Masszázzsal az egészségért

A masszázs az egyik legrégebbi gyógyító eljárás – hiszen már évezredek óta alkalmazzák, ez idő alatt pedig rengeteget fejlődött, és megszámlálhatatlan technika jött létre. Hétfő este a Rádió 7 Épkézláb című műsorának vendége Zsibók Erika, fülakupunktúrás addiktológus, reflexológus, masszőr volt.

A magyarság vergiliusa a könyvtárban

Arany János életéről tartottak előadást a Kárász József Irodalmi Kör rendezésében Hódmezővásárhelyen a Németh László Városi Könyvtárban hétfő este. A híres költő munkásságát bemutató est, a családi fészek elnevezésű program részeként került bemutatásra. 

Amik kiegészítik az életünket

A képzőművészet, a zene, a regények és a versek hiányát akkor érezzük, ha nincsenek jelen az életünkben – mondta Hegedűs Zoltán alpolgármester a vásárhelyi Tarjáni Olvasókörben, az amatőr művészek kiállításának megnyitóján hétfőn.

Felhívás KKV szektor menedzsment érzékenyítése a foglalkoztatottak egészségi állapotának fontosságáról képzésre

A Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás felkérésére az Avanna Kft. szervezésében kerül megrendezésre a KKV Szektor Menedzsment Érzékenyítése a foglalkoztatottak egészségi állapotának fontosságáról elnevezésű képzés. 

Felhívás kiégés prevenciós tréningen való részvételre

A Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás felkérésére az AVANNA Kft. tájékoztatja Önöket, hogy Csongrád megyében 2015. szeptember és október hónapokban ingyenes Kiégés prevenciós tréninget szervezünk. 

Tánc siker Lengyelországban

Két hódmezővásárhelyi fiatal táncos 5. helyet ért el a mostani hétvégén Lengyelországban egy nemzetközi táncversenyen. A szentesi Szilver tánccsoport versenyzői 4 éve táncolnak egy párként a parketten, a hétköznapokban pedig családi kapocs is összeköti őket, hiszen unokatestvérek is. 

Ma újabb mediterrán ciklon érkezhet

Több helyen a havi átlagnál is több eső esett a hétvégén, a Tolna megyei Bátaapátiban például két nap alatt kétszer annyi eső esett, mint az országos havi átlag - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn az MTI megkeresésére.

 

Lázár János: mind a 28 erdőgazdaságot megvizsgálja a Kehi

Az állami tulajdonú erdővagyonnak közösségi célt kell szolgálnia, ez a kormány meggyőződése – szögezte le a Parlament hétfői, plenáris ülésén Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azonnali kérdésre válaszolva hozzátette: e területen magánosításról, privatizációról szó nem lehet. Az azonban elgondolkodtatónak nevezte, hogy a 28 gazdaság a 97 milliárd bevételből és az 1,7 milliárd földalapú támogatásból minössze egymilliárdot fizet be az államnak nyereségként.

Mezei futóversenyt rendeznek Makón

A diákolimpia részeként rendezik meg kedden, Makón, a mezei futóversenyt az Erdei Ferenc téri pályán, ahova a térség iskoláiból érkeztek versenyzők. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a programot, ami egy napot csúszik az esőzések miatt a futás.

Alpolgármesteri fogadóóra Vásárhelyen

Dr. Kószó Péter és Hegedűs Zoltán október 16-án, pénteken 9 és 12 óra között tartanak fogadóórát a vásárhelyi polgármesteri hivatal emelet 5-ös irodájában. 

Kösz, jól vagyok! – A testi-lelki egészségről beszélgettek Makón

Makói kisdiákoknak arról tartottak játékos foglalkozást hétfőn a gyermekkönyvtárban, mit kell tenniük annak érdekében, hogy jól érezzük magukat a bőrükben. Opre Józsefné védőnő osztotta meg velük gondolatait a testi-lelki egészségről - természetesen a tanulókat is bevonva a különféle feladatokba.

Műsorokat cserél a makói és hódmezővásárhelyi városi televízió

Együttműködési megállapodást kötött a Vásárhelyi TV és a Makó TV hétfőn a Maros-parti településen. Rókus Ákos és Kisistók Tímea vezetők többek között azt írták alá, hogy műsorokat cserélnek egymással, valamint be is dolgoznak egymásnak. A makióaknak már van hasonló megállapodása a szentesi és a szegedi tévésekkel.

“Az igazság az én erősségem”

A hódmezővásárhelyi születésű Badalik Bertalan (1890-1965) veszprémi püspökre emlékező tudományos konferenciát rendez a Magyarországi Domonkos Tartományfőnökség és az Emlékpont "Az igazság az én erősségem" címmel október 15-én, csütörtökön 10 órai kezdettel a kommunizmus évtizedeit feldolgozó vásárhelyi közgyűjteményben. 

Tisztul a piac

A Rádió 7 hétfői Napraforgó műsorában egy Mezőgazdasági Magazint hallhattak. Vendégünk Fekete Balázs volt, a Hód-Mezőgazda Zrt. állattenyésztési igazgatója, aki egyben a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke is. Kondacs Gergely műsorvezetővel egy tüntetés szubjektív és objektív részleteiről beszélgetett, azonban a sertéságazat jelenlegi helyzete és az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) is szóba került.

Buszmegállóba hajtott egy személyautó

Szombaton és vasárnap főként műszaki mentésekhez riasztották a Csongrád megyei tűzoltókat. Szegeden egy buszmegállóban történt baleset, Szentesen pedig a leszakadt faágak okoztak fennakadásokat a forgalomban. 

Faállomány adatbázissal segítik Szeged zöld infrastruktúra tervezését

A zöld infrastruktúrák városökológiai szerepe igen jelentős: a növényzet a globális változások szélsőségeit nagymértékben tompíthatja, a város kedvezőtlen életfeltételeit jelentősen javíthatja. Szeged élen jár a faállomány nyilvántartásában, hiszen a Szegedi Tudományegyetem Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszékének munkatársai folyamatosan bővítik, korszerűsítik az adatbázist.