A makói Hagymafesztivál négy napján számos érdekességet kínálnak a szervezők mind a helyieknek, mind a vendégeknek. Így többek között csütörtökön a József Attila Múzeumban kiállítás nyílik, mely a paraszti tisztálkodást és a polgári divatot mutatja be. Szerdán már az utolsó simításokat végezték A házi szappanytól az arczkenőcsig című tárlaton a rendezők Vukov Anikó irányításával. A szegedi Móra Ferenc Múzeum néprajzos muzeológusával a kiállított tárgyakról, illetve a gyűjtőmunkáról beszélgettünk.

– A XIX. század végétől egészen a II. világháború kitöréséig mutatjuk be a paraszti és a városi tisztálkodási szokásokat, a tárgyakon, illetve a magyarázó táblákon keresztül egy kicsit össze is hasonlítjuk azokat – nyilatkozta Vukov Anikó. Maga a kiállításnak az ötlete a fiatal néprajzostól származik. Hogy pontosan mi is inspirálta Vukov Anikót erre, azt tőle itt hallja:

##audio:3195##

Ezt a tárlatot elsőként – még 2015-ben – a szegedi múzeumban mutatták be. Csütörtöktől pedig Makón láthatják az érdeklődők, egészen október 2-ig, s onnan Tótkomlósra viszik tovább. – Elsősorban Csongrád, de kisebb részben Békés megyéből származnak a kiállított tárgyak, vagyis fésűk, tükrök, borotvák, melyeknek fatokja olyan szépen ki lett dolgozva, hogy némelyiken még gyermekzár is van – folytatta a szakember. A kistérségben gyűjtött egykori eszközöket is kiállítottak, így makói és apátfalvi tisztálkodási szereket is. A makói Topcsi László fodrász- és borbélymester műhelyéről készült korabeli fotó is látható a múzeumban.

Érdekesség, hogy a régi városi szépítkezési szokások nem sokban tértek el a maiaktól. Természetesen a most elterjedtt eszközök jóval modernebbek, mint az elődeik, de ezt leszámítva nem sok új szokás jött divatba. Vukov Anikó arra is kitért, hogy például a régi arcpirosítót még ma is lehetne használni. A terméknek semmi baja sincs, az illata és az állaga kiváló. Azért senki se kenje az arcára, mivel muzeális értékű!

Munkatársunktól. K.