Az Olvasókör már évek óta bekapcsolódik az Őszi Hetek kulturális rendezvénysorozatba egy-egy képzőművészeti tárlattal.

Ilyenkor általában amatőr, Vásárhelyhez kötődő művészeknek kapnak bemutatkozási lehetőséget, amelyet mind az alkotók, mind az olvasókör tagjai, mind a lelkes szemlélődők szívesen fogadnak – tudtuk meg Zsarkóné Sánta Zsófiától, a Visszhang utcai Olvasókör elnökétől.

Ezúttal négy alkotó tárta a nagyközönség elé műveit, név szerint Tatárné Kovács Mariann amatőrfestő, Fülöpné Kovács Tünde goblein készítő, Nyilas Zita, aki szerzői jogdíjas gyógyító festményeit hozta el, valamint Szénási János fazekasmester.

A tárlatot Kecskeméti Rita önkormányzati képviselő nyitotta meg: „Egy-egy műalkotás kifejezheti a bennünk lévő örömöt, szomorúságot, vagy éppen segíthet feldolgozni a bánatot. Épp ezért merjenek belefeledkezni ezekbe a csodákba, a szépbe!”

ÉR.