Vásárhelyi helyzettel kezdődött a találkozó, rögtön az elején Denis Lazinica került helyzetbe, de a hazai drukkerek legnagyobb bánatára fölé lőtt. Néhány perccel később pedig a mutatvány megismétlődött egy szabadrúgás után a védőkről lepattanó játékszer is a kapu fölött repült el.

A Bölcske meglehetősen határozatlanul játszott, vaktában előrevágott labdákkal operáltak, amelyekből nem igazán sikerült helyzeteket kialakítaniuk. A HFC jobban próbálkozott, több helyzetecskét sikerült összehozniuk, többször keveredtek a kapu elé, de vagy Mikler fogta a labdát vagy nem sikerült kaput találni. Egy esetben a vendégek kapusa a gólvonalról mentett.

Az első játékrészben Bartyik jó ütemben csapott le a labdára, Mihálffy Zsolthoz passzolt, aki az egyik vendégvédőt lőtte telibe a lepattanót pedig Mikler kezébe bombázta.

A fordulás után kicsit, mintha összeszedte volna magát a Bölcske, többször sikerült előre keveredniük, mindeközben pedig a Vásárhely sem adta fel, egy alkalommal Bartyik lőhetett jó helyről szabadrúgást, ám a védősorba bombázott. Felváltva alakultak ki a helyzetek az egyik és a másik oldalon is.

Gólt egyik csapat sem tudott szerezni, a feszültség pedig a hajrára tapintható volt. Egy esetet követően Markovic Slobodan szabálytalankodott, a vendégek hatosa, Nagy Dániel viszont fellökte őt. Hamar dulakodás alakult ki, aminek a vége az lett, hogy Csonka játékvezető mindkét játékost az öltözőbe küldte egy-egy piros lappal, ami talán túlzónak tűnt.

9-9 mezőnyjátékos maradt a csapatokban, a Vásárhely pedig igyekezett megnyomni a végét, de továbbra sem sikerült gólra váltani a kapu előtt kialakított helyzeteket, a legközelebb akkor kerültek hozzá, amikor a csereként beálló Dordevic Slobodan a keresztlécet találta el.

A játékvezető ezt követően egy vendégkezezést sem vett észre a tizenhatoson belül, a ráadás azonban a végére maradt. Másodpercekkel a vége előtt Budai ugrott ki legalább két méteres lesről, ám az asszisztens tovább engedte a játékot, Budai pedig egyedül nézhetett farkasszemet Bordással és nem hibázott, vezetést szerzett Csonka pedig nem bírálta felül asszisztense döntését.

Szerencsétlen góllal kapott így ki a HFC, igaz a csapat nem játszott jól, a kapu előtt nem akadt olyan játékos, aki gólt tudott volna szerezni.

A HFC ezzel zsinórban harmadik mérkőzésén kapott ki. A csapat soron következő mérkőzését is a Városi Stadionban játssza, március 27-én, vasárnap 16 órától a Honvéd FC II. csapatát fogadják.

NB III Közép csoport 23. forduló
Hódmezővásárhelyi FC – Bölcskei SE 0-1 (0-0)

szcs