A Tarjáni Olvasókörben is megemlékeztek ’56-ról

Az elmúlt 25 év hagyományainak megfelelően az idei évben is megemlékezést tartottak a Tarjáni Olvasókörben. A megjelentek Vásárhely polgármesterének ünnepi beszédét követően a szokásos társasvacsorán és az azt követő zenés mulatságon vehettek részt.

Lovasok is megemlékeztek 1956-ról Makón

Az 1956-os forradalomról lovasok is megemlékeztek Makón. A Csanádpalotai Lovasegyesület  tagjai fáklyás felvonulást vezérszerveztek. A résztvevők a Csanád vezér térre vonultak fel, hogy a kopjafánál közösen emlékezzenek meg a mártírokról.

Zenével emlékeztek ’56-ra

Zenével mondták el azt, amit szavakkal nem tudtak. Ez volt a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban tartott péntek esti kamarakoncert lényege, ahol Vivaldi, Bach és Beethoven dallamok is felcsendültek. 

Elég volt! – Ez 1956 lényege – Galériával!

Elég volt! – ezzel a két rövid szóval foglalta össze az 1956-os forradalom lényegét Czirbus Gábor alpolgármester pénteken a makói városi ünnepségen. A Csanád vezér téren lévő kopjafánál a Szignum diákjai adtak ünnep műsort. Az emlékművet Lázár János, a térség országgyűlési képviselője is megkoszorúzta.
 

Lázár: 42 ezer kérelem érkezett be a hadigondozottaktól és hadiárváktól – Galériával!

Az 1956-os forradalom évfordulójára emlékeztek Hódmezővásárhelyen a HONSZ és a Hadigondozottak Hódmezővásárhelyi Egyesületének közgyűlésén. Az ünnepségen beszédet mondott Lázár János országgyűlési képviselő. Az idősek napját is ünnepelték, valamint a közelgő halottak napjáról is megemlékeztek ezen a rendezvényen. 

Vas Péter: „a szurkolók is kellenek a sikerhez!”

Két vereséggel várja szombati hazai meccsét a Vásárhelyi Kosársuli az NBI B csoportos kosárlabda bajnokságban. A kék-sárgák a jelenlegi listavezető Debrecent fogadják a Hódtói Sportcsarnokban. Az ütközet előtt Vas Pétert, a vásárhelyiek csapatkapitányát kérdeztük.

Több helyszínen is megemlékeztek a makóiak 1956-ról

Makón számos helyszín kötődik az 1956-os eseményekhez, ezeket járták körbe pénteken az ünneplők. A Kossuth-szobornál lévő ünnepélyes zászlófelvonás után megkoszorúzták az egykori Forradalmi Ifjúsági Szövetség, majd a volt rendőrkapitányság épületén lévő emléktáblát. Végül a gimnáziumhoz mentek, ahol azon diákok előtt tisztelegtek, akik kivették a részüket a forradalomból.

Tramtrain és hulladékgazdálkodás a Rádió 7-ben

A Rádió 7 szerdai Napraforgó című műsorában 10 órától hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere, Mucsi László, a polgármesteri hivatal városfejlesztési irodájának vezetője és Kovács Pál, a Hódmezővásárhelyi Köztisztasági Kft. ügyvezetője lesznek. 

Labdarúgás: A hétvége megyei programja

A hosszúhétvége ellenére a megyei labdarúgásban nem kapnak pihenőt a focisták, a hétvégén is teljes fordulókat rendeznek az I., II., III., és IV. osztályban is. Mutatjuk a menetrendet.

Nem lehetünk a sors játékszerei és elszenvedői – Galériával

A hagyományoknak megfelelően Székkutason az idei évben is megrendezték az 1956-os megemlékezést, melynek során templomi imádság volt a Szent Mihály-templomban, megkoszorúzták az emlékművet, a Művelődési Házban pedig egy ünnepi előadást tartottak.

Vasárnap állítjuk az órát

Október 25-én kezdődik a téli időszámítás, az órákat vasárnap hajnalban kell 3 óráról 2 órára visszaállítani - közölte a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) szerdán az MTI-vel. A MÁV-Start arról tájékoztatott, hogy nemzetközi és belföldi járatokat is érint az óraátállítás.

Felhős ünnep

Országszerte változóan felhős lesz az ég. Helyenként kialakulhat gyenge eső, záporeső.