Operett és önfeledt tombolás augusztus 20-án

Ismét hatalmas sikert aratott a már hagyományosnak mondható Operett Gála Hódmezővásárhelyen, melyet idén is augusztus 20-án mutattak be a Kossuth téri nagyszínpadon. A tűzijáték után pedig hatalmas buli kezdődött, az Irie Maffia csapott a húrok közé szombat este.

Kenyéráldás és kitüntetések – Galériával!

Dr. Sreitman Károly és Gajdos Dezső lett Makó két új díszpolgára. Az elismeréseket szombaton a városi ünnepség keretében Farkas Éva Erzsébet polgármester adta át. Emellett pedagógusokat is kitüntettek. A hagyományokhoz híven az új kenyeret is megáldották.

Zsongott a gyereksziget

Augusztus 20-án délután a gyerekek vehették birtokba a hódmezővásárhelyi Kossuth teret, illetve a sétáló utcát, hiszen a programok ezúttal nekik kedveztek.

Barbárok Mártélyon – Galéria!

Negyedik éve szervezik a Barbár Kupát, ahol kamionhúzó bajnokok, erőemelő európa- és világbajnok és fekve nyomó bajnokok mérték össze erejüket. 

Csongrád megyei értéktár Ópusztaszeren

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban gyűlt össze minden, ami Csongrád megyei idén, augusztus 20-án. A megye 60 települése így közösen emlékezett meg az államalapító Szent István királyról, illetve az öt évvel ezelőtt elfogadott Alaptörvény kibocsátására. 

Kiállítással zárt a naturás sziget

Az idén a sziget volt a témája a IX. Natura Marosmenti Művésztelepnek. Tizenketten dolgoztak a nagy hagyományokkal rendelkező makói telepen. Az ott készült alkotásokból szombaton nyílt kiállítás a múzeumban, ami egyben a zárása is volt a 2016-os idénynek. Kothay Gábor a város díját kapta, Bodor Zoltán pedig az úgynevezett Kavics-díjat.

Aranyérmes a női kajaknégyes

A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina összeállítású női kajaknégyes megvédve címét aranyérmet nyert szombaton 500 méteren a riói olimpián.

Szép időben tartják a tűzijátékot

Egymillió érdeklődőt várnak a szombat esti budapesti tűzijátékra, amelynek során nemcsak a Gellért-hegyről és a Lánchídról, hanem az Erzsébet-hídról is lőnek föl rakétákat. A rendezvényen résztvevők biztonságára az Operatív Törzs vigyáz.

Jubileumi körmenet – Galériával!

Hármas ünnepet tartottak szombaton a makói Szent István templomban. Elsőként a névadó szent előtt tisztelegtek, megemlékeztek az államalapításról, valamint Béres György atyát köszöntötték, akit 65 esztendővel ezelőtt szenteltek pappá. A szentmisét körmenet zárta.

Lázár: hazánk nem mondott le szuverenitásáról

- Augusztus 20-án a magyar szuverenitás születését ünnepeljük – jelentette ki Hódmezővásárhelyen a Szent István téren tartott szombati városi ünnepségen Lázár János országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Képgalériával és a beszédek hangfelvételével!

Szent István értékeit meg is kell valósítani

- Ha már keresztények lettetek, próbáljatok meg úgy is élni – idézte a Szentírást dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök az augusztus 20-i, ünnepi szentmisén a hódmezővásárhelyi Szent István Király templomban. A szentbeszédben rámutatott: a sziklára épített házat nem mossa el az eső, a szilárd alapokon álló társadalmat sem rengetik meg az ellene irányuló erők. Képgalériával!

Megbízható autót külföldről

Akik éppen autóvásárláson, autó cserén törik a fejüket, ne keressenek tovább, hisz a Roberto Car Autókereskedésben biztosan megtalálják álmaik autóját. Az ügyvezetővel, Paragi Róberttel beszélgetett a Családi magazinban Égető Réka.

Crossmotoroktól lesz hangos a Rolandring

Ismét elégedetten csettinthetnek a motocross szerelmesei. Augusztus 28-án ugyanis ismét dübörögnek a kétkerekűek a hódmezővásárhelyi Roland Ringen. Nyílt motocross bajnokságot rendeznek.

A Dabast fogadja a HFC

Vasárnap a harmadik fordulót rendezik a labdarúgó NB III Közép csoportjában. A Hódmezővásárhelyi FC ez alkalommal hazai pályán játszik. Az FC Dabas csapatát fogadják Szilágyi Norberték.

A Fradi II. ellen játszik a Mórahalom

Nehéznek ígérkező csata vár vasárnap az NB III Közép csoportjában szereplő Mórahalomra. Magyar Györgyék a Ferencváros II.-vel mérkőzhetnek a harmadik fordulóban.

Ezeken a helyeken indul sztrádaépítés

Jelenleg mintegy 200 kilométer gyorsforgalmi útépítés kivitelezésére irányuló közbeszerzési eljárás van folyamatban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-nél, így többek között az M0-M4-es Üllő-Cegléd, az M2-es Budapest-Vác, az M4-es Berettyóújfalu-Nagykereki (országhatár), az M44-es Tiszakürt-Kondoros gyorsforgalmi út, vagy a 21-es főút Nógrád megyei szakaszaira vonatkozóan - közölte Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-vel.

Kutatási program a fekete mangalicáért

A fekete mangalica megmentése érdekében közös kutatási programot indít a Debreceni Egyetem (DE) mezőgazdaság-, élelmiszertudományi és környezetgazdálkodási kara, valamint a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete (MOE) - jelentették be az együttműködés vezetői pénteken a debreceni Farmer Expón sajtótájékoztatón.