Baselios Ghazi Arnouk 1983. április 19-én született Szíriában egy ortodox-keresztény családban. Heten vannak testvérek, édesapja egy Damaszkusz melletti városka ortodox templomának pópája. Baseilos egyik nővére Németországban ment férjhez egy ottani ortodox pópához, másik lánytestvére pedig az Egyesült Államokban él. A 32 éves fiatalembernek négy diplomája van, előbb Damaszkuszban, majd az iraki fővárosban, Bagdadban volt egy jómenő vállalkozása, de a háború közbeszólt. – Augusztus 30-án indultam el Irakból, a végcélom Köln, ahol a testvérem él – kezdte menekülésének történetét Baseilos. A német nagyváros egyetemére is felvették, de ott csak 2016 szeptemberében kezdhet, az otthoni háborús helyzet miatt azonban nem tud várni, így nekivágott az útnak.

Baseliosszal szerdán a makói Boldogasszony Iskolanővérek rendházában beszélgettünk. A szír menekültet ugyanis befogadták egy éjszakára, szállást, meleg ételt, ruhát kapott, illetve tisztálkodhatott. – Előző este érkeztem haza, s láttam, hogy a Szent István templom előtt álldogál a fiatalember – tudtuk meg Nyúl Patrícia Máriától, vagyis Fidélisz nővértől. Mind a ketten jól beszélnek angolul, így a kommunikáció nem volt gond. Kiderült, hogy Irakból indult el, s a hátizsákján kívül nincs semmije, s nagyon fogalma sincs, hol van. A nővérek segítettek neki.

Bejrútból, Libanon fővárosából repülővel ment a törökországi Izmirbe. Itt 2 ezer eurót fizetett, hogy hajóra szállhasson. – A kikötőbe érve azonban kiderült, nincs semmiféle hajó – panaszolta Baselios. Így más jármű után kellett néznie. Ezerkétszáz euróért végül fel tudott préselődni egy Görögországba tartó lélekvesztőre. Harmincnyolcan zsúfolódtak össze a fedélzeten, többségében afgánok, pakisztániak és pár szír. Ő volt az egyetlen keresztény köztük. – Kétszer is a vízbe estem, mert össze-vissza lökdöstek minket – mesélte. A papírjai, így az útlevele is elázott. Karikagyűrűjét, mobiltelefonját, karóráját – melynek értéke elmondása szerint egy kisebb személyautót ér – ellopták tőle. A második vízbeesés után már nem tudott visszamászni a hajóra, így a hátralévő negyven kilométeres utat úgy tette meg, hogy egy kézzel kapaszkodott a lélekvesztő oldalába, a másikkal pedig a víz felett tartotta magát.

A görög partokat elérve első dolga az volt, hogy szállást keressen éjszakára. A tengerben töltött idő, valamint a gyomorbetegsége teljesen legyöngítették. Egy ortodox szeretetszolgálat segített neki. Még ideiglenesen görögországi tartózkodási engedélyt is kapott. A következő állomása Athén volt, ahová előbb taxival, majd később hajóval ment. Ez a vízi jármű jóval nagyobb volt az elsőnél, közel 3500 menekültet vitt, túlnyomó többségben afgánokat. – A görög fővárosból busszal szállítottak minket tovább a macedón határra, ahonnan ugyancsak busszal folytattuk az utat Belgrádig – beszélt tovább Baselios. Otthon nagyon rossz híreket hallott a szerb katonákról, de nem volt igaz, ugyanis nagyon készségesek voltak.

A szerb fővárostól nem messze lévő menekültek számára kialakított táborban éjszakázott. Innen vonattal vitték tovább őket a magyar határhoz. Röszkénél lépett magyar földre. A Makóig tartó utat gyalog tette meg. Itt aztán találkozott az iskolanővérekkel, akik befogadták. Szerdán vonattal utazott tovább Budapestre. Kiszámolta, hogy Bejrúttól Makóig mintegy 4 ezer eurót fizetett. Sajnos ebből kétezer az átvágás volt, mert nem kapott érte cserébe semmit. Németországban szeretne élni, megszerezni az ötödik diplomáját, illetve idővel a Szíriában maradt családtagjait is idehozni.

Baselios az európaiak félelmét első sorban abban látja a menekültekkel szemben, hogy teljesen más kultúrából és vallási környezetből érkeznek. – Velem egészen másképp viselkedtek a különféle országokban, mikor kiderült, hogy keresztény vagyok – tette hozzá. Értelemszerűen vele a muszlim területeken bántak rosszul. Egyedül a törökök verték át, mások segítették. Megtudtuk tőle, hogy Szíriában a lakosság kevesebb mint öt százaléka ortodox. – Otthon sem volt rózsás a helyzetünk, a még a háború előtt sem – mondta végül Baseilos Ghazi Arnouk.

Munkatársunktól. K.