Idén 11. alkalommal szervezték meg a Tiszántúli Református Egyházkerület Énekkari Találkozóját, amelynek idén a hódmezővásárhelyi Ótemplom és a Bethlen Gábor Református Gimnázium adott otthont október 11-én.

Az első találkozót 1996-ban tartották Derecskén. Eleinte évente, a 2000-es évek óta pedig kétévente rendezik meg a találkozót mindig más-más városban, így már vendégül látta a gyülekezeti kórusokat Debrecen mellett többek között Nyírbátor, Berettyóújfalu, Békés, Karcag és Kunhegyes is. Berkesi Sándor a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Református Kollégium egyházzenei igazgatója a találkozóval kapcsolatban kiemelte, tudni kell, hogy ezen az alkalmon nem versenyeznek egymással az énekkarok. A legfontosabb, hogy megmutathassák magukat, találkozzanak és tanuljanak egymástól ezeken a találkozókon.  A zeneművek kiválasztásánál elsődleges, hogy a református zenei anyanyelviség domináljon.

A mostani találkozóra kilenc énekkar jelentkezett, összesen kétszázharminc fővel. Elsőként a vásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium énekkara lépett fel, akiknek utolsó énekét dobszó is kísérte. Utánuk következtek a békéscsabaiak, majd bemutatkoztak a  békési, a karcagi, a nyírpazonyi és a füzesgyarmati, a Szeged-Honvéd téri és a Szeged-Újszegedi Gyülekezet kórusai is.

Bodrogi Klára