„Nagyon sokat készültünk nyáron, a tanító nénikkel együtt hangolódtunk az új tanévre, részben a tantermek díszítésével, illetve a tananyagot, a tanító nénik közös összehangolt munkáját egyeztettük” – mondta el Farkas Zsuzsanna intézményvezető.

18 gyermek kezdi meg a 2016/17-es tanévet: nyolc elsős, két másodikos, hét harmadikos és egy negyedik osztályos.

A tanévnyitón ajándékot vehettek át az iskolát most kezdő gyerkőcök, illetve versek is elhangzottak az elsősök előadásában.

A korábbi évekhez hasonlóan egy osztály indítására ad lehetőséget a törvény, de több duál órát szeretnének beiktatni. Ez azt jelenti, hogy a kis elsősök több órán külön csoportban dolgoznak, illetve több tanórán kettő tanárnő is jelen lesz. Ezzel biztosítják, hogy fejlettségi szintjükhöz mérten tanulhassanak.

Szakmai célkitűzésük az anyaintézménnyel közös. Ennek keretében a digitális tudás, a digitális technikák elsajátítását tartják fontosnak. Interaktív tábla, projektor, laptop segíti a munkájukat és a gyerekek tanulását. Emellett az idegen nyelv oktatásra is hangsúlyt fektetnek. Cél az alapkészségek fejlesztése, az egyéni utak támogatása, és a személyre szabott oktatás.

 

RV