– A hódmezővásárhelyi a tizenkilencedik helyszíne a 2012-ben létrehozott kiállításnak, amelynek különlegessége, hogy a több ezer éves történetet modern és újszerű művészi látásmóddal és eszközökkel mutatják be az alkotók – jelentette ki az Emlékpont intézményvezetője. Miklós Péter a sajtótájékoztatón hozzátette: a tárlat a Hetednapi Adventista Egyházzal együttműködésben látható Vásárhelyen, amelyet az egyház elnöke, Ócsai Miklós, valamint Bálint Gabriella hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő nyit meg a közgyűjteményben szeptember első napján. Az alkotásokat és tárlat koncepcióját Nátyi Róbert művészettörténész méltatja.

Miklós Péter a kiállítás sokoldalúságát hangsúlyozva felhívta a figyelmet, hogy miközben a látogatók ismereteket szerezhetnek az emberiség egyik nagy történetéről, Jézus életéről, lehetőséget kapnak elmélyülni a modern képzőművészeti irányzatokban, mindezt nem sablonos és didaktikus formában, hanem újszerű alkotási módszerek és nem egyszer provokatív látásmódokon keresztül.

efZámbó István Munkácsy-díjas festőművész, kiváló zeneszerző és szövegíró, a magyar underground és alternatív kultúra ikonikus alakja. Aknay János Kossuth-díjas képzőművész gyakori kiállítója a Vásárhelyi Őszi Tárlatoknak is, míg a kiállítás központi elemét, és egyben Jézus életének is központi pillanatát, a kereszthalált szimbolizáló keresztet Tábori Csaba alkotásai díszítik. A kiállítás részét képezik a keresztet díszítő festmények előtanulmányaiul szolgáló színes grafikák is.

Az október 12-ig látható kiállításhoz tíz ingyenesen látogatható előadás is kapcsolódik, amelyek Jézus életét és korát mutatják be egy-egy sajátos nézőponton keresztül, az előadók között szerepel jogász, mentálhigiénés szakember, történész, teológus és orvos is.

A Jézus élete című kiállításhoz kapcsolódik egy általános és középiskolás diákok részére hirdetett rajzpályázat is. A kiállító művészek által is feldolgozott 21 bibliai szakasz témáit a gyerekek szemszögén át bemutató pályamunkákat szeptember 30-ig várják az Emlékpontban, s ezt követően a kiállítás zárásáig a művészek alkotásaival egy térben lesznek láthatók a fiatalok képei. Valamennyi pályázó részesül jutalomban, míg a legjobb alkotásokat a Hézső Ferenc Munkácsy-díjas hódmezővásárhelyi festőművész vezette zsűri választja ki, amelyek készítői pénzjutalomban részesülnek. Az eredményhirdetésre és a kiállítás ünnepélyes zárására október 12-én kerül sor.

Arany-Tóth Attila, Emlékpont