A makói önkormányzat a Start közmunka-program keretében termel különféle zöldségeket. A répát, káposztát, krumplit, tököt, illetve hagymát nem csupán a közétkeztetésben hasznosítják, hanem a tavalyi évhez hasonlóan az idén is kapnak belőle a nagycsaládosok. Most kezdték a termények szétosztását, 2016-ban 117 nagycsalád, illetve az a 40 közmunkás részesül belőle, akik egész évben a földeken dolgoztak a megtermelésükben.

– Tavaly mindössze kettő, de az idén már nyolc hektáron termesztettünk zöldségféléket – nyilatkozta Czirbus Gábor. Az alpolgármester kiemelte: mivel 2015-ben bőséges termést sikerült betakarítani, ezért döntöttek úgy, hogy megnégyszerezik a hasznosítható terület nagyságát. Megérte. A rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő családok kaptak ebből az adományból.

Az alpolgármester szerdán a Zrínyi utcában lakó Katonáékat kereste fel, akiknek ötven kiló vöröshagymát és száz kiló burgonyát vitt. – Nagyon örültem ennek az ajándéknak, óriási segítség, szerencsére az önkormányzat sokat segít, nem csupán a gyermekvédelmi támogatással, hanem évente két alkalommal vehetünk át Erzsébet-utalványt, de az ENI munkatársai is hoztak már nekünk tartós élelmiszereket – tudtuk meg Katona Róbert Péternétől.

Katonáék négy gyermekről gondoskodnak. – A gyámságom alatt lévő öcsémet, a 16 éves Zsoltot, valamint a három gyermekünket, a 12 éves Dzsenifert, a 7 éves Martint és a 3 hónapos Benettet neveljük – mondta a főállású édesanya. A párja szobafestőként dolgozik. – A krumpliból fogy nálunk a legtöbb, imádják a gyerekek, naponta 2-3 kilót is megeszünk belőle, nem csupán köretként, hanem főételként is sokfélét készítek belőle – árulta el Katona Róbert Péterné.

Munkatársunktól. K.