– A Jobb Makóért Egyesület sikeres pályázatának köszönhetően számítógépes tanfolyamot szerveztünk idősek számára – mondta Gyenes Zita, a LISZI munkatársa. Két csoportban, összesen harminc nyugdíjas korú diákkal ismertették meg a számítástechnika alapjait a makói József Attila Városi Könyvtárban tartott órákon. Megtanulták a szövegszerkesztést, valamint betekintést nyerhettek az internet és a skype világába.

A szervezők szerint sikeres volt a tanfolyam. Az azt elvégző szépkorúak előtt már nem ismeretlen fogalom a google vagy a gmail. Heti kétszer, alkalmanként egy-egy órában tanultak az idősek. Többségük otthon is készült. Hol az unokák, hol a gyermekek gépein. A mai felgyorsult világban haladni kell a korral, ezért az idősebb generáció sem maradhat le. Erre is jó példa volt a harminc nyugdíjas makói tanulásvágya.

– Azért jelentkeztem, mert úgy éreztem, hogy a családban a számítástechnika terén analfabéta vagyok – jegyezte meg tréfásan Kádár Józsefné. Az idős hölgyet nagyon zavarta, hogy a legkisebb unokája is úgy kezeli a gépet, mint egy profi. Állítása szerint kinyílt előtte a világ, hiszen néhány kattintással szinte mindent el tud érni. Kádár Józsefné most már a hírek többségéről is az internet segítségével értesül.

A többhetes tanulás meghozta az eredményét. Mind a harminc diák sikeresen elvégezte a tanfolyamot, s alapvető ismeretek kerültek a birtokukba. Csütörtökön Gyenes Zitától, valamint Nagy Dánieltől, a LISZI közösségszervező koordinátorától vehették át az oklevelüket.

Munkatársunktól. K.