Háborús naplóból született könyv

Boros István végigküzdötte az I. világháborút, kétszer is megsebesült, s a harcok szüneteiben naplót vezetett. Nemrég előkerültek ezek az írások és a családja úgy határozott, hogy könyvben jelentetik meg a makói férfi emlékeit. Ezt a kiadványt pénteken mutatták be a múzeumban az érdeklődőknek. Az eseményre eljött az egykori katona unokája és ükunokája is.

Amikor beég egy-egy emlék

Úgynevezett pirográfiával, vagyis égetéses technikával dolgozik Papp Emese. A fiatal makói képzőművészt számos emlék, így többek között gyermekként hallott mesék is megihletik, mikor egy-egy falapot fog, hogy alkosson rá valamit. A képeiből pénteken nyílt kiállítás a József Attila Városi Könyvtárban.

Kétkerékkel az emlőrák ellen – Galériával!

Több tucatnyian szálltak nyeregbe pénteken Makón, hogy így hívják fel a figyelmet az emlőrák elleni küzdelemre. A Széchenyi térről indultak a bringások rendőri felvezetéssel és ide is tértek vissza. A Makói Kistérségi Egészségfejlesztő Iroda által szervezett programon résztvevők között egy kerékpárt is kisorsoltak.

Lázár: a vonat a szakadék felé halad

Nemzetközi összehasonlításban a magyar oktatás elmarad a környező országokétól – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteki, hódmezővásárhelyi közgyűlésen. A politikus szerint meg kell vizsgálni, hogy az évek során miért romlik a gyermekek teljesítőképessége.

A forradalom szikrája az Emlékpontban

A hódmezővásárhelyi Emlékpontban a MEFESZ megalakulásáról beszélgetett dr. Kiss Tamás, a MEFESZ egykori titkára, Csoma Lajos, a MEFESZ-gyűlések vásárhelyi résztvevője, dr. Vas István, a MEFESZ egykori tagja és Jancsák Csaba, a Szegedi Tudományegyetem docense.

A Nyírbátor ellen játszik az Algyő

A ContiTech FKSE-Algyő férfi kézilabda csapata a hétvégén idegenben játszhat. Dankó Ervin tanítványai a szezon során még nyeretlen Nyírbátor otthonába utaznak.

Vajdasági vendégek a Klauzálban

A Zentai „Stevan Sremac” Általános Iskolából, illetve Torontálvásárhelyről érkeztek diákok és tanárok Hódmezővásárhelyre, a Klauzál Gábor Általános Iskolába, hogy tapasztalatot cseréljenek egymással.

HFC: Komlóra utazik a csapat

A Ferencváros II. felett aratott győzelem után idegenben játszik bajnoki mérkőzést a Hódmezővásárhelyi FC. Végh Arielék a nyeretlen Komló otthonába utaznak.

Ganxsta Nostradamusként lép színre a BFMK-ban

A világhírű ExperiDance tánctársulat Hódmezővásárhelyre látogat decemberben, hogy egy közös időutazásra invitálja a nézőközönséget a Nostradamus – Világok vándora című darabbal, Ganxsta Zolee főszereplésével. A pénteki sajtótájékoztatón a zenész-színész és a társulat alapítója beszélt a darabról. 

65 év felettiek ingyenes hulladékszállítása

Makó Város Önkormányzata 2013. július 1-től nyújt szemétszállítási díjkedvezményt a makóiak számára, amely a hulladékszállítási szolgáltatás igénybevételét kedvezményesen, vagy bizonyos esetben díjfizetés nélkül biztosítja a jogosultaknak. A bonyolult, nehezen átlátható és a jogosultak egy részének alacsony, havi 100 - 215 forintos ellátást nyújtó támogatási rendszer helyébe 2016. július 1-től egy célzott, hatékony és célszerűbb juttatás lépett. Az új rendszerben bővül a magasabb összegű ellátásra jogosultak köre: minden olyan egyszemélyes háztartás, amelyben a lakó a 65. életévét betöltötte, illetve minden olyan kétszemélyes háztartás, amelyben az egyik lakó betöltötte a 65. életévét jogosult lesz igénybe venni a támogatást.

Magna Cum Laude a Kolbászfesztiválon

Szerencsére a megyében is van olyan sztárzenekar, mely nélkül nem képzelhető el a Csabai Kolbászfesztivál. Természetesen a 20., jubileumi fesztiválon is színpadra lép a gyulai Magna Cum Laude zenekar.

Mázsákat mozgat meg Róbert

Még tiniként fogott bele erőnléti edzésekbe Majoros Róbert. A 22 éves makói fiatalembernek mostanra az életének a részévé vált a több mázsás súlyok emelése. A helyi kórházban adminisztrátorként dolgozó Róbert eddigi legnagyobb kihívására készül: decemberben indul az oroszországi erőemelő világbajnokságon.

Itt az ideje feltenni a téli gumikat!

A borongós, őszi időjárásban az autókat is fel kell készíteni a megváltozott közlekedési viszonyokra. Erről beszélgettünk Csíkos Jánossal, a Csíkos Műhely Kft. munkatársával. 

Október 15-én indul a távfűtési szezon

Szombaton indul a hivatalos távfűtési szezon Magyarország 93 településén közel 650 ezer távhővel ellátott lakásban, a távhőszolgáltatóknak azonban már szeptember 15-től rendelkezésre kellett állniuk arra az esetre, ha a lakóközösségek kérik a fűtés beindítását - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pénteken az MTI-vel.

Apátfalvi ház felújítása – Kubinyi programból

Makó Város Önkormányzatának fenntartásában működő József Attila Múzeum 117/2016.(03.30) MÖKT. határozata alapján pályázatot nyújtott be a régi apátfalvi ház és a skanzenben található kis építmények  felújítására. 2016-ban a Kubinyi Ágoston program kiírásában szerepelt tájházak megújítása, ebben az altémában pályázik a József Attila Múzeum. Erre a célra 3millió forint támogatást nyertek el.

Mikrocenzus 2016 a Rádió 7-ben

A 10 órától kezdődő Napraforgó magazinunkban Égető Réka műsorvezető beszélgetőtársa, Kocsis-Nagy Zsolt, a KSH Szegedi főosztályának vezetője és Biacsi Józsefné, a Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztályának főosztályvezető-helyettese, a Mikrocenzus megyei felelőse. Téma: Mikrocenzus 2016.

 

Makó közlekedési rendje a Rádió 7-ben

A 10 órától kezdődő Makói Önkormányzati Napraforgó magazin vendége Toldi János önkormányzati képviselő és dr. Szabó Sándor, a jegyzői iroda vezetője valamint felvételről megszólal, dr. Hadik György települési képviselő. Makó város közlekedési rendjének felülvizsgálatáról beszélgetnek műsorunkban, Égető Réka vezetésével.

20. Csabai Kolbászfesztivál a Rádió 7-ben

A 10 órától kezdődő Napraforgó magazinunk témája,  a 20. Csabai Kolbászfesztivál . A rendezvényről Égető Réka szerkesztésében összeállítást hallhatnak Hégely Sándor fesztiváligazgató, a Csabai Kolbászklub elnöke, Ambrus Zoltán, a Csabai Kolbászfesztivál alapítója, "A CSABAI" című könyv szerzője, Pallér Sándor kolbászkészítő mester, a Csabai Kolbászklub tagja, Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere és Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere szereplésével.

Testsúlykontroll a Rádió 7-ben

10 órától EVP-EFI Egészség magazin kezdődik. Téma: Testsúly kontroll program az EVP keretein belül. Soós Kata műsorvezető beszélgető partnerei Gyurisné Pethő Zsuzsanna, az EVP programigazgatója, Farkasné Szalai Edit dietetikus és Szántai Zsanett aerobik oktató. Felvételről megszólal, Blaskovicsné Dr. Gál Zita pszichológus.

Ikrek: tanulja meg megvédeni magát!

A Bika gondolja meg, érdemes-e kockára tennie az állását, a Szűz ma igyekszik keménynek és határozottnak lenni, a Rák még mindig nem bízik magában eléggé.

Majd fél kilométernyi korlát a BarZak-tól

Az 1980-as évek elején adták át makói Széchenyi tér 18-20. szám alatti társasházat. Azóta nem csupán eljárt az idő a folyosókon körbefutó korlátokon, hanem néhol életveszélyessé is vált a szerkezet. A BarZak Manufaktúrának köszönhetően – összesen majd fél kilométer hosszan – új védőkorlátot kap az épületegyüttes. A munkálatokat november végéig be is fejezik.

 

Majd fél kilométernyi korlát a BarZak-tól

Az 1980-as évek elején adták át makói Széchenyi tér 18-20. szám alatti társasházat. Azóta nem csupán eljárt az idő a folyosókon körbefutó korlátokon, hanem néhol életveszélyessé is vált a szerkezet. A BarZak Manufaktúrának köszönhetően – összesen majd fél kilométer hosszan – új védőkorlátot kap az épületegyüttes. A munkálatokat november végéig be is fejezik.

 

Majd fél kilométernyi korlát a BarZak-tól

Az 1980-as évek elején adták át makói Széchenyi tér 18-20. szám alatti társasházat. Azóta nem csupán eljárt az idő a folyosókon körbefutó korlátokon, hanem néhol életveszélyessé is vált a szerkezet. A BarZak Manufaktúrának köszönhetően – összesen majd fél kilométer hosszan – új védőkorlátot kap az épületegyüttes. A munkálatokat november végéig be is fejezik.