Tehetünk a tökéletes látásért

Amikor kicsi voltam, anyukám gyakran mondta, hogy úgy vigyázzak a bizonyos dolgaimra, mint a szemem világára. Ez már akkor nagyon tetszett, de nem igazán értettem. Ma már értem. A szemünket folyamatosan használjuk. Az emberekben az egyik legnagyobb félelmet a látás elvesztésének lehetősége kelti – nem véletlenül. Minden életkorban fontos odafigyelnünk a látásunkra, Zomboriné Móritz Margittal, a Móritz Optika diplomás optometristájával, a hétfő esti Épkézlábban, erről beszélgettünk.

„Hálás a szívem a múltért, a jelenért és a jövőért” – Gulácsy Lajos az Emlékpontban

A sztálini kényszermunkatáborokban elszenvedett több mint 7 év sem volt képes megtörni Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspök életigenlését. Erről tett tanúbizonyságot hétfőn az Emlékpontban.

Lázár János az M4-es és a Quaestor ügyében is tájékoztatott a Parlamentben

A kormány fontos célkitűzése, hogy 2018-ig minden megyei jogú város – így Szolnok is – összeköttetésbe kerüljön a hazai gyorsforgalmi úthálózattal, és az autópályák a határátlépési pontokat is elérjék – jelentette ki a Parlament hétfői plenáris ülésén interpellációra válaszolva Lázár János.

Labdarúgás: Ez történt hétvégén a megyében

A Mórahalom hétvégi győzelmének és a Tápé valamint az FK 1899 Szeged bukásának köszönhetően ismét dobogóra került a megyei I. osztályú tabellán. A megye kettőben pedig a Székkutas lopózott kicsit közelebb a listavezető Szőreghez.

Tavaszi zsongás – a Rotary Club Hódmezővásárhely szervezésében

A Tavaszi zsongás a Rotary Club Hódmezővásárhely szervezésében egy olyan nagyszerű szórakozási lehetőség, amin ha részt veszünk – segítünk is.

A hétfői Napraforgó vendégei Prof. Dr. Mucsi Imre,a Rotary Club Hódmezővásárhely jelenlegi elnöke, és Szabó Ágnes leendő elnök voltak vendégeink.

Fiatal pecásokat oktattak Mindszenten

Április 12-én, vasárnap rendezték meg a mindszenti peca suli záró foglalkozását, melyet a Kurca-parton tartottak. A kedvező időjárásnak köszönhetően szép számmal voltak jelen szülők, nagyszülők is, és természetesen a gyerekek is, összesen 33-an.

Kézilabda: A Kiel sem bírt a MOL-Pick Szegeddel

Elképesztő teljesítményt nyújtott a MOL-Pick Szeged csapata a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. Végig kiélezett és kemény csatában legyőzte a világ legjobbjait felvonultató német Kiel csapatát, így Bombacék előnyből várhatják a folytatást.

Bölcsisek és ovisok közösen játszottak az Oldalkosár Utcai Óvodában

Rengeteg játékkal kedveskedtek a leendő ovisoknak az Oldalkosár Utcai Óvodában hétfőn délelőtt. A szülők találkozhattak az óvó nénikkel, a gyerekek pedig birtokba vehették az intézmény egészét, kipróbálhatták a tornaszobát is, és a sószobába is bekukkanthattak.

Labdarúgás: A Tápét is legyűrte a HFC

45 perc alatt rendezte le a Tápé elleni találkozót a Hódmezővásárhelyi FC. A stadionban rendezett mérkőzésen a megyei I. osztály két dobogósa csapott össze, a házi gazdák letámadásaiknak köszönhetően uralták a játékot és 4 góllal meg is nyerték a mérkőzést.

Óvatosan a szabadtéri tűzgyújtással!

Az elmúlt hétvégén – a száraz, napos időjárás következtében - főként szabadterületen keletkezett tűzesethez riasztották a megye tűzoltóit. A szabadtéri tűzesetek legnagyobb része odafigyeléssel megelőzhető, a statisztikai adatok alapján jelentős részüket emberi gondatlanság okozza.

“Te ezt most nem érted, de majd megérted”

Ma délután 5 órakor folytatódik a Szovjetunióba hurcoltakra emlékező tematikus hét az Emlékpontban. A kommunizmus évtizedeit bemutató közgyűjteményben Gulácsy Lajos nyugalmazott kárpátaljai református püspök emlékezik a szovjet kényszermunkatáborokban eltöltött évekre és beszél a kárpátaljai magyar megmaradásról április 13-én, hétfőn 17 órai kezdettel.

A mangalicáról tartottak konferenciát Madridban

A madridi Magyar Nagykövetség - a Földművelésügyi Minisztérium, a Magyar Turizmus Zrt. és a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete közreműködésével - termékbemutatóval egybekötött szakmai konferenciát tartott április 9-én Madridban. A „Mangalica és ibérico: szövetségben a hagyományos fajták fenntartásáért” című rendezvényt Győri Enikő nagykövet és Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg.