Alapszakasz-győztes a Kosársuli! (Fotóriporttal!)

Fantasztikus hangulatú, teltházas meccsen szerezte meg az alapszakasz győzelmet az NBI B keleti csoportjában a Vásárhelyi Kosársuli. A kék-sárgák a Debrecen elleni rangadón diadalmaskodva léptek fel az első helyre a tabellán, megelőzve ezzel az addig első helyen tanyázó cívisvárosiakat. A rájátszás első körében a nyugati csoport negyedikje ellen lépnek pályára dr. Elek András tanítványai egy két győzelemig tartó párharcban.

Tojást dobtak, kakast ütöttek a kiszombori húsvétolón

Több mint tíz esztendeje rendezi meg a községi húsvétolót a kiszombori Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör. A művelődési ház udvarán vasárnap számos régi játékkal ismerkedhettek meg a látogatók, valamint tojást festhettek, állatokat simogathattak, díszeket készíthettek.

A makói Hagymatikum kulisszái mögé is beleshettek a vendégek

Az uniós fejlesztések nyílt napján, vagyis Húsvét vasárnap bemutatták a makói Hagymatikumot az érdeklődőknek. Olyan helyiségekbe - gépházba, diszpécser szobába, kazánházba - is bemehettek a vendégek, ami amúgy elzárt előlük. A körbevezetés során megismerhették a gyógyfürdő működését.

Kézilabda: Elvesztette a rangadót a MOL-Pick Szeged

Szombaton rendezték a férfi kézilabda NB I-ben a felsőházi rájátszás rangadóját, a mérkőzést, amelyen a Veszprém és a Szeged feszült egymásnak. A felek nagy csatát vívtak egymással, a 2 pontot viszont végül a bakonyiak könyvelhették el.

Ezer szelet kelt el a kiszombori jótékonysági sütivásáron

Jótékonysági süteményvásárt tartott a kiszombori Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör. Ötvenen közel ezer szelet édes és sós sütit készítettek, melyeket a művelődési házban adtak el. A befolyt összegből az önkormányzat által májusban rendezendő gyermeknapot kívánják támogatni.

Lázár János is válaszol a Parlament keddi ülésén

Az Országgyűlés aktuális kéthetes ülésének utolsó napja húsvét miatt keddre tolódik, és akkor a képviselők ismét a kormányt kérdezhetik. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Quaestor ügy kapcsán ad választ.

A jövő hét elején folytatódik a hűvös, esős idő

A jövő hét elején is többször várható eső, helyenként hó is, és a leghidegebb órákban fagypont alatti hőmérsékletre is készülni kell. A szél erős, olykor viharos lehet. A hét második felében mérséklődik a légmozgás, napos idő várható, és a hét végére már 20 Celsius-fok körüli meleg lehet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap.