Új megbízott rendőrkapitánya van Hódmezővásárhelynek

Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány április 1-jei hatállyal megbízta dr. Rádi Norbert rendőr alezredest a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes beosztás ellátásával, és dr. Harkai István rendőr alezredest a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vezetésével bízta meg.

Makói lány nyerte az Országos Tudományos Diákkonferenciát

Íz- és harmóniavilág a befőttes üveghegyen túl - címmel írt győztes dolgozatot a makói Hustiák Regina. A Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola tizenegyedikese lett Nagykőrösön, az Országos Tudományos Diákkonferencia abszolút első helyezettje úgy, hogy a legjobb előadást is ő tartotta.

Ünnepi bemutatkozó a vásárhelyiek előtt

Hatalmas érdeklődés, szinte teltház, tapintható izgatottság – a címszavas összefoglalása a Kozmutza Flóra Oktatási Intézmény által harmadik alkalommal megrendezett gálaműsornak. 

A mindszentiek is számíthatnak a jobb ellátásra

Gőzerővel végzik a vásárhelyi kórház felújítását. A korszerűsítéssel az orvosok hatékonyabban tudják végezni a munkájukat: a betegek magasabb szintű ellátást kapnak – mondta dr. Kallai Árpád főigazgató szerda délután, a Mindszenten megtartott kórházfórumon.

Jógával a testi-lelki harmóniáért

Egy lélegzetvételnyi lelki törődést kaphattak szerda délután a Németh László Városi Könyvtár olvasótermébe érkezők, amikor Albertné Tóth Erzsébet jógaoktató mesélt múltjáról, jelenéről, de leginkább a vini-jógáról. Ez utóbbiról szerzett ismereteit könyv formájában is bemutatta. 

Felforrt a vérünk a stúdióban!

Szerdán egyáltalán nem volt meleg idő, habár itt a tavasz, egyelőre széllel tarkított, ettől függetlenül a Rádió 7 stúdiójában, felforrt a vérünk. Nem a Szürke ötven árnyalatát néztük meg, hanem Cozombolis járt nálunk, akivel a Kívánságműsorban is beszélgettünk egy kicsit.

Biztonságos a Fontana Credit Takarékszövetkezet működése

Mint ismeretes, a Takarékbank – élve törvény adta jogával – novemberben azonnali hatállyal menesztette a Fontana Credit Takarékszövetkezet két ügyvezető igazgatóját, valamint az igazgatóság és a felügyelőbizottság elnökét. A döntésnek köszönhetően a Fontana Credit Takarékszövetkezet működése ma minden korábbinál biztonságosabb – fogalmazta meg a pénzintézetet jelenleg vezető Éliás Csaba a Vásárhelyi Televíziónak adott írásos interjújában.

Keresztút Hódmezővásárhelyen

A Katolikus Egyház idén is megemlékezett nagyböjt alatt Jézus Krisztus szenvedéséről Hódmezővásárhelyen Keresztúti imádsággal. A szerdai rendezvény istentisztelettel kezdődött, majd a katolikus hívek a Szent István templomtól indulva vitték a keresztet a városban.

 

Húsvéti ételek – baromfihúsból

Közeleg a Húsvét, és ilyenkor a háziasszonyok finomabbnál finomabb ételekkel készülnek. Nekik segítettünk a szerdai Női magazinban, ahol Oroszné Seres Katalin, a Zsoldos utcai baromfibolt tulajdonosával Virág Alma finomabbnál finomabb húsvéti étel-ötleteket kínált.

Megszervezik az első félmaraton futóversenyt Vásárhelyen

A Hódiák SE és a Hód-Mentor SE közös szervezésében, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával a „Tornyai Város - rehabilitáció II. - DAOP-5.1.2/C-14-K2-2014-0002” pályázat keretén belül megrendezésre kerül Hódmezővásárhely I. Futófesztiválja.  A I. Hód-Futófesztivál  április 12-én, vasárnap  indul a Kossuth-térről.

Már kilenc áldozatot szedett a Niklas

Kilenc halálos áldozata van a Németországon, Ausztrián és Svájcon végigsöprő Niklas orkánnak. A vihar szerdára virradóra ugyan csillapodott, de a vonattal közlekedőknek továbbra is fennakadásokra kell számítaniuk.

20 éves a Kozmix!

Idén jubilál a Kozmix együttes. Betöltik 20. szülinapjukat, és ez alkalomból egy óriási Budapest Arénás koncerttel ünnepelnek a fiúk. Lala szülővárosába Hódmezővásárhelyre látogatott Budapestről, és útba ejtette a Rádió 7 szerkesztőségét is, ahol mesélt az elmúlt 20 évről és a jövőbeni tervekről is. 

Kiemelkedő munkát végez a Kisteleki Rendőrkapitányság

A Rádió 7 szerdai Napraforgójának vendége Szitár Ferenc rendőr alezredes, a Kistelek Rendőrkapitányság vezetője volt, aki a 2014-es évet értékelte. A rendőrkapitányság a tavalyi önkormányzati elégedettségi felmérésen 4,82 %-ot ért el, amely a 4,55 %-os megyei átlagot figyelembe véve kiemelkedő teljesítmény - derült ki a műsorból.

Saját terményeiket árulták a makói diákok a piacon

Hagyományteremtő szándékkal saját termesztésű retket, újhagymát, római salátát, virágpalántákat árultak szerdán a makói Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola diákjai a piacon. A befolyt pénzből nem csupán a tangazdaságukba vásárolnak magvakat, eszközöket, hanem a programban résztvevő tanulók is kapnak belőle.

„Nyúl-olimpia” a Táltos Iskolában

A tavaszi szünet előtti utolsó napon, tehát szerdán, húsvéthoz köthető programokkal hangolták a közelgő ünnepre a gyerekeket a hódmezővásárhelyi Táltos Iskolában.

Kézilabda: Simán verte a Szeged a Tatabányát

Kedden a Tatabánya elleni mérkőzéssel készülhetett a MOL-Pick Szeged a hétvégi Veszprém elleni férfi kézilabda rangadóra. Juan Carlos Pastor tanítványai könnyedén vették az akadályt és meggyőző játékkal győzték le vendégüket.

Hollandiában jártak a Németh László Gimnázium tanulói

2015. március 16. és 21. között Keresztes Dániel, Vígh Vanessza, Utasi Balázs, Zoltán Nikoletta, Gál Emese, Mónus Fanni és Soós Vanessza  Hollandiában járt Biró Beáta és Medvegy János kíséretével a Németh László  Gimnáziumból.

Húsvétkor zárva tartanak a vásárhelyi múzeumok

A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum és muzeális egységei, az Alföldi Galéria, az Emlékpont, valamint a Zsinagóga és Magyar Tragédia 1944. kiállítóhely április 5-én és 6-án, Húsvét vasárnap és hétfőn zárva tartanak.