Látótávolságban az iskola

Bár van még egy hónap a nyárból, lassan ideje elkezdeni a készülődést, hogy ne az utolsó napokban kelljen kapkodni. Például a most iskolába kerülő gyerekek látását érdemes ellenőriztetni, hogy gond nélkül vegyék az akadályokat. Többek között erről beszélgettünk az Épkézlábban Zomboriné Móritz Margittal, a Móritz Optika diplomás optometristájával.

A hétvégén indul a bajnokság a HFC számára

Hétvégén indul az NB III-as szezon, ezért fontosnak tartották, hogy a sportszerető, helyi labdarúgást szeretők tájékozódjanak arról, hogy milyen munka folyik jelenleg a Hódmezővásárhelyi Futball Clubnál és milyen tervekkel, elképzelésekkel vágnak neki a 2016-17-es szezonnak.

Európa legjobbjai között a szegedi cég

A szegedi székhelyű Ferroép Zrt. is felkerült a londoni tőzsde által összeállított „1000 leginspirálóbb európai cég" listájára. Nemesi Pál, a vállalat vezérigazgatója szerint ez bizakodást adhat a cég számára a jövőben. 

Koncertdömping Vásárhelyen

Varga Anikó és Kószó Péter tartott sajtótájékoztatót Hódmezővásárhelyen a Polgármesteri Hivatalban, a Bor- és Pálinkafesztiválról, illetve a Szent István-napi ünnepségről.

Elkezdődött a tankönyvek kiszállítása

Elkezdődött hétfőn a tankönyvek kiszállítása az iskolákba, a kiadványok a tervek szerint augusztus végéig megérkeznek az intézményekbe - mondta az oktatási államtitkár az MTI-nek hétfőn.

Boldog születésnapot, Halla László!

Halla László július 31-én töltötte be 90. életévét.  Ebből az alkalomból Kószó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere és Németh László esperes plébános köszöntötte. 

Kis színjátszók makói tábora

A VargaBalett Táncműhely idén negyedik alkalommal szervezte meg Makón a Kocsis György színjátszó táborát. A Kálvin téri iskolában hétfőtől 52 kisgyermekkel foglalkozik Varga József táncművész, a műhely alapítója, valamint három színművész.

Örülnek a kajszibarackosok

Végéhez közeledik a kajszibarack betakarítása, mennyiségben és minőségben is jó termést várnak a szakértők, a kajszi termőhelyét ugyanis nem érintette az április végi fagy - írja a Magyar Idők.

Zárva az Alföldi Galéria

A hódmezővásárhelyi Alföldi Galéria augusztus 1. és 31. között a 63. Vásárhelyi Őszi Tárlat előkészületei miatt zárva tart.

Elindult az új öntözésfejlesztési pályázat

Mától lehet – augusztus 1-től - jelentkezni a módosult Vidékfejlesztési Programban a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére kiírt pályázatra – közölte a Lázár János vezette Miniszterelnökség.

Rekordot döntött az új Harry Potter-könyv

Könyv formájában is megjelent vasárnap, és az előrendeléseket tekintve minden eddigi rekordot megdöntött Nagy-Britanniában a legújabb Harry Potter-történet, amelyet néhány hete színdarabként ismerhettek meg a rajongók.

Ez okozta a hangrobbanást

Nem létesített kapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással egy Zürichből Hongkongba tartó utasszállító repülőgép szombaton délután, ezért a NATO Integrált Légivezetési Központ riasztotta a Magyar Honvédség készültségi szolgálatában lévő Gripenjeit.

Megszűnnek az átmeneti otthonok

Legkésőbb 2023-ig megszüntetné a kormány az átmeneti szociális intézményi ellátási formákat, csupán az egy-egy éjszakára szállást adó éjjeli menedékhelyet és a hajléktalanok átmeneti otthonait tartja fenn továbbra is – írja a Magyar Nemzet.

250 szakon hirdet pótfelvételit az SZTE

A Szegedi Tudományegyetem 10 kara és Tanárképző Központja hirdet pótfelvételit szinte minden olyan szakra, ahol 2016 szeptemberétől képzést indít. Jelentkezni legkésőbb augusztus 7-ig.

Fantasztikus helytállás az úszóktól

Miskolcon, a Gyermek OB-én szerepeltek HSÚVC versenyzői, melynek a Kemény Dénes uszoda adott otthont. A HSÚVC csapatából Forján Anna Bojána (2004),Gajda Dalma  (2004), Dohányos Annamária (2003), Kiss Katalin (2004), és Márki Zalán (2002) szerezte meg a jogot, hogy indulhasson a megmérettetésen.

Sorban állnak a cégek a munkaerőért

Vannak vállalkozások, amelyek gépesítéssel, automatizálással, mások béremeléssel, a fiatalok képzésével és az idősek, akár nyugdíjas korúak foglalkoztatással próbálják enyhíteni a munkaerőhiányt.