„A tavalyi évben szerveztük először ezt a családi délelőttöt. A tapasztalatunk az, hogy eredményes, és sokat segíthet a gyerekeknek. Nyilván, az újtól való félelem mindannyiunkban ott van, bennük ez még fokozottabb, és segítenünk kell bennük feldolgozni ezeket az érzéseket. Ez a délelőtt erre kiválóan alkalmas” – nyilatkozta portálunknak Kardosné Kecskeméti Katalin általános iskolai oktatásért felelős igazgatóhelyettes.

A rendezvény délelőtt 9 órakor kezdődött, ekkor a nagycsoportos gyerekek és szüleik a sportcsarnokban a terematlétikával ismerkedhettek meg, kipróbálhatták a különböző eszközöket.

Ezt követően az iskola új épületében – a tízórai után – 20 perces foglalkozásokon vehettek részt a családok, amelyeket azok a tanító nénik vezettek, akik szeptemberben első osztályokban tanítanak majd.

 

 

G.