Dr. Gráff Myrtill (docens, SZTE MGK Állattudományi és Vadgazdálkodási Intézet, zsűrielnök – állattenyésztés)


Prof. Dr. Birkás Márta (egyetemi tanár Gödöllő SZIE, az MTA doktora, zsűrielnök – növénytermesztés)


Fekete Balázs (a Hód-Mezőgazda Zrt. állattenyésztési igazgatója)

 

(csoportkép díjakkal – 2015.)

 

A Magyar Növénytermesztésért Termékdíj területén 13 pályamű érkezett, melyek újdonságokat tartalmaznak, hozzájárulnak a mezőgazdaság előmozdulásához. A Bíráló Bizottság azokat sorolta a legjobbak közé, amelyek a talajok kímélését, jobbá alakítását segítik, akár kondícionáló szerekről, akár gépekről legyen szó. Ugyanis 2015 a Talajok Nemzetközi Éve. És akkor lássuk e kategória, tehát legjobbjait:

A Nagydíjat az Axiál Kft. kapta: 7 pályázattal neveztek, és ezek magas színvonalát díjazták. “A forgalmazott gépek (erőgép családok, önjáró permetező, teleszkópos rakodógép, eke és ráépített elmunkáló) színvonalát, az alkalmazással jelentkező előnyöket, valamint az üzemeltetést segítő informatika, és a precíziós termelést segítő navigációs hálózat mostani és majdani értékeit díjaztuk” – értékelt a zsűri. Pintér Zsolt ügyvezető (jobbra) vette át a díjat.

Antal Gábor (- balra és további képeinken szintén – a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója)

 

Az I. díjat a Terragro Kereskedelmi Kft. kapta BIOFIL Talaj-specifikus baktérium készítmények (savanyú, lúgos és semleges talajokra). A zsűri úgyértékelt, hogy a “talajélet javítását szolgáló anyag kifejlesztéséért” érdemelték ki az e kategória I. díját. Dr. Pénzes Éva cégvezető vette át az elismerést:

 

II. díjas két cég is volt: Pro-Feed Kft. és FitoHorm Kft.

III. díjat a SAATEN-UNION Hungária Kft. kapta:

 

A Magyar Állattenyésztésért Termékdíj pályázatok szekcióba 30 pályamű érkezett. A nagyszámú jelentkezés miatt két tagozatra – szakterületnek megfelelően – bontva versenyeztek: takarmányozás és agrár-, informatika, tartástechnológia, állategészségügy és szaporodásbiológia.

I. Takarmányozás

Ugyanúgy, mint az emberi táplálkozásban is egyre nagyobb szerepet kap az egészség központú szemlélet.

 

Nagydíj: Agrofeed Kft.

A GX-60 termék segítségével, a hazai piacon, egyedülálló módon oldották meg a glicerinnek száraz formában való bejutását. Lankó Ferenc vette át az elismerést a cég képviseletében:

 

I. díj Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. – Lajtos Lajos

 

A termékük etetésével lényeges súlynövekedés érhető el.

 

II. díj: AHRHOFF GmbH és Pro-Feed Kft.

 

Prior-Pingvintej Kft. és ADEXGO Kft. kapták e kategória III. díját

 

A II. kategória agrár-, informatika, tartástechnológia, állategészségügy és szaporodásbiológia:

I. díjasok: KÉSZENLÉT Zrt., AXIÁL Kft., Animal-Hygiene Kft.

II. díjasok: ADEXGO Kft., BAFFI AGROCORPORATION

 

III. díjasok: KÉSZENLÉT Zrt., Topigs Norsvin Danubia Kft.

 

Gratulálunk minden díjazottnak és pályázónak egyaránt.

G.