– Idén a Corvin Mátyás Tagintézmény sikeres pályázatot nyújtott be az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, valamint az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt, Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával megvalósuló Nemzeti Tehetség Programra. Egész héten változatos programokat kínáltak annak a 22 tanulónak, akiket előzetes szempontok alapján választottak ki a projektben való részvételre – mondta Csaláné Böngyik Edit, a Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Corvin Mátyás Tagintézményének környezeti nevelője, aki elmondta, hogy a programok létrehozásában kollegái, Szalai Tünde, Török Ferenc, Albert Ferenc, Mihály Orsolya, NagynéSzáraz Nagy Edit, valamint Bodzsár Mihály segített, a programokat szakértőként Árva Nagy Sándorné intézményvezető segítette.

Első két napon Mártélyon, a Bodnár Bertalan Oktatóközpontban, valamint az Ifjúsági szálláson voltak, ahol GPS- és geolokációs játékokon vehettek részt a diákok.

Több programelemmel kapcsolódtak a „Fény éve” kezdeményezéshez, ilyen volt például a szemboncolás is. Légrádi Gergő 9/3. osztályos tanulónak ez volt az egyik kedvenc programja, de hangsúlyozta, hogy nem nagyon tud kiemelni egyet, mert mindegyik nagyon tetszett neki. Előzetesen nem gondolta volna, hogy ennyire fogja élvezni ezt az egy hetet.

A későbbiekben tervezi, hogy a csillagvizsgálással komolyabban foglalkozik. Ugyanis az egy hét folyamán csillagtúrán is részt vehettek a diákok. Dombi Endre 9/2. osztályos diák ez utóbbit emelte ki a programok színes választékából.

Volt még molekuláris gasztronómia, elemezték az ételcímkéket, illetve interaktív módon tanulmányozták a Holdon való élet lehetőségét. A csütörtöki napon a hagyományos magyar étkezési kultúra megismerésével zajlott. Ennek keretében kilátogattak a kubikos tanösvényre, ahol nyárson sült csirkét is kóstolhattak a fiatalok.

A zárórendezvényen a párban készített fényképes bemutatókat tartottak, valamint megosztották egymással élményeiket.

ÉR.