A masszázs, ami ellazít és gyógyít

Az esztendő legnehezebb időszaka áll előttünk. A hidegebb évszakban minden szempontból hajlamosak leszünk arra, hogy bezárkózzunk. Mostantól karácsonyig egyre több lesz a terhelés, mind a munkahelyeken, mind odahaza. Most igazán nagy szükségünk lenne arra, hogy jobban odafigyeljünk az egészségünkre, a megelőzésre. Erről beszélgettünk Zsibók Erika reflexológussal Épkézláb című magazinunkban.

Almával az egészségért az Almásiban

Gyümölcsből, zöldségből készítettek ehető szobrokat, megnézhették a helyes fogápolást, de szóba került még a megfelelő smink is hétfőn az Almási iskola egészség délutánján. A makói oktatási intézményben több mint tíz esztendeje szervezik meg a gyerekek és a tanárok körébe is egyre népszerűbb programot.

Remekeltek a Szilveresek

Az idei D Országos Bajnokságnak Pécs városa adott helyet. A SZILVER TSE élő zenére mutatták be tudásukat és klubközi versenyen is megmérettették magukat, ahol a következő szép eredmények születtek:

Flashmobbal is Návay – Galériával!

A fiatalabb generáció előtt is népszerűsíteni szeretnék Makón a most kezdődő Návay-hetet. Száznyolcvan középiskolás ennek érdekében hétfőn a sportcsarnokban flashmob-szerűen megformázta az ehhez kapcsolódó két fontos évszámot, vagyis a politikus szobrának első, majd második felállításának idejét.

Nyerj egy osztálykirándulást!

A Magyar Közút ismét várja az általános iskolás gyermekek rajzait, amelynek témája az úthoz kapcsolódik, például közlekedés, útépítés, az út és környezet kapcsolata, az úton lévők tájékoztatása (Útinform) stb.

Exkluzív szolgáltatások a Gourmet Bistrotól

Exkluzív programok, igényes környezet, korlátlan fogyasztás, igazi fesztiválhangulat. A jubileumi, 20. Csabai Kolbászfesztivál VIP Clubja kínálja ezt a szervezők jóvoltából. A Gourmet Bistrót azért hozták létre, hogy a családok, cégek vendégeikkel, partnereikkel együtt figyelmes kiszolgálás és különleges kulináris színvonal mellett élvezhessék a rendezvény hangulatát.

Vadászbaleset történt Békés megyében

Könnyű sérülést szenvedett egy olasz vadász és egy magyar hajtó vasárnap Békés megyében egy szervezett hajtóvadászat során - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-t.

A jövő embere volt Návay Lajos!

Október 28-án, pénteken avatják az újjáépített Návay-szoborcsoportot Makón. Erről beszélgettünk a hétfői Napraforgóban Farkas Éva Erzsébet polgármesterrel, a Návay Emlékbizottság elnökével, Gilicze János történész-levéltárossal, a Návay Emlékbizottság tagjával. 

Zaklatott hangulatban született a darab

Hódmezővásárhelyen az Emlékpontban tartott előadást Prof. Dr. Gyulai József, Széchenyi-díjas magyar fizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Ezúttal nem fizikusi mivoltában beszélt a jelenlévőknek, hanem mint amatőr zeneszerző.

A Vöröskeresztről a Napraforgóban

A Rádió 7 keddi Napraforgó című műsorának vendégei Héjjáné Borbás Anikó Eszter, a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei szervezetének Hódmezővásárhelyi területi főmunkatársa és Sasvári Krisztina, a Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezetének, megyei igazgatónője. 

Két újabb borvidéket veszélyeztetnek

A NÉBIH laboratóriumi eredményei alapján a Villányi borvidékhez közeli Gyód községben, valamint a Soproni borvidéken is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescencedorée, FD) betegség kórokozója. Győr-Moson-Sopron megyében a beteg tőkét ugyanazon a területen, a Sopron melletti Jánostelepen találták meg, ahol 2015-ben az erdei iszalag bizonyult fertőzöttnek. Az illetékes kormányhivatal szakemberei megkezdték a felszámolási intézkedések elrendelését és a fertőzés mértékének felmérését.

Magyarország a hat legnagyobb között

A magyar vetőmag-ágazat teljesítménye, a magyar export a világ vetőmag-kereskedelmének több mint 10 százalékát adja. Magyarországon az előző évinél 10 százalékkal kisebb területen, 101 457 hektáron 250 640 tonna vetőmagot termeltek. A megtermelt mennyiség az előző évi szinthez hasonló maradt. A magyar export az elmúlt három évben 10 százalék feletti részarányt képviselt a világ vetőmag-kereskedelmében – közölte Budapest.
 

Tettekre kötelez a múltunk és a jövőnk is

Az 1956-os forradalom 60. évfordulóján Mindszenten is a megemlékezés jegyében telt a hétvége. 2016. október 23-án a Városháza előtt koszorúzással, majd a Kulturális Központ színháztermében ünnepi műsorral rótták le tiszteletüket a mindszentiek 1956 emléke előtt.

A fejétől bűzlik a hal?

Berei Béla, kiemelkedő taekwondo sportoló átigazolni kényszerül az őt kinevelő, éveken át támogató egyesületétől, a Máté Taekwondo és Hapkido KHSE – től.  Lassan több éve húzódik egy igen nagy probléma a Magyar Taekwondo Szövetség és a hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú Sportegyesület között. Ez mára odáig fajult, hogy a nyilvánosságnak is értesülnie kell a kialakult helyzetről, melyben egy ifjú tehetséget, egy olimpiai reménységet próbál a Szövetség ellehetetleníteni.

„Az áldozat nem volt hiábavaló”

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében ünnepi állománygyűlés keretében emlékeztek meg október 21-én az 1956-osoktóberi forradalomról.

Kiderül, ki a kolbászkirály

A jubileumi, 20. Csabai Kolbászfesztiválon is a nemzetközi szárazkolbászverseny az egyik legjobban várt program. A versenyműveket a nevezők jó előre különrakják, dédelgetik, naponta ránéznek, hogy minőségi portékát adjanak le.  Aki megnyeri a szárazkolbászversenyt, méltán viselheti a kolbászkirály címet.

Éremeső a vásárhelyi úszóktól

Október 22-23-án Olaszországban, a Riva Del Gardan rendezett nemzetközi úszóversenyen 8 ország  300 versenyzője között nagyszerűen öregbítette Hódmezővásárhely jó hírnevét a HSUVC 6 versenyzője.