nem igazán lehet találkozni, és ez nem véletlen. Kínában úgy esznek-isznak az emberek, amivel megelőzik a betegségeket. Téli tippeket kaphattunk Fekete Edittől, a Yin-Yang Klinika tulajdonosától a Női magazinban.

Kiállítás és vásár a Kormányhivatalban

Kézműves és mezőgazdasági termékeket, így például tökmagolajat, batátát, fűszerpaprikát, díszpárnákat és kerámiatárgyakat is lehet venni a kormányhivatalban harmadízben megrendezett, a közmunkaprogram remekeit felvonultató adventi vásáron.

Megjött a kedv a házassághoz

Mérséklődött a természetes fogyás idén a januártól szeptemberig tartó időszakban, miután a születések kis mértékben, a halálozások pedig lényegesen csökkentek 2015 azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Lázár expozéja a Corvin-lánc Testületről

 A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a Corvin-lánccal kitüntetettek munkáját fogja segíteni a köztestületként létrejövő Magyar Corvin-lánc Testület. Lázár János a Parlament Plenáris ülésén mondta el expozéját, amelyet itt teljes terjedelmében meg is hallgathat!

Futball legendával fesztiváloztak az ovisok

Szerdán futballozó gyerekektől volt hangos a vásárhelyi stadion fedett műfüves pályája. Az első Őszi Fesztivált rendezték a Bozsik Intézményi Program keretein belül, ahol a nap folyamán több mint 500 fiatal rúgta a bőrt, akik Nyilasi Tibor egykori válogatott labdarúgó előtt is megcsillogtathatták tudásukat.

Új telephelyet adott át az Axiál

Új telephelyet adott át az Axiál Kft. szerdán. Az ünnepélyes szalagvágás során Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető és Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere is hangsúlyozta, a cég igyekszik minden ügyfelet kiemelten kezelni.  

Undorító péküzemet záratott be a NÉBIH

Súlyos higiéniai problémákat, rovarokkal szennyezett alapanyagokat és félkész termékeket is találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ellenőrei egy budapesti pékségben.

Moholy-Nagy László kiállításának grafikái

A legendás magyar származású festőművész, Moholy-Nagy László emigrálása előtt Szegeden szervezett kiállítást, hogy a képek eladásából fedezhesse külföldre utazásának költségeit. A tárlatot Moholy-Nagy közeli barátja, Juhász Gyula nyitotta meg 1919-ben – ez volt a művész első és egyetlen életében megrendezett hazai kiállítása.

Ennyivel nőhet a fizetése

Évek óta nem látott mértékben, 15 százalékkal emelkedik jövőre a minimálbér, és 25 százalékkal a magasabb végzettségű dolgozóknak járó garantált bérminimum. A kormány a vállalkozásokkal és a szakszervezetekkel arról is megállapodott, hogy 2018-ban jön az újabb 8, illetve 12 százalékos emelés, cserébe a cégeknek a korábban tervezettnél kevesebb járulékot és társasági adót kell fizetniük.

Drágultak az üzemanyagok

Emelte bruttó 5 forinttal a gázolaj és 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.

Tudományos borkóstolót rendeznek Szegeden

A borok tudósai mutatkoznak be november 26-án a szegedi várban, a „Borok tudósai, a tudósok borai” című rendezvényre a határon túlról is érkeznek neves borászok ősi magyar fajtákkal.

Felértékelődik a helyi média

Szerdán, a 10 órától kezdődő Napraforgó műsor vendégei: Égető Gyula Rádió 7 cég - szerkesztőségvezetője, Herczeg Sándor marketing vezető,politológus, Rókus Ákos, a Vásárhelyi Televízió vezetője, és dr. Keresztúriné Kisistók Tímea, a Makó Városi Televízió ügyvezető igazgatója téma: Felértékelődik a helyi média.