A lélek tápláléka szólalt meg az orgonán

Mozartot szinte életre keltette vasárnap este a makói Hagymaházban Rákász Gergely. A neves koncertorgonista - ahogy ő fogalmazott - a lélek táplálékát, vagyis a klasszikus zenét szólaltatta meg a hangszerén. Sajátságos felépéseivel, melyek a zene mellett a beszélgetésekre, ismeretterjesztésre és a látványra is építenek próbálja meg közelebb hozni a klasszikusokat a mai hallgatósághoz.

Családban marad Bagi edzése

Vasárnap késő délután ismét ingyenes cross-training edzésen lehetett részt venni Hódmezővásárhelyen, a lehetőséggel pedig a megszokottak szerint, megint sokan éltek. 

Változások a nitrát adatszolgáltatásban

A nitrát szennyezéssel szembeni védekezést szabályozó rendelet januári 1-jei módosítása több változást is hozott az adatszolgáltatásban. Az egyik legjelentősebb, hogy az adatszolgáltatási időszak módosulása miatt a 2016-os jelentésben az adatlapot a 2015. szeptember 1. és 2016. december 31. közötti gazdálkodási tevékenységről kell kitölteni.

Sikeresen zárt a szeminárium

Olyan sikeresnek mondható a 2. U-Chong Taekwondo szeminárium, hogy már most kitűzték a jövő évi rendezvény időpontját. Októberben ismét jönnek majd a koreai mesterek Hódmezővásárhelyre. 

Jól sikerült a szezonnyitás a vívóknál

Közel negyven éve rendezik meg a Fülöp Mihály versenyt, mely évadnyitóként szolgált Hódmezővásárhelynek. A Cukor utcai Vívócentrumban szép eredményeket értek el a hétvégén a  Csomorkány SE versenyzői. 

Az Oroszlán öntudatos

A Rák lelke, mint a viharos tenger, úgy háborog, a Szűz kiegyensúlyozott és sugárzik a boldogságtól, a Nyilas feje munkahelyi gondoktól fájhat.

Roncsderbis film, Ossián nótákkal

Nincs megállás, mikor az alkotókat elkapja a hév. Így volt ez a Rozsdalovagok készítőivel is, hiszen mindössze pár perces klippnek indult az egész, aztán végül 2 órás mozi lett belőle. A film a roncsderbik, s ezen belüli az apátfalvi versenyők világát mutatja be.

A Kos büszke teljesítményére

A Bika most csak a saját érdekeit nézi, a Rák jobb, ha utánajár, ki terjeszt róla pletykákat, az Oroszlán ma kiszámíthatatlanabb, mint az időjárás.

A Bikát háttérbe szorítják

A félénk Szűz ma hamar a sor végén találhatja magát, ha nem cselekszik, a Baknak anyagi gondjai támadnak, a Halaknak egyszerre több meghívásnak kellene eleget tennie.
 

Fortuna most is óvatos volt

Nemrég olvastam egy érdekes kutatást, amelynek az volt a lényege, hogy a pénz nemhogy nem boldogít, de még gonosszá is tesz bennünket. Ha belegondolunk, a népmesei gazdag emberek tényleg mindig gonoszok, de kiderült, ez nem csak egyszerű sztereotípia.

Napos, de hideg idő várható

Vasárnap hosszabb-rövidebb napos időszakokra készülhetünk, kisebb csapadék helyenként alakulhat ki. Reggelre főként az északi megyékben párássá, ködössé válik a levegő. Az északnyugati szelet csupán néhol kísérheti egy-egy élénk széllökés. Többfelé fagyosan indul a nap, délután 11-16 fokot mérhetünk.