A tökéletes napindítás

Minden nap elindul így vagy úgy. Mikor fáradtan kibotorkálunk a konyhába és elszürcsöljük az első kávénkat még nem is igazán vagyunk magunknál. Pedig az, hogy miként indítjuk a napot meghatározza a hangulatunkat, és hatással van az egészségünkre is. Erről beszélgettünk ma dr. Ciortea Péter aneszteziológus belgyógyásszal, Épkézláb című magazinunkban.

Tökbuli Vásárhelyen

Idén is megrendezték Hódmezővásárhelyen a Tökbuli elnevezésű programot a Széchenyi játszótéren, ahol boszorkányok, zombik és mindenféle éjszakai teremtmény töltötte együtt a Halloweent.

Átváltozások éjszakája a Vadasparkban

Halloween éjszakáján zseblámpák és töklámpások fénye világította be a Szegedi Vadasparkot, és sejtelmes titokzatosság lett úrrá a kifutók között. Az átváltozások éjszakájára keresztelt vadasparki buli ismét elképesztőre sikerült. 

Ikszelt a HFC-fakó

Sándorfalván vendégszerepelt a hétvégén a megyei I. osztályban szereplő Hódmezővásárhelyi FC II. csapata. Vaits Viktorék három meccs óta tartó győzelmi szériáján egy kis csorba esett.

Fergeteges Modern Talking Band-koncert

Hégely Sándor fesztiváligazgató és felesége egy szál csabai vastagkolbásszal lepték meg öltözőjében Thomas Anders-t, a Modern Talking Band frontemberét a vasárnap esti koncert előtt. Thomas elmondta, jól jött az utánpótlás, mert amit korábban küldtek ki neki, nagyon hamar elfogyott. 

Elhunyt Józsa Imre

Életének 63. évében elhunyt Józsa Imre színművész; a Jászai Mari-díjas művészt hosszú, súlyos betegség után vasárnap érte a halál - tudatta a József Attila Színház az MTI-vel.

A fagykár ellen

A Rádió 7 szerdai Napraforgó című műsorának témája: az Alföldvíz Zrt. aktualitásai Hódmezővásárhelyen és Makón - felkészülés a télre avagy mit tehetünk a fagykárok megelőzése érdekében.

Földvári Lászlóra emlékezünk

A ma délelőtt kezdődő Napraforgó műsorban Földvári Lászlóra emlékezünk.  A 10 órától kezdődő műsorunk az augusztus 31-i Napraforgónk ismétlése. 

A huszáros hajrá ellenére is pont nélkül

A Fradi második csapat ellen lépett pályára szombaton a Hódmezővásárhelyi LKC az NBI/B hatodik fordulójában Budapesten. Cseppet sem irigylésre méltó helyzetben csakis pontszerzésben gondolkodhattak a vásárhelyiek, az optimista reményeket viszont lehűtötték a vendéglátók. 

Összefoglaló a Fit-Kid Európa Kupáról

A Rádió 7 hétfő 10 órától kezdődő Napraforgó cím műsorában hangképes összefoglalót hallhatnak a Hódmezővásárhelyen megrendezett Fit-Kid Európa Kupáról. 

„Mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá!”

Ünnepi szentmisével köszöntötték a mindszenti hívek a Mindenszentek templom búcsúján az épületen végrehajtott, pályázati forrásból megvalósuló állagmegóvó, infrastrukturális munkálatok elkészültét október 30-án. 

Spöttle: Véletlen? Ötször?

Ijedségből 1-2 lövést le lehet adni, de ötöt semmiképpen - mondta a bőnyi tragédiáról a szakértő, aki szerint a megyei rendőröknek rögtön a TEK-et kellett volna hívniuk Bőnyben, és talán alá is becsülték az idős embert, ilyenkor érdemes inkább "túlöltözni" az akciót.