Sokszínű kavalkád a Bethlen-esten

A Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium több mint 150 diákja lépett színpadra szerda este a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, hogy drámai vagy éppen zenés produkciójukkal lenyűgözzenek és szórakoztassanak szülőt, tanár, diáktársat. 

 

Szociális ügyekkel keresik fel elsősorban a makóiak polgármesterüket

Több mint negyven makói kereste fel szerdán Farkas Éva Erzsébetet. A polgármesteri fogadóórán még mindig a legtöbben szociális gondjaikat szeretnék megoldani. Emellett néhány vállalkozó is eljött, akik munkalehetőséget kínálnának a helyieknek. A városvezető ezt örömmel fogadta és az önkormányzat partner is ebben.

Őzagancs és sörétes puska – a vadászattal ismerkedtek az iskolások

Az Előre Vadásztársaság Zrínyi utca 40. szám alatti épületébe látogattak szerda délután a Varga Tamás Általános Iskola alsó tagozatos diákjai, akiknek Szűcs Balázs, hivatásos vadász tartott egy érdekes előadást. Preparált állatokat, őzagancsot és sörétes puskát is mutatott a gyerekeknek, akik kérdéseikkel folyamatosan bombázták az előadót.

Csak a mindszentiek értik

Újabb kabaréesten szórakozhatnak a mindszentiek a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban. A bevétellel ezúttal a MagyaRock Napját támogatják.

Több helyen már elindult a próbaüzem

Kútvölgyön, Batidán, Erzsébeten és Kakasszéken áprilisban megkezdődött az ivóvízminőség-javító program próbaüzeme – tájékoztatott Benkő Zsolt települési képviselő.

Biharugrán 120 iskolás versenyzett

Ebben az esztendőben nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Szabó Pál irodalmi és prózamondó verseny, amelyet Biharugrán, a Bölöny kastélyban rendeztek. 

A tanyán élők biztonságáért

Szerdai Napraforgó című műsorunk vendégei M. Toronykőy Márta, rendőr-alezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője és Nagy Pál, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendőr őrnagya voltak és a „Közösen a Dél-alföldi Régió külterületeinek biztonságáért, az élhetőbb tanyavilágért” című pályázat mindennapjairól számoltak be.