Az íjászattól a bérkiegészítésig

Az apátfalvi általános iskolát támogatja az önkrományzat az íjászat beindításában, valamint az oktatást és nevelést segítő 11 óvodai dolgozó havi nettó 5-5 ezer forintos bérkiegészítést kap - döntöttek többek között ezekről is kedden a képviselők. A testületi ülésen még szóba került az óvoda és bölcsőde integrációs programja is.

Soha nem látott lehetőségek Algyőn

A Rádió 7 Napraforgó magazinműsorának vendége volt Molnár Áron Algyő polgármestere, akivel a jelenleg zajló fejlesztésekről, pályázatokról, illetve az október másodikán tartandó népszavazásról beszélgettünk.

Egy nap, két arany az erőembernek

Szombaton megrendezték a II. Nemzetközi Amatőr Fekvenyomó Kupát Biatorbágyon, ahol a vásárhelyi Nagy Zsolt egy nap alatt két aranyérmet zsebelt be.

Új parancsnokot neveztek ki

Takács Attila dandártábornok átadta a MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoki beosztását Dr. Ruszin Romulusz dandártábornoknak kedden, Hódmezővásárhelyen a Zrínyi Miklós Laktanyában.

Elkezdődött a Tájház felújítása

Hódmezővásárhely vezetése fontos feladatnak tartja a Tájház megóvását, hiszen kuriózumnak számít, hogy a város központjában, a panelek között, egy ilyen épületet sikerült megőrizni.

Az eddigi legnagyobb bírság az Apple-nek

Mintegy 13 milliárd eurónyi, azaz több mint négyezer milliárd forintnyi adóhátralékot kellene befizetnie az Apple-nek, miután az Európai Bizottság megállapította, a cég és Írország közötti adózási gyakorlat tiltott állami támogatásnak minősül. Ennek köszönhetően az amerikai óriáscég gyakran 1 százaléknál is kevesebb adót fizetett európai nyeresége után.

 

A NATO hadgyakorlatot kezdett Csehországban

A NATO nagyszabású légi hadgyakorlatot kezdett kedden Csehországban. Az Ample Strike 2016 fedőnevű, szeptember 20-ig tartó hadgyakorlaton a NATO 17 tagállama - köztük Magyarország - légierejének mintegy 1500 katonája vesz részt.

Hatszáz munkahelyet teremt a Samsung

Az európai piacra szánt elektromos autók akkumulátorainak gyártásába kezd a Samsung Gödön, a százmilliárd forintos beruházás keretében 600 új munkahely jön létre - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

 

Mezőhegyes Európa lovas vérkeringésében

Mezőhegyes a közeli évek innovatív, szakmai, szellemi, anyagi fejlesztéseseinek eredményeként ismét felkerült a hazai és a nemzetközi lovas élet térképére. A felújított, korszerű pályákkal, infrastruktúrával, szakmai-szellemi háttérrel rendelkezőrusztikus Mezőhegyes a lovas versenyek nemzetközi hírű kedvelt helyszíne.

 

Visszakérhetik az ösztöndíjakat

Ezer ösztöndíjastól követelheti vissza az állam a kifizetett pénzt, amennyiben a jellemzően mesterszakos hallgatók augusztus 31-ig nem szereznek oklevelet - mondta az Oktatási Hivatal elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.

Hetekig maradhat még a meleg idő

Szeptember 18-ig az átlagosnál melegebb maradhat az idő az országban - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) úgynevezett anomália-térképeiből.

 

Elhagyott bébikrokodilok százaira találtak

Több mint 900 elhagyott bébikrokodilt találtak a rendőrök a dél-kínai Kuanghszi-Csuang autonóm terület egyik Vietnammal határos településén - jelentette a helyi média kedden.

Algyő SK: Ez alkalommal is a dobogó a cél

Augusztus 21-én megkezdődött a Csongrád megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság. Az Algyő SK az első két fordulóban egyaránt 5-0-s győzelemmel szerzett három-három pontot. Takács Zoltán vezetőedzőt az idei célokról is kérdeztük.

Felújítás az Oldalkosár utcán

Hódmezővásárhelyen az Oldalkosár és a Batthyány utca kereszteződésében útfelújítási munkálatokat végeznek, amely odafigyelést igényel a közlekedők részéről.

Kisvárosnyi magyar tűnik el minden évben

Évente több mint tízezer eltűnést jelentenek Magyarországon a rendőrségnek, az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján jelenleg több mint 6400 ember található az eltűnt, vagy ismeretlen helyen tartózkodók listáján - írta a Magyar Idők.

Így végződött a 24 órás Rutin Emlékverseny

Mint korábban megírtuk augusztus 27-én vette kezdetét Mindszenten a 24 órás horgászverseny, amely már az elmúlt évben is Mihály Pál „Rutin” emlékére lett megszervezve. Vasárnap az idő leteltét mérlegelés, eredményhirdetés és közös ebéd követte.

Elkezdődött az almaszüret Szabolcsban

Az ipari alma feldolgozása alacsony felvásárlási árral indult a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei léüzemekben, az étkezési almáért azonban a tavalyinál akár 40 százalékkal is többet adnak egyelőre a felvásárlók. Idén gyenge közepes termés várható, a becslések szerint 500-550 ezer tonna almát szednek le - közölte az alma terméktanács elnöke.

Akkor lesz békemenet, ha drámai a helyzet

Csak akkor szervezünk Békemenetet a kvótareferendum támogatására, ha drámai migrációs helyzet alakul ki, azaz sokkal több és agresszíven megnyilvánuló migráns jelenik meg - mondta el a Magyar Időknek adott interjújában Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) elnöke, aki elárulta: a CÖF saját népszavazási kampányt indít.

Készüljön a Szívküldire! – Nyereményekkel!

Hallgassa szeptember 4-én, vasárnap is a Szívküldit a Rádió 7-ben, az FM 96,8, 97,6, és a 107,0-s frekvencián! Várja Önöket 13 órától a két műsorvezető, Soós Kata és Kondacs Gergely, valamint a technikus Oláh Bence.

83 éves korában meghalt Gene Wilder

83 éves korában meghalt Gene Wilder. Az amerikai színész, forgatókönyvíró és rendező régóta Alzheimer-kórban szenvedett. Halálhírét családja jelentette be.

James Arthur a Welcome Camp-ben

Alig, hogy vége a Szegedi Ifjúsági Napoknak, a szegedi Partfürdő nemsokára ismét élettel telik meg, hiszen szeptember 8 és 10. között a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának szervezésében a The Welcome Camp, azaz az Összegyetemi Gólyatábor várja a fesztiválozni vágyókat.

Negyvenezren személyesen vehetik át a lapot

Körülbelül 40 ezer határon túli választópolgár nem postán kapja meg a szavazólapot is tartalmazó levélcsomagot, hanem a külképviseleteken személyesen veheti át - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Rendőrök és polgárőrök segítenek

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Országos Balesetmegelőzési Bizottságának főtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette: szeptemberben az oktatás kezdetének és befejezésének időszakában rendőrök és polgárőrök segítik a közlekedést azoknak az iskoláknak a környékén, ahol ez közlekedésbiztonságilag indokolt. Új akciót indít a polgárőrség is.