A vásárhelyi szurkolók joggal lehetnek bizakodók a meccs előtt, mivel a MAFC II igazi pofozógép volt eddig az NBI B csoportos bajnokságban. Az együttesnek eddig mindössze három győzelmet sikerült gyűjtenie eddigi 20 fellépéséből. Nagy kérdés azonban, hogy kik játszanak majd “vissza” az  NBI A-s gárdából.

A legutóbbi találkozáskor Vas Péterék magabiztos, 47 pontos győzelmet arattak idegenben fővárosi ellenfeül ellen. Az ütközet előtt, így egyértelműen a Hódmezővásárhely az esélyes. Dr. Elek András fiainak nem tét nélküli a találkozó, mivel épp a 8. helyen állnak a tabellán. Ezt a pozíciót viszont mindenképpen meg kell tartaniuk a középházi rájátszáshoz. Egy esetleges vereség azt is jelenthetné, hogy az azonos mutatóval álló kilencedik egriek befoghatják őket.

A Vásárhelyi Kosársuli – MAFC II.  NBI B-s bajnoki 2016. március 25-én 18 órakor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban. A belépés az MMBF Földgáztároló Zrt-nek, az MVM Csoport tagjának kszönhetően ezúttal is ingyenes.

Forrás: Martonosi János