Újabb katonasírok szépültek meg

Csermák Szilvia, a makói római katolikus temető gondnoka irányításával tették rendbe a napokban 107 katona nyughelyét a Kálvária utcai sírkertben. A Sarkadi család még a nyáron újította fel az újvárosi református temetőben lévő 64 katonasírt, s most pedig a református ótemetőben végeznek hasonló munkát.

HFC: Gyulán szerzett pontokat a csapat

A hétvégi NB III-as fordulóban a Gyula ellenfeleként lépett a pályára a Hódmezővásárhelyi FC. A csapat az első félidő során kettős emberelőnybe került, amivel jól sáfárkodtak a vásárhelyi fiúk, végül 3-0-ra nyertek.
 

Kikapott a Vásárhely

Elszenvedte idei első vereségét a Vásárhelyi Kosársuli, így már nincs egyetlen veretlen csapat sem az NBI B csoportos kosárlabda bajnokságban. A sérült Momir Genal nélkül felálló Csongrád megyei alakulat egy nagyon jól felkészült Debrecenben  vérzett el. Szabó Péterék két hét múlva a Honvéd ellen javíthatnak.
 

Drágulhat a kgfb

Szerdán startol az év végi gépjármű-felelősségbiztosítási kampány, amelyben 100 ezer körüli biztosítót váltó autósra és növekvő díjakra számítanak a szakértők. Akik a meglévő szerződés felmondása mellett döntenek, azoknak ezt legkésőbb december elseje éjfélig közölniük kell az illetékes biztosítóval. Az új biztosítás kiválasztásának határideje december 31-e. A 2010 óta vásárolt gépjárművek esetében a vétel napja számít biztosítási évfordulónak.

Forradalmi relikviákkal ismerkedtek a diákok

A Szent István Általános Iskola nyolcadikosai számára tartott tárlatvezetést Miklós Péter, az Emlékpont intézmény vezetője. A diákok az Emlékpont galériájában látható, Összefogás a szabadságért. 1956: Magyarországon és Hódmezővásárhelyen című kiállítás részleteivel ismerkedtek meg.

Rendben lejött a 3 űrhajós

Sikeresen landolt vasárnap Kazahsztánban a Nemzetközi Űrállomás három asztronautája - jelentették be egy időben az orosz és az amerikai űrközpontban.

Elő a szelvénnyel!

Amikor megláttam az ötöslottó nyerőszámait, önkéntelenül is kiszaladt a számon egy „Aztaaa!” felkiáltás. Azon is csodálkozom, hogy volt négy találatos – igaz, nem sok.