Ady gondolatai egy rítusjátékban

A délelőtti előadást követően, talán még emelkedettebb hangulatban zajlott a Medve Színpad esti előadása Hódmezővásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban a műértő és színházszerető közönség körében.

Vásárhelyen írta első versét

Juhász Gyula Hódmezővásárhelyhez köthető versei jelentek meg a Németh László Városi Könyvtárban a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület tagjainak prezentálásában.

Angolul – már gombnyomásra is

A modern technikát is segítségül hívták csütörtök délután a makói Almási iskolában megrendezett térségi angol nyelvű versenyen. A felső tagozatosok ugyanis egy kis eszközt használva, digitálisan oldhatták meg a feladatokat.

Pap is letette az esküt – Galériával!

A temesrékási plébános, Bodnár Antal is azok egyike volt, aki csütörtökön a makói városháza dísztermében letette a magyar állampolgársági esküt. Az egyházfi mellett még hatvanan vehették át Farkas Éva Erzsébet polgármestertől az erről szóló dokumentumot.

Lázár: jobb világ közeledik az új elnökkel

Egy jobb világ közeledtét várja a magyar kormány az Egyesült Államok új elnökének megválasztásával - értékelte Donald Trump megválasztását Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 69. Kormányinfón, amelyet Kovács Zoltán kormányszóvivővel tartott közösen.

Vízilabdázóval küzdöttek Algyőn

Európa bajnok vízilabdázóval tornázhattak együtt az algyői gyerekek, a Fehér Ignác Általános Iskolában. A „Küzdj meg a bajnokkal” programnak az a célja, hogy a fiatalok még nagyobb élvezettel sportoljanak, és vegyenek részt a testnevelés órákon. 

Új műszerek a szegedi gyermekklinikán

A gyógyszerek hatékony adagolását lehetővé tevő infúziós pumpákat adományozott a Szeged-Csanádi Egyházmegye és Mága Zoltán a szegedi gyermekgyógyászati klinikának; a berendezéseket csütörtökön adta át Kiss-Rigó László püspök és a Prima Primissima-díjas hegedűművész.

A legsúlyosabb örökség

„Ameddig a lábam bírja” - Mindennapok a Gulágon címmel rendeztek konferenciát csütörtökön a hódmezővásárhelyi Emlékpontban. A tudományos előadások a szovjet munkatáborokról szóltak.

„Égből lopott magyar lelkű nóta”

Hegedűszó, zongora, ének, versek, fülbemászó dallamok, és lenyűgöző látvány. Ezek biztosították a szellemi kikapcsolódást a vásárhelyi középiskolásoknak csütörtök délelőtt a Bessenyeiben. 

Családként ünnepel a Kapcsolat Központ

10 éves jubileumát ünnepli a hódmezővásárhelyi Kapcsolat Központ. Erről beszélgettünk a csütörtöki Napraforgóban Bálint Gabriella önkormányzati képviselővel, a Kapcsolat Központ főigazgatójával. 

90 ovis sportolt egyszerre – Galériával!

Apróságok vidám zsivajától volt hangos csütörtök délelelőtt a makói Almási iskola tornaterme. Az inézményben már huszonhárom esztendős hagyományra tekint vissza, hogy venégül látják a város óvodásait egy sportos összejövetelre. Összesen 90 ovis mérte össze tudását a sorversenyekben.

Zárt etetés a baromfigazdaságokban

Az országos főállatorvos az egész országra kiterjedően elrendelte a baromfitartó gazdaságok számára, hogy állataikat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etessék és itassák - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.

Diákköri látogatás a törvényszéken

A Szegedi Törvényszék kiemelten fontosnak tartja a jövő jogászgeneráció képzését és az abban való közreműködést, ekként november 9-én a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar Civilisztikai Tudományok Intézete keretein belül működő Polgári Jogi, Polgári Eljárásjogi és Családjogi Tudományos Diákkör előzetes megkeresése alapján épületlátogatással egybekötött programot szervezett.

Véget ér a lézerközpont építése

Befejezéséhez közeledik a szegedi lézerközpont épületeinek kivitelezése, a következő két év feladata lesz a világon egyedülálló technológia telepítése - közölte a beruházást koordináló ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója szerdán a helyszínen.

Téves tűzjelzés a gimnáziumban – Hanggal!

A Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó- parancsnokság működési területén 2016. november 2 és 9 között 5 darab tűzoltói beavatkozást igénylő katasztrófavédelmi esemény történt. A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság főügyeletének műveletirányítói 3 alkalommal műszaki mentéshez, 1 alkalommal téves jelzéshez és 1 alkalommal tűzesethez riasztották az egységeket - tájékoztatott Szilágyi Szabolcs tűzoltó százados, parancsnok-helyettes. 

Kávéval álcázta a kábítószert

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 14 kg marihuánagyanús anyagot találtak egy albán személygépjárműben Röszkén. A kábítószergyanús anyagot a rendőrség munkatársainak átadták és az ügyben feljelentést tettek.

Rekordot dönthet idén az export

A magyar export az eddigi számok alapján az idén megdöntheti tavalyi rekordértékét. A kormány jó döntést hozott, amikor a külügyi tevékenység fókuszába a külgazdaságot helyezte – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Csak „pótvíz” jönne Aradról

Több szakmai aggály is eljutott a Világgazdasághoz az Arad környékéről tervezett vízimporttal kapcsolatban. Mint korábban megírtuk, az Alföldvíz Zrt. azért szerezne be onnan vizet, mert abban nincs például arzén, ellentétben sok, a társaság ellátási területén levő kúttal; a behozatalt lehetővé tevő magyar–román kormányközi megállapodást jelenleg is várják. 

Csomagszigor üt be a postánál

Hamarosan kizárólag csomagként lehet majd feladni a postán azokat a küldeményeket, amelyek az alakjuk miatt nem férnek be a levélszekrénybe - tudta meg a Magyar Idők a Magyar Postától.

Színházi rítusjáték a magyar zenéről

Színházi rítusjáték a magyar zenéről Ady Endre verseivel – ezt adja elő a Medve Színpad a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadán november 10-én, csütörtökön 19 órától. 

Borult marad az ég

A korábban képződött köd napközben mindenütt feloszlik, emellett viszont erősen felhős lesz az ég.