A bibliográfiával együtt 25 tanulmányt tartalmaz a kötet, összesen 15 szerző tollából, akik között akad nem egy, akik már nincsennek köztünk (Herczeg Mihály, Henkey Gyula, Katona Imre és Felletár Béla).

Néhány részlet a nem mindennapi kötetből:

HALÁSZOK, HALFELDOLGOZÁS, HALKERESKEDELEM

Az 1730-as években Károlyi Sándor, a város földesura a halászatot saját kezelésbe vette. Halászati utasításaiból tudjuk, hogy konvenciós halászokat fogadott, akik fejenként 12 forintot és 3 köböl búzát kaptak fizetségül, azonkívül a kifogott halból minden tizedik az övék volt. A földesúr megszervezte a halak konzerválását, szállítását is. A halakat elevenen vagy sózott állapotban, esetleg szárítva szállíttatta. A harcsát általában lesózták vagy szárították, a vizát, tokot, menyhalat elevenen, lajtos kocsikban vit¬ték a bárkákhoz. A Dunán várakozó bárkák Komáromba szállították tovább a halakat. Ha melegebbre fordult az idő, és a szállítás később történt, a halat felhasogatták, besózták, és hordókba rakták. A sózott hal vizét hetenként leengedték és megújították. A földesúr bárkákat, vasas kocsikat és vasabronccsal összefogott lajtonokat készíttetett. A halak berakásához merítővödröket és merítőhálókat használtak. Téli halászatkor a kifogott halat, ha elevenen akarták szállítani, nem hányták ki a jégre, hanem amíg a lajtos kocsik meg nem érkeztek, kece hálókban tartották. Melegebb időben a lajtonok mellé jeget raktak. Az eleven halakat fajtánként külön tartották, mindennap kétszer átvizsgálták, a bágyadtakat kiszedték, felhasították, és a középszerű vagy kisebb halakkal besózták.

 

A MEZŐVÁROS TÁRSADALMA A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI NÉP ÉLETE
TÖRTÉNETI ÉS NÉPRAJZI ADATOK TÜKRÉBEN

Az egykori és kései utódokat mindig élénken foglalkoztatta a város és a család története. Hazai és eu¬rópai műveltséget szerzett papjaik közül többen verselők és história-írók is voltak. Vásárhely múltját először Szőnyi Benjámin költötte rímekbe a XVIII. században.  A XIX. században itt szolgáló lelké¬szek közül Nagy Ferenc a Magyar Tudományos Gyűjteményben jelentette meg a város nevezetesebb történeteit.  Polgár Mihály ugyancsak folytatta a történetírást, amelyet 1815-ben Szegeden ki is nyom¬tattak.  Az esperesek közül Szikszai György, Kiss Bálint, Szél Sámuel irodalmi munkássága és tudó¬si magatartása is minden bizonnyal hatással volt környezetére. A családtörténeti kutatások elindítója azonban kétséget kizáróan a város nagy formátumú tudós papja, Szeremlei Samu volt.  A történettu¬domány az ötkötetes hódmezővásárhelyi monográfiájára támaszkodik leginkább.  R. Várkonyi Ágnes 1974-ben Hódmezővásárhelyen tartott előadásában a történettudós emlékét felelevenítve különösen nagyra értékelte akadémiai székfoglaló előadását, amelyben a város településtörténetét és demográfi¬áját mutatta be.  A hódmezővásárhelyi református egyház történetéről szóló munkáiban is kitér a kér¬désre, de ezek már csak halála után jelentek meg.  Az említett munkák összehasonlításából és a levél¬tárban megőrzött iratokból kiderül, hogy évtizedekig tartó hatalmas anyaggyűjtést végzett Szeremlei. A pozitivista történetszemlélettel összegyűjtött adathalmaz családokhoz való rendelése és közlése nagy forrásértékkel bír az egy évszázadnyira lévő társadalomkutató és az ősök iránt érdeklődő kései leszár¬mazottak számára is. A történeti források között biztosan mozgó lelkész-levéltáros nem elégedett meg a levéltárakban megőrzött dokumentumokkal, de felhívással fordult a lakosokhoz is, hogy egészítsék ki azokat. Ez a módszer nem egyedülálló, hiszen Nagy Iván Magyarország családjai című többkötetes munkája is így készült a XIX. század második felében.  Szeremlei közlése azonban több is, kevesebb is ennél. A betűrendbe sorolt családok tagjai évszámmal, gyakran foglalkozással, eredettel, lakcímmel, máskor nemesi címerrajzzal, egy-egy nevezetes tett megemlítésével van beazonosítva. A 231 oldalon felsorolt családnevek listája mellett még ugyancsak az ötödik kötet tartalmazza a földesurakat, a vá¬rosi, urasági és tiszti névsort 1455-től 1849-ig.

F. G.