Kis Péter fotográfia szakos hallgató, a klub tagja ezúttal a nyelv, irodalom, szöveg szempontjából közelítette meg a fotózást. Ebben segítségére volt Bőhm Balázs, aki a problémát egészen távolról, az ősember barlangrajzaitól indította, amikor még a kép és az „irodalom” tulajdonképpen egységet alkottak, ám a megfogalmazás alapvetően képeken keresztül valósult meg.

Majd nyomon követték a két művészeti ág útját a  különválásig, ahogyan az írott szó felülemelkedett a képiségen, hogy aztán eljussanak a jelen képekben tobzódó tengeréig, ahol ismét összeolvadni látszik ez a kettő. Létrejöhet a teljes kör: visszatérünk a barlangok képi világába? A közösségi oldalak burjánzó fotómegosztását, az érzelmek puszta jelekkel történő kifejezését elnézve nagyon elfelé haladunk (ha nem értünk már így is oda).

Az előadáson irodalom és kép ennél sokkal konkrétabb kapcsolatáról is szó esett. Írók, költők, akik maguk is használták, használják ma is a fotót: illusztrációként, dokumentálásként, önálló kifejezési eszközként.

Az előadáson felmerülő kérdések felsorolását lehetne még folytatni, akadt belőlük jó néhány – számomra az egyik legérdekesebb a vizuális kultúra, képolvasás oktatásának szükségessége a mai világban, illetve az a (korántsem új, de mindig mellbevágó) gondolat, hogy egy kép, egy fotó, a vizualitás milyen egyszerűen és magától értetődően tudja kifejezni azt, amit egy író több oldalon keresztül sem képes.

Viszont – és az előadás nagy erénye volt, hogy erre felhívta a figyelmet – miért tagadnánk meg magunktól az élvezetet, amit egy jó könyv tud okozni, amikor a szó hatalmának segítségével hívja életre a képet az én (csakis az én) fejemben?

ÉR.